Robbanás volt, és tűz keletkezett Tiszaújvárosban reggel 9 körül, a polgármester tájékoztatása szerint 10 órára eloltották a tüzet. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon közölte, hogy a Mol tiszaújvárosi üzemét érinti az eset, a miniszterelnök szerint egy ember életét vesztette. Kapitány István miniszter úton van a helyszínre Hernádi Zsolttal, a Mol vezérigazgatójával. A miniszterelnök őszinte részvétét fejezte ki az elhunyt családjának.
Egy ember a helyszínen meghalt, egy ember súlyos-életveszélyes légúti égést szenvedett, őt helikopterrel a Debreceni Egyetemre szállították, heten pedig könnyű égési sérülést szenvedtek – tette hozzá.
A mentési kapacitás és kórházi fogadóképesség is elegendő, a betegutakat megszervezték, Debrecenbe és Miskolcra szállították a betegeket; a Honvédkórház készenlétben van – közölte.
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter Facebook-oldalán őszinte részvétét fejezte ki az elhunyt hozzátartozóinak, a sérülteknek pedig mielőbbi felépülést kívánt.
A miniszter megköszönte a mentők, az egészségügyi dolgozók, a katasztrófavédelem és minden beavatkozó gyors, szakszerű munkáját.
Hegedűs Zsolt a bejegyzése alatti hozzászólásában azt írta, hogy a debreceni kórházba négy – köztük kettő súlyos – sérültet szállítottak, a miskolci kórházba pedig öt könnyű sérültet vittek.
A tűz eloltása után arról tájékoztattak, hogy veszélyes anyagból határérték feletti koncentrációt nem mértek. Lakosságvédelmi intézkedés nem szükséges.
A kormánytagok mellett Sulyok Tamás köztársasági elnök szintén részvétét fejezte ki az elhunyt családjának. Bejegyzésében azt írta: „Megrendüléssel értesültem a Mol tiszaújvárosi üzemében történt robbanásról. Őszinte részvétem az elhunyt családjának, a sérülteknek mielőbbi felgyógyulást kívánok!” Orbán Viktor is részvétet nyilvánított, a sérülteknek ő is mielőbbi felépülést kívánt.
Kép forrás: Telex
Szöveg: Telex, MTI
Hagyj üzenetet