Releváns jogszabály:
– 2010. évi LXXV. törvény az egyszerűsített foglalkoztatásról
Továbbra is gyakran előfordul, hogy egy munka csak rövid időt igényel, néhány napra van csak szükség a megfelelő munkavállalókra. Több lehetőség közül választhatunk ebben a helyzetben. Köthető erre a rövid időre is határozott idejű munkaszerződés, de ennél jobb megoldás lehet, ha egyszerűsített foglalkoztatás keretében alkalmazzuk a szükséges munkaerőt. Ez ugyanis jelentősen csökkenti az adminisztrációs terheket, és anyagilag is előnyösebb, megtakarítást ad.
2025-ös szabályok
A minimálbér és a garantált bérminimum összegének 2025. január 1-jétől történő emelkedése erre a foglalkoztatási formára is kihatással van.
Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvény (a továbbiakban: Efo.tv.) szerint ez a foglalkoztatási forma mezőgazdasági, továbbá turisztikai idénymunkára, vagy alkalmi munkára, illetve filmipari statiszta munkára alkalmazható meghatározott időtartamban.
A mezőgazdasági és turisztikai idénymunka végzésére szóló határozott idejű munkaviszony egy naptári éven belül nem haladhatja meg a százhúsz napot.
Alkalmi munkának az számít, ha a határozott időre szóló munkaviszony összesen legfeljebb öt egymást követő naptári napig, illetve egy naptári hónapon belül összesen legfeljebb tizenöt naptári napig, egy naptári éven belül összesen legfeljebb kilencven naptári napig tart.
A jogszabály a munkáltató napi alkalmi munkavállalói létszám keretét is meghatározza.
Egyszerűbb adminisztráció
Az egyszerűsített foglalkoztatásra létrejövő munkaviszony igen egyszerű módon, a munkáltató bejelentési kötelezettségének teljesítésével jön létre.
A bejelentés elektronikus úton, vagy a telefonos ügyfélszolgálaton keresztül tehető meg a NAV-hoz. (Ha a munkáltató nem elektronikus úton bevallásra kötelezett, használhatja a bejelentési kötelezettség mellett a törvényhez mellékelt szerződés mintát – minta munkaszerződést – is.)
Bérezés – új összegek 2025-ben
Egyszerűsített foglalkoztatás esetén legalább a minimálbér 85%-a, szakképzettséget igénylő munkakörnél legalább a garantált bérminimum 87%-a fizetendő alapbérként, illetve teljesítménybérként.
Ez az összeg az új béradatok alapján órabéres foglalkoztatásnál minimálbér esetén 1.422 forint/óra, garantált bérminimum esetén 1.745 forint/óra.
Ha a munkához bérpótlék is kapcsolódna, például éjszakai pótlék, vagy túlóra, ezeket is meg kell fizetni.
Munkáltatói közteher fizetés – új összegek 2025-ben két ütemben
A munkáltató az egyszerűsített foglalkoztatással alkalmazott munkavállaló esetében a minimálbérhez kötötten fizeti a közterhet.
Januártól
Ez az összeg alkalmi munka esetén a tárgy hónap első napján érvényes minimálbér 1%-a, azaz az új bérösszegek alapján 2.900 forint/fő/nap, mezőgazdasági és turisztikai idénymunkánál munkavállalónként 0,5%-a, azaz 1.500 forint/fő/nap. (Lásd: Efo tv. 8.§ (2) bekezdése)
Februártól
2025. február 1-jétől a munkáltatói közteher mértéke alkalmi munka esetén a tárgyhó első napján érvényes minimálbér 1,5%-a, azaz 4.400 forint, mezőgazdasági és turisztikai idénymunka esetén 0,75 %-a, azaz 2.200 forint.
A befizetési kötelezettséget a tárgyhót követő 12-éig kell teljesíteni a NAV-hoz. Ez a befizetés minden munkáltatói közteher teljesítéssel kapcsolatos feladatot kivált.
Az egyszerűsített foglalkoztatás szerinti közteherfizetés akkor alkalmazható, ha a munkáltató betartja az ezzel kapcsolatos létszám- és foglalkoztatási idő korlátokat is.
A munkavállalók közterhei
A munkavállaló az egyszerűsített foglalkoztatás keretében kapott munkabére után nem fizet társadalombiztosítási járulékot és meghatározott összeg alatt személyi jövedelemadót sem.
Ez az összeghatár, az úgynevezett mentesített keretösszeg.
2025-ben a mentesített keretösszeg napi összege a napi minimálbér, illetve a napi garantált bérminimum 130%-a, azaz 17.394 forint, illetve 20.852 forint. (Lásd: Efo.tv. 9.§ (2) bekezdése)
Társadalombiztosítási ellátások
Az egyszerűsített foglalkoztatás keretében alkalmazott munkavállaló ez alapján a foglalkoztatása alapján nem minősül biztosítottnak, és csak nyugellátásra, baleseti egészségügyi szolgáltatásra (üzemi baleset esetén), és álláskeresési ellátásra szerez jogosultságot, a társadalombiztosítás többi ellátására (például táppénzre) nem.
Nyugdíj – új összegek 2025-ben két ütemben
Januártól
A nyugellátás számítási alapja mezőgazdasági és turisztikai idénymunkánál a tárgyhónap első napján érvényes minimálbér 1,4 százaléka – 4.100 forint/nap, alkalmi munkánál 2,8 százaléka – 8.100 forint/nap.
Februártól
2025. február 1-jétől ez a mérték 2,1 százalék, azaz 6.100 forint, illetve 4,2 százalék, azaz 12.200 forint naponta. (Lásd: Efo. tv. 10.§ (2) bekezdése)
A filmipari statisztákra eltérő szabályok vonatkoznak.
Hagyj üzenetet