A kereskedő tájékoztatási kötelezettsége távollevők közötti elektronikus úton kötött szerződések esetén

I.

A vizsgált VT és UR egy lakás bérbeadói (bérbeadók) és a Conny GmbH között egy bérlőnek a Connyra engedményezett jogai tárgyában a felek közötti jogvita keretében az ügyben eljáró berlini regionális bíróság, – a Landgericht Berlin terjesztette az ügyet az Európai Bíróság (a továbbiakban: EUB) elé.

Az előterjesztő bíróság kérdése a 2011/83 irányelv[2] EUB általi értelmezését tette szükségessé.

A kérdést előterjesztő bíróság arra vonatkozóan kérte az EUB előzetes döntését, hogy az irányelv 8. cikk (2) bekezdésének második albekezdésének hatálya alá tartozik-e az a helyzet, amelyben a távollevők közötti szerződés az elektronikus úton történő megkötésének időpontjában nem vonja maga után automatikusan a fogyasztó fizetési kötelezettségét, hanem azt bizonyos későbbi esetleges feltételek bekövetkezéséhez köti – jelen ügyben konkrétan ahhoz, hogy a közvetítő sikeresen behajtja‑e a követelést.

Az uniós jog értelmezésére irányuló kérdés konkrétan arra irányult, hogy a BGB értelmében[3] – a 2011/83 irányelv 8. cikke (2) bekezdésének második albekezdésében foglalt rendelkezésekkel összhangban – érvényesnek tekinthető‑e a fogyasztó által elektronikus úton, távolról kötött szerződés, ha a kereskedő a szerződés megkötésekor nem utalt kifejezetten arra, hogy a fogyasztó a szóban forgó szerződéses szolgáltatásért díjazás megfizetésére vállal kötelezettséget.

Abban az esetben, ha az ilyen szerződés érvénytelennek bizonyul, vizsgálandó, hogy az érintett nemzeti szabályozás rendelkezései – a 2011/83 irányelv 8. cikke (2) bekezdésének második albekezdésével összhangban – lehetővé teszik‑e a bíróság számára, hogy a szerződés joghatásait fenntartsa, ha a fogyasztó a vitatott feltétel alkalmazásának mellőzését kifogásolja.

A tényállás meglehetősen sajátos: egy ingatlan bérlője távolról olyan szerződést kötött, amellyel megbízást adott egy hivatásos közvetítőnek a bérbeadónak bérleti díj jogcímén kifizetett nagyobb összegből álló követelés behajtására. A közvetítő által a bérbeadóval szemben az összegek behajtása iránt indított jogvita során a bérbeadó arra hivatkozott, hogy a közvetítő és a bérlő közötti szerződés – a 2011/83 irányelvet átültető nemzeti jog egyik rendelkezésének megsértése miatt – semmis. E rendelkezés értelmében a távollevők között kötött szerződés aláírásakor a szerződés megkötésére szolgáló gombon egyértelműen szerepelnie kell, hogy a fogyasztó fizetési kötelezettséget vállal. A jelen ügyet azonban a fogyasztó által vállalt fizetési kötelezettség esetlegessége jellemzi, mivel az a fizetendő összegek közvetítő általi tényleges behajtásától függ[4].

Az EUB-nak az előzetes döntéshozatal iránti kérelem hasznos megválaszolásához meg kellett vizsgálnia, hogy

a) a 2011/83 irányelv 8. cikke (2) bekezdése második albekezdésének hatálya alá tartozik‑e a „feltételes fizetés” tényállása;
b) igenlő válasz esetén az ott meghatározott kötelezettség megszegése milyen hatást gyakorol a megkötött szerződésre, különös tekintettel a fogyasztó szándékára és arra, hogy valamely harmadik fél hivatkozhat‑e az esetleges érvénytelenségre.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a fogyasztók jogairól szóló, 2011/83/EU irányelv 8. cikke (2) bekezdése második albekezdésének értelmezésére vonatkozott.

II. Az ügy tényállása és az eljáró bíróságok álláspontjai

Az ügybeni bérbeadók és az érintett bérlő olyan lakásra kötöttek bérleti szerződést, amelyre a nemzeti jog értelmében lakbérplafon vonatkozott, amelynek túllépése esetén a bérlő a bérleti díj túlfizetésének visszatérítésére jogosult.

