A sorozat előző részeit itt találja.

A koherencia szempontját hosszasan elemezte a Bizottság, így ez a cikk gyakorlatilag ott folytatódik, ahol az előzőt abbahagytuk.

Az áfa-rendszerrel való összhang akkor is biztosított, ha – az Áfa-bizottság megállapodása szerint – az áfára vonatkozó különös szabályozás rendelkezései – mint például a kisvállalkozásokra, utazási irodákra vagy használt cikkekre, műalkotásokra, gyűjteménydarabokra és régiségekre vonatkozó rendelkezések, amelyek kivételt képeznek az általános áfa-szabályok alól – elsőbbséget élveznek az utalványokra vonatkozó szabályok és más általános szabályok alkalmazásával szemben (i.), amennyiben e szabályok bármelyike ellentétes lenne a különös szabályozás helyes alkalmazásával és célkitűzéseivel, és az utalvány jellegét nem változtatja meg az a tény, hogy az utalvány kibocsátója vagy átengedője megfelel a különös szabályozás alkalmazásához szükséges feltételeknek (ii.).

Ami az utalványokra vonatkozó áfa-szabályok és más szakpolitikai kezdeményezések közötti kölcsönhatást illeti, az utalványok áfa szempontjából történő megítéléséről szóló eredeti bizottsági javaslat egyértelművé tette, hogy a 2007/64/EK irányelv értelmében vett pénzforgalmi szolgáltatás nem tekinthető utalványnak. Bár ezt a rendelkezést a szabályok Tanács általi elfogadásakor nem vették figyelembe, az Áfa-bizottság két dokumentumának elfogadását követően iránymutatást fogadtak el arról, hogy az áfa szempontjából „az utalvány nem tekinthető készpénz-helyettesítő fizetési eszköznek, mivel olyan eszközről van szó, amely a benne foglalt termékértékesítésért vagy szolgáltatásnyújtásért cserébe ellenértéknek minősül, és nem pénzátutalási hatással bíró eszközről van szó”. Az utalvány birtokosa az utalvány beváltásakor valóban jogosult a termékek vagy szolgáltatások igénybevételére, az eladónak vagy szolgáltatónak pedig ellenértékként el kell fogadnia az utalványt.

Ezeket a következtetéseket az Áfa-bizottság a „készpénz-helyettesítő fizetési eszköz”-nek a pénzforgalmi szolgáltatási irányelvben (PSD2) szereplő fogalommeghatározása alapján is levonta, amely szerint a készpénz-helyettesítő fizetési eszközök a pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevő és a pénzforgalmi szolgáltató közötti megállapodás tárgyát képező, fizetési megbízás kezdeményezésére használt, személyre szabott eszköz(ök) és/vagy eljárások.

Végül az utolsó szempont az uniós hozzáadott értéket vette górcső alá. Amint azt korábban említettük, az utalványokról szóló irányelv célja az utalványok áfa szempontjából történő megítélésére vonatkozó szabályok pontosítása és harmonizálása, amelyek hiányában a tagállamok összehangolatlan megoldásokat dolgoztak ki, emiatt pedig fennáll a kettős adóztatás vagy az adóztatás elmaradásának, az adókikerülésnek és az üzleti innováció akadályainak kockázata.

Az utalványokról szóló irányelv által kezelt problémák esetében egységes piaci dimenzióról beszélhetünk, mivel az utalványok áfa szempontjából történő egységes uniós szintű megítélésének hiánya olyan torzulásokhoz vezethet, amelyeket a közös uniós áfa-rendszernek a piac megfelelő működésének biztosításával meg kell előznie. Ezeket a problémákat a tagállamok egyedül nem tudták volna kezelni. Mindezek alapján a jelenlegi szabályok biztosítják az uniós hozzáadott értéket.

A felmérésre adott válaszok azonban e tekintetben nem fogalmaztak meg egyértelmű véleményt. A tagállamok közel fele egyetértett abban, hogy az utalványokra vonatkozó áfa-szabályok – legalábbis részben – előnyökkel jártak az adó-/vámigazgatási szervek számára, bár a tagállamok közel fele erről nem rendelkezett elegendő információval.

A tagállamok többsége nem rendelkezett elegendő információval arról sem, hogy az utalványokra vonatkozó áfa-szabályok előnyösek-e az ágazat számára. Hasonlóképpen, a tagállamok túlnyomó többsége/közel az összes tagállam nem rendelkezett elegendő információval arról, hogy ezek a szabályok növelték-e az utalványok belföldi vagy határokon átnyúló kereskedelmét.

A szerző, Molnár Péter független adótanácsadó.