Kiemelte: tovább folytatódik az államadósság csökkentése a következő években. A hitelminősítők is megerősítik az elért eredményeket, és az Európai Bizottság is azt állapította meg, hogy Magyarország teljesíti a vállalásait.

Az elmúlt években jelentős hiánycsökkenés történt, az elsődleges egyenleg továbbra is nulla közelében maradhat. Az elsődleges egyenleg nemzetközi összevetésben is nagyon kedvező, a legjobb egyharmadban van – mondta.

Kisgergely Kornél ismertetése szerint az idei makrogazdasági folyamatok kismértékű eltérést okoznak a költségvetésben. Az idei GDP előrejelzésben 3,4 százalékot vártak eredetileg, az első negyedéves adat alapján a felülvizsgálat folyamatban van, 2,5 százaléknál kisebb lesz a növekedés, ugyanakkor az nem érinti majd az adóbevételeket, nem befolyásolja az idei hiánycélokat.

Hozzátette: a várható pénzforgalmi hiány 4774 milliárd forint lesz 2025-ben, korábban az elfogadott költségvetésben még 4123 milliárd forinttal számoltak.
A magasabb várható hiányt az adóbevételek elmaradása, a családtámogatási intézkedések kiterjesztése, egyes kiadások túlfutásai, az uniós bevételek csúszása, és kiadás oldalon eszközölt zárolások együttesen magyarázzák – ismertette, hozzátéve: az uniós források csúszása nem befolyásolja az eredményszemléletű (ESA) egyenleget.

(MTI)