A Conny egy német jog szerinti, a követelésbehajtási szolgáltatások területén bejegyzett korlátolt felelősségű társaság az internetes oldalán keresztül megbízási szerződés megkötését kínálta a lakásbérlők számára, amelynek értelmében a lakbérplafon túllépése esetén e bérlők bérbeadóikkal szemben fennálló valamennyi jogának engedményeseként járhat el.

Ahhoz, hogy ilyen szerződést kössenek e társaság internetes oldalán, a bérlőknek jóvá kellett hagyniuk a társaság általános feltételeit, amelyekben a szerződés visszterhes jellegére hivatkoztak, majd a megrendeléshez egy gombra kellett kattintaniuk. A bérlőknek ellenszolgáltatásként a megtakarított éves bérleti díj egyharmadának megfelelő díjazást kellett fizetniük, ha a Connynak a jogaik érvényesítésére irányuló kísérletei sikeresek voltak, és amennyiben felszólítást küldött a bérbeadónak. Ilyen esetben az ügyvédek javadalmazásáról szóló törvény rendelkezései alapján az ügyvédet megillető díjazásnak megfelelő összeget kellett fizetniük.

Jelen esetben mivel a havi bérleti díj meghaladta a nemzeti szabályozás által megengedett felső határt, a bérlő ilyen megbízási szerződést kötött a Connyval jogainak a bérbeadókkal szembeni érvényesítése érdekében. E célból e bérlő regisztrált a Conny honlapján, az általános szerződési feltételek elfogadása érdekében kipipálta a négyzetet, és a megfelelő gombra kattintva megerősítette a megrendelését. Ezt követően e bérlő aláírta a Conny által rendelkezésre bocsátott, „Megerősítés, meghatalmazás és engedményezés, jóváhagyás” című nyomtatványt, amely nem tartalmazott semmilyen információt a bérlőt terhelő fizetési kötelezettségről.

2020. január 21‑i levelében a Conny a bérlőnek a bérleti díjak összegére vonatkozó nemzeti szabályozásból eredő jogaira hivatkozott a bérbeadókkal szemben, és e célból azt állította, hogy a bérlő és a bérbeadók között létrejött szerződésben megállapított bérleti díj összege az e szabályozásban rögzített felső határt meghaladta.

Mivel e levélre nem érkezett válasz, a Conny az engedményezett jogok alapján keresetet nyújtott be a bérbeadókkal szemben a közép‑berlini helyi bíróság, – az Amtsgericht Berlin‑Mitte – előtt.

E bíróság – többek között azzal az indokkal, hogy az igényelt bérleti díj a Conny által hivatkozott mértékben meghaladta a bérleti díj megengedett mértékét – helyt adott a keresetnek.

A bérbeadók fellebbezést nyújtottak be ezen ítélettel szemben berlini regionális bírósághoz, – a Landgericht Berlinhez, – a kérdést előterjesztő bírósághoz. Azt állították többek között, hogy a Conny nem érvényesíthette a szóban forgó bérlő jogait, mivel az e jogok átruházásának alapjául szolgáló megbízási szerződés semmis, mert nem felelt meg a BGB 312j. §‑a (3) bekezdésének – a 2011/83 irányelv 8. cikkének (2) bekezdését a nemzeti jogrendbe átültető – második mondatában előírt követelményeknek.

A kérdést előterjesztő bíróság szerint, e fellebbezés sikere kizárólag a 2011/83 irányelv 8. cikke (2) bekezdése második albekezdésének értelmezésétől függött. E tekintetben többek között azt a kérdést vetette fel, hogy az e 8. cikk (2) bekezdésében előírt követelményt – a BGB 312j. §‑ának (3) és (4) bekezdésével összefüggésben értelmezve, amely szerint a megrendelés gombnak kifejezett utalást vagy ennek megfelelő megfogalmazást kell tartalmaznia a megrendeléshez kapcsolódó fizetési kötelezettségre – az alapeljárásban szóban forgó helyzetre is alkalmazni kell‑e.

