Bérszámfejtés

A korábbi években alkalmazott hagyományos vállalati struktúra, ahol a cég „kapuin belül” lát el minden egyes feladatot, napjainkra már egyre inkább a múlté. Helyüket a produktív, gazdaságosan működő társaságok veszik át, amik tevékenységeik egy részét kiszervezik, így javítva jelentősen a pénzügyi hatékonyságukat és versenyképességüket. Az outsourcing világszerte növekvő tendenciája hazánkat is elérte, és a bérszámfejtés, valamint a munkaerő-gazdálkodással kapcsolatos tevékenységek kiszervezése mára a menedzsment ésszerű választása lett.

Ez a megoldás Magyarországon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend, és mind több cégvezető ismeri föl annak a pozitív hatásait, ha ezt a komplex tevékenységet erre szakosodott cégekre bízza. A bérszámfejtés kiszervezése ugyanis számos előnyt kínál azoknak, akik élnek ezzel a lehetőséggel.

Az egyik legfontosabb haszonnak minden bizonnyal a hatályos jogszabályoknak való megfelelés tekinthető, hiszen cégünk naprakészen követi a törvények és rendeletek folyamatos változásait. További lényeges szempont, hogy munka, energia és költség takarítható meg segítségünkkel. Partnereink számára lehetővé tesszük továbbá, hogy kizárólag az üzleti elfoglaltságukra összpontosítsanak.

Magas szakmai tudással rendelkező, megbízható kollégáink a munkavállaláshoz kapcsolódó valamennyi területen nagy tapasztalatokkal bírnak, legyen az a társadalom- és nyugdíjbiztosítás, a személyi jövedelemadó, továbbá minden egyéb elszámolandó kötelezettség, valamint ezek teljes adminisztrációja.

Ahhoz, hogy az Ön vállalkozása a lehető legsikeresebb legyen, cégünk precíz, és a bérszámfejtés minden részletére kiterjedő, a hatályos jogszabályoknak mindenben megfelelő munkájával járul hozzá. A kollégáink tudomására jutó adatokkal, információkkal a legszigorúbb titoktartási előírásoknak megfelelően bánunk, így partnereink az alkalmazottak személyes adatait biztonságban tudhatják nálunk. Mindezt természetesen külön nyilatkozatban is rögzítjük.

Társaságunk által végzett legfontosabb tevékenységek a bérszámfejtés területén:

  • Havi bevallások, jelentések elkészítése, beküldése,
  • Kimutatások készítése szervezeti egységenként,
  • Munkabér, bérpótlékok és egyéb juttatások számfejtése,
  • Munkatársak adatainak nyilvántartása,
  • Ösztönzési rendszerek nyilvántartása,
  • Havi adatszolgáltatások elkészítése, beküldése hatóságok részére,
  • Fizetendő járulékok és adók listájának elkészítése,
  • Bérfizetési bizonylatok elkészítése,
  • Be és kilépő munkatársak bejelentése hatóságok felé,
  • SZJA bevallás elkészítése,
  • Éves igazolások elkészítése, kiadása,
  • Jövedelmek, járulékok elektronikus adatszolgáltatása,
  • Bérutalás összeállítása,
  • Önkéntes nyugdíjpénztári bevallások elkészítése,
  • Adatszolgáltatások teljesítése,
  • Munkaügyi valamint bérstatisztikák elkészítése,
  • Képviselet hatósági ellenőrzés során,
  • Könyvelés részére bérfeladás készítése az igényelt bontásban és formátumban.

Minden általunk készített kimutatást, melyet Megbízó számára készítünk természetesen az Ön által kért bontásban és formátumban állítjuk össze.

vissza