Az új szabályozás alapvető lényege, hogy a törvény hatálya alá tartozó könyveket a megjelenéstől számított 365 napon belül nem árusíthatják a könyvkereskedők, illetve egyéb könyvértékesítők 10%-nál nagyobb kedvezménnyel.
A törvény ide kattintva érhető el. 72/A. – 72/G.§
Mely könyvekre vonatkozik a szabályozás?
A módosítás pontosan definiálja, hogy a törvény vonatkozásában mi számít könyvnek.
Legalább három nyomdai ív terjedelműnek kell lennie, amely nagyjából 48 oldalnak felel meg.
ISBN-számmal kell rendelkeznie. Ez a könyv egyedi azonosító számát jelenti, amelyet a borító hátoldalán találunk.
További fontos jellemzője, hogy nem rendszeresen megjelenő műről van szó, tehát nem vonatkozik a folyóiratokra, napi, heti vagy havi gyakorisággal megjelenő kiadványokra.
Nyomdatechnikai eljárással sokszorosították és papíralapú, továbbá szabad szemmel olvasható szöveget vagy illusztrációt tartalmaz.
Az eddig említett feltételek együttes fennállása esetén minősül egy olvasmány könyvnek. A szabályozás egyúttal kiterjed a térképre, kottára, hangoskönyvre, valamint az e-könyvre is.
Most biztosan sokan a fejükhöz kapnak, hiszen ez jelentheti azt is, hogy a következő tanévtől a gyermekek tankönyveinek ára is megnő. Szerencsére ez nem így van, mert a törvény kivételeket is megfogalmaz és ez alá tartoznak a szakképzésben, illetve köznevelésben használt tankönyvek. Valamint a rendelkezést használt könyvek eseti jellegű továbbértékesítése esetén sem kell alkalmazni.
Mit jelent az, hogy új kiadás?
Mivel a jogszabály csak az új kiadásokra ír elő árkötöttséget, ezért fontos tisztázni, hogy ez mit is jelent pontosan. Új kiadásnak minősül, ha az adott könyv a meghatározott kiadási naptól visszamenőleg számított 3 éven belül még nem került kiadásra Magyarországon. Tehát ha utánnyomás történik az adott kiadási példányból, akkor nem szükséges az árkötöttség szabályait alkalmazni mivel az már nem lesz első kiadás. A könyv megjelenési napját a kiadó köteles a honlapján feltüntetni és 365 napig hozzáférhetővé tenni. A megjelenés napjától számított 365. napig számít a könyv új kiadásúnak. Ezen idő letelte után már lehetőség van nagyobb kedvezmény biztosítására.
Milyen árból kell a 10%-os kedvezményt számítani?
A korábbi szabályozással ellentétben a módosítás kötelezővé teszi a fogyasztói ár adott példányon való feltüntetését. Az így meghatározott ár fogja az alapját képezni a maximálisan adható kedvezmény kiszámításának. Például, ha a borítón feltüntetett fogyasztói ár 5000 forint, akkor a maximálisan adható kedvezmény 500 forint lesz.
Milyen kedvezmények számítanak bele a 10%-os határba?
Az első lehetőség, amely a fenti példában is szerepel, hogy a könyv fogyasztói árából közvetlenül biztosítanak kedvezményt. Ez az összeg tehát nem haladhatja meg a borítón feltüntetett ár 10%-át.
Egy másik típusú kedvezmény a kuponok, illetve törzsvásárlói pontok által biztosított kedvezmény. Biztosan mindenkivel előfordult már, hogy névnapja vagy szülinapja alkalmából a könyvesbolttól kedvezménykupont kapott. Sajnos ezeket sem lehet már felhasználni új megjelenésű könyvekre, ha a kuponon biztosított kedvezmény több, mint 10%. Ehhez szorosan kötődnek a törzsvásárlói pontok, illetve kártyák által biztosított kedvezmények. Alapvetően itt is a fent leírt főszabály érvényesül, de a gyakorlat azt mutatja, hogy a boltok inkább teljesen kizárták a pontgyűjtésből, illetve pontbeváltásból a friss megjelenésű könyveket.
Harmadik lehetőség, ha a kereskedő az általános csomagolási, kézbesítési vagy postaköltség díját vállalja át. Ez abban az esetben számít kedvezménynek, ha a bolt alapvetően minden rendelésnél felszámítja ezeket a költségeket, de az újonnan megjelent könyveknél ezt kifejezetten elengedi. Erre a boltnak csak 15 000 forintot elérő rendelési összeg esetén van lehetősége és ekkor is figyelembe kell vennie, hogy a 10%-os határt nem haladhatja meg a biztosított kedvezmény összege.
Megszokhattuk, hogy a könyvesboltok az új megjelenések mellé kisebb ajándékkal kedveskednek nekünk, ilyen például egy könyvjelző, ceruza, matrica. Ezeknek az értéke sem haladhatja meg a könyv fogyasztói árának 10%-át.
Tehát bármelyik kedvezményt alkalmazza a bolt, a 10%-os határt soha nem haladhatja meg az akció értéke. Fontos kiemelni, hogy ha a fenti lehetőségek közül egynél többet biztosít a könyvesbolt, akkor ezeknek a kedvezményeknek az értéke összeadódik, és így ezek együttes összege nem haladhatja meg a 10%-os határt.
Miért volt szükség az árkötöttségi rendelkezések bevezetésére és milyen változásokat remélhetünk tőle?
A szabályozás egyáltalán nem egyedi, az Európai Unió tagállamai közül 12 tagországban alkalmaznak hasonló árazást a könyvekre. A hazai törvény a 2002-es német szabályozást veszi alapul. A módosítást nemcsak gazdasági szempontok indokolták, hiszen a könyvek kulturális termékek, amelyek szellemi értékkel és tartalommal bírnak. Így tehát összefügg országunk társadalmának kulturális arculatával és oktatásával is.
A szabályozás bevezetését indokolja annak elősegítése is, hogy a széles körű minőségi könyvkínálat fenntartása és a könyvesboltok fennmaradása miatt a fogyasztók számára könnyen hozzáférhető legyen egy adott könyv, illetve hosszútávon elérhető áron tudja azt megvásárolni. Azaz gátat szabhat annak a gyakorlatnak, hogy a nagy tőkével rendelkező kereskedők a megjelenés után akár már fél évvel nagy akciókat hirdetnek az adott könyvre, amivel a kisebb kiadók és könyvesboltok nem tudják felvenni a versenyt, és ami így olyan helyzethez vezethetne, ahol a fogyasztók kegyeiért – akár az árakkal, akár a kínálattal – kevesebb piaci szereplő versenyzik.
Összességében tehát azt remélhetjük az új szabályozástól, hogy a könyvek árai az eddig tapasztalt emelkedéssel szemben hosszútávon csökkeni fognak. Illetve kiadói várakozások szerint a régebben kiadott könyvekre a kereslet meg fog nőni.
Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján a könyvesboltok mindent megtesznek annak érdekében, hogy vásárlóikat ne érjék meglepetések. Valamennyi könyvesbolt oldalán megtalálható a szabályozás magyarázata, illetve az is, hogy ez miként befolyásolja az árszabásukat, illetve kedvezményeik rendszerét. A joggyakorlat e törvénnyel kapcsolatban még kialakulóban van, így várhatóan számos változásra és a szabályozás további finomítására is sor fog kerülni.
Ez a cikk az Arsboni 2024. őszi gyakornoki programjának keretében készült.
Forrás: Arsboni
Hagyj üzenetet