Hivatkozása szerint, az ügybeni bérlő fizetési kötelezettsége nem pusztán az általa a Conny internetes oldalán leadott megrendeléssel keletkezik, hanem olyan későbbi feltételek bekövetkezését követeli meg, mint például a bérlő jogainak sikeres érvényesítése vagy a bérbeadó részére szóló felszólítás elküldése.

Ebből következően kérdéses volt, hogy a 2011/83 irányelv 8. cikke (2) bekezdésének második albekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy a távollevők között, elektronikus úton kötött szerződés az e rendelkezés értelmében magában foglal vett „fizetési kötelezettséget” is, amennyiben az ellenszolgáltatás csak bizonyos későbbi feltételek mellett – például csak egy esetleges siker vagy valamely harmadik személy későbbi felszólítása esetén – jár.

A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzése szerint, a 2011/83 irányelv 8. cikke (2) bekezdésének második albekezdését átültető nemzeti szabályozást a nemzeti ítélkezési gyakorlat nem értelmezi egységesen.

A német szövetségi legfelsőbb bíróság, – a Bundesgerichtshof – egyrészt úgy ítélte meg, hogy a BGB 312j. §‑ának (3) és (4) bekezdése által kitűzött védelmi cél „kivételesen nem sérül”, mivel a fogyasztó egy esetlegesen fennálló követelés visszafizetését kéri, és a díjazás a kereskedőt csak bizonyos feltételek mellett, – vagyis kizárólag siker esetén – illeti meg.

Másrészt az alsóbb szintű nemzeti bíróságok, a 2011/83 irányelv 8. cikke (2) bekezdése második albekezdésének, valamint a BGB 312j. §‑a (3) és (4) bekezdésének jóval szélesebb hatályt tulajdonítanak. Értelmezésükben e rendelkezések csak azokra a jogi aktusokra vonatkoznak, amelyeknél a visszterhes jelleg csak közvetetten következik a szerződés megkötéséből, vagy egyéb feltételek teljesítéséhez vagy a fogyasztó cselekményéhez kapcsolódik.

A kérdést előterjesztő bíróság ezen értelmezéssel értett egyet. Emellett szól a 2011/83 irányelv 8. cikke (2) bekezdése második albekezdésének szövege is, amelyből kitűnik, hogy a gomb használatának kötelezettsége akkor áll fenn, ha a rendelés a fogyasztó számára fizetési kötelezettséget „von maga után”. Márpedig az elektronikus úton kötött szerződés már önmagában fizetési kötelezettséget von maga után, amennyiben e kötelezettség nem kötelező jelleggel jön létre, hanem csupán lehetséges vagy nem teljesen kizárt.

Továbbá, a 2011/83 irányelv 8. cikke (2) bekezdése második albekezdésének értelme és célja a tág értelmezés mellett szól abban az értelemben, hogy azokat a szerződéseket is érinti, amelyekben a bérlő az ellenszolgáltatást csak más különös feltételek alapján köteles megfizetni, az ügybeli esetben kizárólag a bérlő jogainak sikeres érvényesítése vagy felszólítás esetén. Ezen irányelv 1. cikkéből, valamint a (4), (5) és (7) preambulumbekezdéséből ugyanis kitűnik, hogy ezen irányelv célja a fogyasztóvédelem magas szintjének biztosítása a fogyasztók tájékoztatásának és biztonságának a kereskedőkkel kötött ügyletek során történő garantálása révén.

Egy ilyen célkitűzéssel azonban nem lenne összeegyeztethető, hogy csak azok a fogyasztók részesüljenek a 2011/83 irányelv által biztosított védelemben, akiknek a későbbi fizetési kötelezettsége már a szerződéskötés időpontjában fennáll, megfosztva ugyanakkor e védelemtől azokat a fogyasztókat, akiknek a fizetési kötelezettsége a szerződéskötés időpontjában még nem végleges, hanem más olyan feltételek későbbi bekövetkezésétől függ, amelyekre nincs ráhatásuk.

