A tőzsdén 12,029 millió darab, egyenként 100 forint névértékű részvénnyel van jelen a cég, amely az elsődleges nyilvános kibocsátást 453 millió forint tőkebevonással zárhatta – írták. A BÉT azért is üdvözli a kukoricafeldolgozással foglalkozó Civita Group belépését, mert belföldön jelentősnek számító ágazatot képvisel, és azzal, hogy nyilvános tőkeemelés keretében jelentek meg a piacon, bemutatták a tőkepiaci forrásbevonás előnyeit. Hozzátették, hogy a cég a gyorsabb növekedést vár a részvénypiaci tevékenységtől, amelynek előzményeként az ismertségük is nőtt.

Korábbi közleménye szerint a  Civita Group a Debrecen melletti Monostropályiban Közép-Európa egyik legnagyobb kukoricamalmát működteti, és kizárólag magyar gazdáktól vásárolt, GM-mentes kukoricát dolgoz fel, amelyből egyebek közt malomipari termékeket, kukoricatésztát és kukoricaolajat állít elő. Honlapjukon az ország vezető kukoricatermék-gyártójaként mutatkoznak be, saját márkanéven készülő termékeik mellett a söripar, az élelmiszeripar és a takarmánygyártás beszállítójaként is ismertek. A késztermékek csaknem felét Nyugat-Európában értékesítik, számos országban ugyanis hiánycikk a GMO-mentes kukoricából készült élelmiszer – tették hozzá.

A BÉT honlapján közzétett pénzügyi adatok szerint a tavalyi árbevételük meghaladta az 5 milliárd forintot, a 2021-ben a 3 milliárd forintot. Adózott eredményük 2022-ben majdnem 295 millió forintra nőtt az előző évi 139 millió forintról. A Civita Group belépésével BÉT standard kategóriája 21 kibocsátót számlál.

(MTI)