Ezen értelmezéssel ellentétes közelítés az uniós jogalkotó által elérni kívánt fogyasztóvédelem szintjének jelentős csökkenéséhez vezetne, sőt a kérdést előterjesztő bíróság előtt a 2011/83 irányelvet részben vagy teljesen a lényegétől. fosztaná meg. Nem zárható ki ugyanis, hogy a kereskedők a jövőben az általános szerződési feltételeikbe olyan feltételeket illesztenek, amelyek a fogyasztó fizetési kötelezettségét más feltételek bekövetkezésétől teszik függővé annak érdekében, hogy a kereskedők kivonják magukat a 2011/83 irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében előírt, őket terhelő kötelezettségek alól.

Ezt meghaladóan a kérdést előterjesztő bíróság úgy vélte, hogy ha az uniós jogalkotó a tájékoztatási kötelezettséget kizárólag a feltétlen fizetési kötelezettség esetére kívánta volna korlátozni, azt kifejezett módon tette volna, magában a 2011/83 irányelv preambulumbekezdéseiben vagy rendelkezéseiben arra hivatkozva, hogy a fogyasztóvédelem ezen irányelv által biztosított szintje nem terjed ki az olyan szerződésekre, amelyekben a fogyasztó fizetési kötelezettségét a szerződéskötés időpontjában még nem állapították meg. Márpedig az említett irányelv nem hivatkozik erre.

E körülmények között a berlini regionális bíróság az eljárását felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából kérdést terjesztett az EUB elé.

III. Az ügy értelmezése

Kérdésével az előterjesztő bíróság arra várt választ, hogy az internetes oldalakon keresztül, távollevők között kötött szerződések esetében a kereskedőt terhelő azon kötelezettség, hogy gondoskodjon arról, hogy a fogyasztó a megrendelése megtételekor kifejezetten elfogadja a fizetési kötelezettséget, akkor is fennáll, ha a fogyasztó csak egy későbbi feltétel teljesülését követően köteles e kereskedőnek ellenszolgáltatást fizetni.

A kérdés kapcsán mindenekelőtt rögzíteni kell, hogy az értelmezni kért irányelv fő célja – a belső piac megfelelő működéséhez való hozzájárulás a kereskedőkkel folytatott ügyletek során a fogyasztók jogai magas szintű védelmének biztosítása révén[5]. A fogyasztóvédelmet az Unió politikáiban az EUMSZ 169. cikk, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának 38. cikke is célként rögzíti[6]. Az irányelv a kereskedők és fogyasztók közötti, távollevők között kötött szerződésekre vonatkozik, amelyek fogalmát a 2. cikk (7) bekezdése kifejezetten meghatározza.

Az EUB kérdéshez fűzött megjegyzése szerint az irányelv 2. cikkének 7. pontja értelmében távollevők között kötött szerződés „a kereskedő és a fogyasztó között áru vagy szolgáltatás értékesítésére szervezett távértékesítési rendszer keretében, a kereskedő és a fogyasztó egyidejű fizikai jelenléte nélkül – a szerződés megkötésének időpontjával bezárólag kizárólag egy vagy több távközlő eszköz alkalmazásával kötött szerződés”. Ebből következik, hogy a bérlő jogainak a bérbeadóval szemben történő érvényesítésére irányuló, a jelen ügy tárgyát képező olyan megbízási szerződés, amelyet a kereskedővel kötöttek ez utóbbi internetes oldalán, a „távollevők között kötött szerződés” fogalmába, és ennélfogva ezen irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében meghatározott hatálya alá tartozik.

Mivel a 2011/83 irányelv 4. cikkének megfelelően az irányelv az általa megállapított rendelkezésekre vonatkozóan főszabály szerint teljes mértékben harmonizálja a tagállamok jogszabályait, az ezen irányelv 8. cikk (2) bekezdésének második albekezdésében előírt tájékoztatási kötelezettség terjedelme az összhangban álló értelmezés elvének korlátai között meghatározza az e rendelkezést a tagállamok jogrendjébe átültető nemzeti szabályozásban előírt fogyasztói jog terjedelmét[7].

A 6. cikk a fogyasztók biztonságának a kereskedőkkel folytatott ügyletek során történő védelme céljából a kereskedő számára a távollevők között kötött szerződések érvényes megkötéséhez előírja, hogy a fogyasztó számára világos és érthető módon egy sor lényeges információt nyújtson.

A főtanácsnok álláspontja szerint az irányelv szöveg szerinti, rendszerszintű értelmezése és célkitűzései ugyanahhoz a megoldáshoz vezetnek: a 2011/83 irányelv 8. cikke (2) bekezdésének második albekezdésében előírt alaki követelmények akkor is alkalmazandók, ha a fogyasztó által teljesítendő kifizetés a fogyasztó befolyásán kívül eső konkrét feltétel teljesítésétől függ.

Az alkalmazott kifejezés – amely szerint „a kereskedő gondoskodik arról, hogy a fogyasztó a megrendelés megtételekor kifejezetten tudomásul vegye, hogy a rendelés fizetési kötelezettséget von maga után” – nem tesz különbséget a határozott és a „feltételes” fizetések között[8].

Valamely szerződés elektronikus úton történő megkötése már eleve „magában foglal” fizetési kötelezettséget, még akkor is, ha ez a kötelezettség nem jön létre szükségszerűen, hanem csak lehetséges. Az a feltétel, amelytől a fizetési kötelezettség tényleges teljesítése függ, valójában nem tartozik a fogyasztó befolyása alá, és a szerződés megkötését követően a fogyasztónak nem kell magához a fizetéshez újból hozzájárulnia[9].

E szöveg kapcsán az EUB emlékeztetett arra, hogy a rendelkezés az első albekezdésében foglaltak szerint ha az elektronikus úton megkötendő, távollevők közötti szerződés fizetési kötelezettséget keletkeztet a fogyasztó számára, a kereskedő egyértelműen és jól látható módon, közvetlenül a megrendelés fogyasztó általi megtétele előtt felhívja a fogyasztó figyelmét az ezen irányelv 6. cikkének (1) bekezdésében előírt több olyan információra, amelyek lényegében az áru vagy a szolgáltatás lényeges tulajdonságaira, a teljes árra, a szerződés időtartamára, valamint adott esetben a fogyasztót terhelő kötelezettségek legrövidebb időtartamára vonatkoznak.

A 2011/83 irányelv 8. cikke (2) bekezdésének második albekezdésének megfogalmazásában a kereskedőnek gondoskodnia kell arról, hogy a fogyasztó a megrendelés megtételekor kifejezetten tudomásul vegye, hogy a rendelés fizetési kötelezettséget von maga után. E rendelkezés pontosítja, hogy ha a megrendelés megtétele gomb vagy hasonló funkció aktiválásával jár, a gombot vagy hasonló funkciót könnyen olvasható módon kizárólag a „fizetési kötelezettséggel járó megrendelés” vagy ennek megfelelő, egyértelműen megfogalmazott felirattal kell ellátni, amely jelzi, hogy a megrendelés a fogyasztónak a kereskedő javára teljesítendő fizetési kötelezettségét vonja maga után, aminek hiányában az említett fogyasztót nem köti a szerződés vagy a megrendelés.

Ebből következően, amennyiben a távollevők között kötött szerződés elektronikus úton, megrendelési folyamat keretében jön létre, és az a fogyasztó fizetési kötelezettségével jár, a kereskedőnek egyrészt közvetlenül a megrendelés előtt tájékoztatnia kell a fogyasztót a szerződéssel kapcsolatos alapvető információkról, másrészt kifejezetten tájékoztatnia kell a fogyasztót arról, hogy a megrendelés megtételével fizetési kötelezettséget vállal[10].

E kötelezettséget illetően a 2011/83 irányelv 8. cikke (2) bekezdése második albekezdésének egyértelmű szövegéből megállapítható, hogy a megrendelés gombot vagy hasonló funkciót könnyen olvasható módon, egyértelműen megfogalmazott felirattal kell ellátni, amely jelzi, hogy a megrendelés a fogyasztónak a kereskedő javára teljesítendő fizetési kötelezettségét vonja maga után, és hogy kizárólag az e gombon vagy hasonló funkción szereplő feliratot kell figyelembe venni annak meghatározása céljából, hogy a kereskedő eleget tett‑e annak a kötelezettségének, hogy a fogyasztó a megrendelés megtételekor kifejezetten tudomásul vegye, hogy a rendelés fizetési kötelezettséget von maga után[11].

A főtanácsnok ehhez kapcsolódó megállapítása szerint, a széles körű műszaki és jogi ismeretekkel nem rendelkező átlagos fogyasztó nem képes megérteni, hogy valamely szerződés feltételhez kötött‑e. Következésképpen a távollevők között elektronikus úton kötött szerződést megkötő fogyasztó jogai csak akkor minősíthetők megfelelően védettnek, ha a fogyasztó a szerződés aláírására szolgáló gomb megnyomásakor kifejezetten tájékoztatást kap arról, hogy fizetési kötelezettséget vállal, és ahhoz részéről további akaratnyilvánítás nem szükséges[12].

A 2011/83 irányelv 8. cikke (2) bekezdése második albekezdésének szövege azonban nem tesz különbséget a feltételekhez kötött fizetési kötelezettségek és a feltétel nélküli fizetési kötelezettségek között[13].

Ellenkezőleg, e rendelkezés szövegéből az következik, hogy e tájékoztatási kötelezettség akkor alkalmazandó, ha a megrendelés pusztán fizetési kötelezettséget „von maga után”. Ebből vezethető le a kereskedő azon kötelezettsége, hogy tájékoztassa a fogyasztót, abban az időpontban keletkezik, amikor a fogyasztó visszafordíthatatlanul elfogadja, hogy az ellenőrzési körén kívül eső feltétel teljesülése esetén fizetési kötelezettsége áll fenn, még akkor is, ha e feltétel még nem teljesült.    E tekintetben az EUB pontosította, hogy a fogyasztó fizetési kötelezettségével járó megrendelési folyamat véglegesítése alapvető lépés, amennyiben az azt jelenti, hogy a fogyasztó vállalja, hogy nemcsak a távollevők között kötött szerződés, hanem a fizetési kötelezettség is köti[14].

A jelen jogvita keretében azonban a kereskedő és a fogyasztó közötti szerződés semmisségére nem a fogyasztó – a bérlő, – hanem harmadik személy – a bérbeadó – hivatkozott, akinek határozott érdeke fűződött a szerződés megsemmisítéséhez, mivel az a kereskedő által vele szemben támasztott követelését megszüntetné.

Az e rendelkezés szövegkörnyezetét és  az irányelvi célokat illetően egy olyan rendelkezések összességén alapuló mechanizmus részét képezi, amelyek –  amint az az irányelv (4), (5) és (7) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 1. cikkéből kitűnik,  – a fogyasztók magas szintű védelmének biztosítására irányulnak a kereskedőkkel kötött ügyletekkel kapcsolatos tájékoztatásuk és biztonságuk garantálása révén, biztosítva egyúttal a megfelelő egyensúlyt a fogyasztóvédelem magas szintje és a vállalkozások versenyképessége között[15].

A 2011/83 irányelv (39) preambulumbekezdése hangsúlyozza e tekintetben annak fontosságát, hogy a távollevők között, internetes oldalakon keresztül kötött szerződések esetében a fogyasztó meg tudja határozni azon időpontot, amelytől kezdve kötelezettséget vállal arra, hogy fizet a kereskedőnek, és hogy a fogyasztó figyelmét egyértelmű megfogalmazással kifejezetten felhívták arra, hogy a megrendelés elküldése a kereskedőnek való fizetés kötelezettségével jár.

Az EUB ítéletében cáfolta a főtanácsnok indítványában rögzített azon álláspontját,  miszerint a 2011/83 irányelv 8. cikk (2) bekezdése második albekezdésének rendelkezése nem alkalmazandó abban az esetben, ha a fogyasztót nem feltétlen jelleggel terheli a kereskedő részére történő fizetés kötelezettsége, hanem csak egy későbbi feltétel teljesülését követően köteles e kereskedőnek ellenértéket fizetni, ellentétes lenne az ezen irányelv által kitűzött, a fogyasztóvédelem magas szintjének biztosítására irányuló célkitűzésekkel, valamint konkrétabban azzal, hogy felhívják a fogyasztó figyelmét arra a tényre, hogy megrendelése a kereskedő javára teljesítendő fizetési kötelezettséget von maga után[16].

Megítélése szerint, az ilyen értelmezés azt eredményezné, hogy a kereskedő nem köteles eleget tenni az e rendelkezésben annak érdekében előírt tájékoztatási kötelezettségének, hogy megvilágítsa a fogyasztó számára megrendelésének pénzügyi következményeit abban az időpontban, amikor a fogyasztó a megrendelésről még lemondhat, hanem csak később, amikor a fizetés esedékessé válik[17].  Az ilyen értelmezés lehetőséget biztosítana a kereskedők számára, hogy kivonják magukat a 2011/83 irányelv 8. cikke (2) bekezdésének második albekezdésében előírt tájékoztatási kötelezettség alól – éppen abban az időpontban, amikor ez hasznosnak bizonyulhat a fogyasztó számára –, pusztán azáltal, hogy olyan feltételeket foglalnak az általános szerződési feltételeikbe, amelyek a fogyasztó fizetési kötelezettségét objektív feltételek bekövetkezésétől teszik függővé, és nem függnek a fogyasztó akaratának kifejezésétől.

Hangsúlyozta, hogy a 2011/83 irányelv 8. cikke (2) bekezdésének második albekezdése ilyen esetben annak előírására szorítkozik, hogy az érintett szerződés a fogyasztót nem köti. Márpedig a 2011/83 irányelv 3. cikk (5) bekezdésének megfelelően, az irányelv nem érinti az általános nemzeti szerződési jogot, így a szerződések érvényességére, létrejöttére vagy joghatására vonatkozó szabályokat, amennyiben általános szerződési jogi kérdéseket ezen irányelv maga nem szabályoz.

A jogsértés joghatásaival kapcsolatos kérdés a nemzeti rendelkezés (a BGB 312j. §‑ának (3) és (4) bekezdése) és a 2011/83 irányelv 8. cikkének (3) bekezdése közötti szövegbeli eltérésekre vonatkozik.  Az irányelv értelmezése nem érinti annak lehetőségét, hogy a fogyasztó, miután utólagos tájékoztatást kapott a fizetési kötelezettségről, dönthet úgy, hogy fenntartja az olyan szerződés vagy megrendelés joghatásait, amely addig azért nem kötötte őt, mert a kereskedő a megkötésekor nem tett eleget a 2011/83 irányelv 8. cikk (2) bekezdésének második albekezdésében előírt kötelezettségének.

Az EUB állandó ítélkezési gyakorlata szerint, a tisztességtelen feltételek alkalmazását mellőzni kell, kivéve, ha a fogyasztó ez ellen tiltakozik. Amennyiben a fogyasztó hozzájárul a tisztességtelen feltételek fenntartásához, a védelmi rendszer e feltételekkel szemben nem alkalmazható. Ez a 2011/83 irányelv logikájától idegen torzító hatásokhoz vezetne, mivel ezen irányelv az egyéni fogyasztói érdekek védelmét abszolút prioritásként határozza meg[18].

A 2011/83 irányelvet átültető nemzeti jogszabály szövege ugyanis úgy rendelkezik, hogy a szerződés kizárólag akkor tekinthető létrejöttnek, ha a kereskedő az abban foglalt kötelezettségeknek eleget tesz. Ebből arra lehet következtetni, hogy a nemzeti jog értelmében a szerződés az előírt alaki követelmények megsértése esetén abszolút érvénytelen.

Annak megállapítása, hogy az EUB állandó ítélkezési gyakorlatát alkalmazva lehetséges‑e a nemzeti jognak az uniós joggal összhangban történő értelmezése, a nemzeti bíróság feladata.

Az uniós joggal összhangban álló értelmezés elve megköveteli, hogy a nemzeti bíróságok hatáskörük keretei között tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a nemzeti jog egészére tekintettel és a belső jogban elismert értelmezési módszerek alkalmazásával biztosítsák az irányelv teljes érvényesülését, és annak céljával összhangban álló eredményre jussanak. Az ilyen értelmezés követelménye a nemzeti bíróságok azon kötelezettségével jár, hogy adott esetben az állandó ítélkezési gyakorlatukat módosítaniuk kell, amennyiben az a nemzeti jog valamely irányelv céljaival összeegyeztethetetlen értelmezésén alapul. Következésképpen valamely nemzeti bíróság nem tekintheti megalapozottan úgy, hogy csupán azon okból kifolyólag nem tud valamely nemzeti rendelkezést az uniós joggal összhangban értelmezni, hogy e rendelkezést állandó jelleggel e joggal összeegyeztethetetlen módon értelmezték[19].

IV. Az Európai Bíróság döntése

A fenti indokok alapján az EUB ítélete szerint a fogyasztók jogairól, szóló 2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 8. cikke (2) bekezdésének második albekezdését a távollevők között, internetes oldalakon keresztül kötött szerződések esetében úgy kell értelmezni, hogy a kereskedőt terhelő azon kötelezettség, hogy gondoskodjon arról, hogy a fogyasztó a megrendelése megtételekor kifejezetten elfogadja a fizetési kötelezettséget, akkor is fennáll, ha a fogyasztó csak egy későbbi feltétel teljesülését követően köteles e kereskedőnek az ellenértéket megfizetni.

Források:

[1] 2024. május 30-i VT, ÚR és a Conny GmbH C‑400/22. sz. ügy, ítélet, ECLI:EU:C:2024:436 (a továbbiakban ítélet).

[2] Az Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU irányelve (2011. október 25.) a fogyasztók jogairól, a 93/13/EGK tanácsi irányelv és az 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 85/577/EGK tanácsi irányelv és a 97/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről (a továbbiakban: Irányelv)

[3] A német polgári törvénykönyv, – a Bürgerliches Gesetzbuch – (312j. §‑ (3) és (4) bekezdésében foglaltak szerint:

„(3) A [kereskedő által ellenszolgáltatás fejében nyújtott szolgáltatásra vonatkozó, elektronikus úton megkötött fogyasztói] szerződések esetében a kereskedőnek oly módon kell a megrendelési helyzetet kialakítania, hogy megrendelésével a fogyasztó kifejezetten elismerje, hogy fizetés teljesítésére vállal kötelezettséget. Ha a megrendelés megtételére gomb megnyomásával kerül sor, a kereskedő csak akkor tesz eleget az első mondatban említett kötelezettségének, ha a gombot könnyen olvasható módon kizárólag a »fizetési kötelezettséggel járó megrendelés« vagy ennek megfelelő, egyértelműen megfogalmazott felirattal látta el.

(4) A [kereskedő által ellenszolgáltatás fejében nyújtott szolgáltatásra vonatkozó, elektronikus úton megkötött fogyasztói] szerződés csak akkor jön létre, ha a kereskedő eleget tesz a (3) bekezdés szerinti kötelezettségének.”

[4] Giovanni Pitruzzella főtanácsnoknak a VT, ÚR kontra Conny GmbH C‑400/22. sz. ügyben tett indítványa ECLI:EU:C:2023:864 (a továbbiakban: Indítvány) 23. pont.

[5] Az irányelv (4), (5) és (7) preambulumbekezdése tükrében értelmezett 1. cikke szerint.

[6] 2019. július 10‑i AmazonC‑649/17, ítélet, EU:C:2019:576, 39. pont; 2022. április 7‑i Fuhrmann‑2 ítélet, C‑249/21, EU:C:2022:269, 21. pont.

[7] 2023. október 5‑i Sofatutor ítélet, C‑565/22, EU:C:2023:735, 38. pont.

[8] Indítvány 38, 39. pont.

[9] Indítvány 40. pont.

[10] Fuhrmann‑2 ítélet 25. pont.

[11] Fuhrmann‑2 ítélet, 26. és 28. pont.

[12] Indítvány 41. pont.

[13] Ítélet 46. pont

[14] Fuhrmann‑2 ítélet, 30. pont.

[15] Fuhrmann‑2 ítélet, 21. pont; 2022. május 5‑i Victorinox ítélet, C‑179/21, EU:C:2022:353, 39. pont.

[16] Indítvány 45. pont.

[17] Ítélet 52. pont.

[18] 2009. június 4‑i Pannon GSM ítélet C‑243/08, EU:C:2009:350); 2009. december 17‑i Martín Martín ítélet (C‑227/08, EU:C:2009:792; 2019. október 3‑i Dziubak ítélet C‑260/18, EU:C:2019:819.

[19]  Lásd: 2018. november 6‑i Max‑Planck‑Gesellschaft zur Förderung der Wissenschaften ítélet C‑684/16, EU:C:2018:874, 59. és 60. pont.