Társasági adó

Kerékpárjuttatás

2026-tól a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek, ráfordításnak minősül az adózó által a vele munkaviszonyban álló magánszemély, illetve vezető tisztségviselője, tevékenységében személyesen közreműködő tagja, valamint az adózóval korábban munkaviszonyban álló, saját jogú nyugdíjas, továbbá az említett magánszemélyek közeli hozzátartozója részére bármely módon biztosított – kizárólag emberi erővel hajtott vagy legfeljebb (eddigi 300 W helyett) mostantól 750 W teljesítményű elektromos motorral segített – kerékpár vásárlása, átadása, használata, fenntartása és üzemeltetése révén felmerült költség, ráfordítás.

IFRS adatszolgáltatás

A beszámolójukat az IFRS-ek szerint összeállító társaságok jelenleg az IFRS-ekre történtő áttérés adóévében és az áttérést követő adóévben negyedévente, a negyedévet követő hónap 20. napjáig teljesítendő adatszolgáltatásra kötelesek a várható éves adózás előtti eredményről, adóalapjáról és fizetendő adóról. Ezt a negyedéves kötelezettséget azonban 2026-tól eltörölték.

Globális minimumadó bejelentkezés

A globális minimumadóval kapcsolatosan az új szabályok szerint két hónappal több idő marad arra, hogy a belföldi csoporttag – vagy az összes belföldi csoporttag nevében eljáró kijelölt helyi szervezet – a globális minimumadóval kapcsolatos kötelezettségét bejelentsék a NAV felé. A naptári év szerint működő társasági adóalanyoknak tehát a 2025-ös évről 2026. február 28-áig kell a bejelentési kötelezettséget megtenni.

Személyi jövedelemadó

A 2025-ös tavaszi jogalkotás során jelentősen kiegészítették az adóalapkedvezmények rendszerét. Ezek közül a csecsemőgondozási díj, a gyermekgondozási díj és az örökbefogadói díj kedvezménye, továbbá a három gyermeket nevelő anyák kedvezménye, már a 2025-ös év során bekerült a hatályos szabályok közé. A két adóalapkedvezmény fogalmi hivatkozása azonban 2026-tól lép hatályba. Ennek megfelelően ezeket a fogalmakat már nem az Szja tv. fogalmazza meg, hanem új törvényekben találjuk meg. Az új, két gyermeket nevelő anyák kedvezményének fogalmát a 2025. évi XIV. törvényben, míg a 30 év alatti anyák kedvezményének módosult fogalmát a 2025. évi XIII. törvényben. Nézzük ezt a két kedvezményt.

Két gyermeket nevelő anyák kedvezménye

A 2025. októbertől hatályba lépett három gyermeket nevelő anyák kedvezménye után 2026-tól a két gyermeket nevelő anyák kedvezményét is bevezetik, csak nem egyből mindenkinek az esetében. Két gyermeket nevelő anyának minősül az a hölgy, aki vér szerinti vagy örökbefogadó szülőként az általa nevelt, vagy korábban nevelt két gyermekre tekintettel a családok támogatásáról szóló törvény szerinti családi pótlékra jogosult, vagy családi pótlékra már nem jogosult, de jogosultsága korábban legalább 12 éven keresztül fennállt. Azt a gyermeket is figyelembe lehet venni tehát, aki után a családi pótlékra való jogosultság a gyermek elhunyta miatt szűnt meg a 12 éves jogosultsági időszakon belül.

Az új adóalapkedvezményt felső korlát nélkül a 2025. december 31. utáni időszakra elszámolt, ugyan azokra a jövedelmekre, ugyan olyan jogosultságra kell alkalmazni, mint a három gyermeket nevelő anyák, vagy a négy- vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye esetén. Természetesen itt is szükség lesz az adóelőleg nyilatkozatra. Az eltérés csupán annyi, hogy ennek az adóalapkedvezménynek a bevezetése lépcsőzetesen történik.

2026-tól alkalmazhatja az az anya, aki 2026. január 1-jén a 40. életévét még nem töltötte be;
2027-től alkalmazhatja az az anya, aki 2027. január 1-jén a 50. életévét még nem töltötte be;
2028-tól alkalmazhatja az az anya, aki 2028. január 1-jén a 60. életévét még nem töltötte be
2029-től pedig már a 60. életévét betöltött anya is alkalmazhatja.

Mindezek alapján érdemes jól megtervezni, hogy a két gyermekes és 2026. január 1-jén a 40. életévüket még be nem töltött édesanyák tekintetében mikorra számoljuk el a bónuszt, vagy az év végi jutalmakat.

30 év alatti anyák kedvezménye

2026-tól a 30 év alatti anyák kedvezményének módosítása kibővíti a kedvezményezettek körét és eltörli a havi szinten figyelembe veendő jövedelmi korlátot a 2025-ben érvényes (656.785,- Ft/hó) szabályozáshoz képest. Az adóalap-kedvezmény minden olyan 30 év alatti anyára vonatkozik, aki vér szerinti, örökbe fogadott gyermeket vagy magzatot vállal és a családi kedvezményre jogosulttá válik még a 30 életévének betöltése előtt.

Jelentős változás, hogy az adóalap-kedvezményt a már meglévő gyermekre tekintettel is lehet érvényesíteni, nem csak a jövőbeni gyermekvállalás esetén. Ugyanis 2025-ben még csak arra a magzatára, vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermekére tekintettel lehet a 30 év alatti anyák kedvezményét elszámolni, akinél a családi kedvezményre való jogosultsága 2022. december 31-ét követően nyílt meg. Ami nem változott, hogy az adóalap-kedvezményre való jogosultság megszűnik abban az évben, amikor az anya betölti a 30. életévét, a kedvezményt pedig továbbra is adóelőleg nyilatkozattal lehet év közben érvényesíteni.

Mindezek alapján érdemes itt is jól megtervezni, hogy a 30 év alatti édesanyának, akinek még 2026-ban is meglesz az adóalapkedvezményre jogosultsága, mikorra számoljuk el a bónuszt, vagy az év végi jutalmakat.

Családi kedvezmény

A 2024. év végi adótörvény módosítás (2024. évi LV. törvény) alapján 2026-tól lép hatályba a családi kedvezmény kétszeresére emelése. A családi kedvezmény személyenként érvényesíthető összege továbbra is az eltartottak lélekszámától függ, melyet a kedvezményezett eltartottak után lehet érvényesíteni a jogosultsági hónapokra. Ennek megfelelően 2026-tól:

egy eltartott esetén havonta 133.340,- Ft;
kettő eltartott esetén havonta és kedvezményezett eltartottanként 266.660,- Ft;
három és minden további eltartott esetén havonta és kedvezményezett eltartottanként 440.000,- Ft.
Továbbra is él a kiegészítő kedvezmény minden olyan kedvezményezett eltartott után, aki a családok támogatásáról szóló törvény szerint tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos személynek minősül. Náluk jogosultsági hónaponként és kedvezményezett eltartottanként 133.340 Ft forint összegben vehető figyelembe a családi kedvezmény.

Adóalapkedvezmények sorrendje

Mivel 2026-tól bővült, illetve módosult az adóalap-csökkentő tételek kör, ezért 2026-tól újra szabályozták az adóalapkedvezmények érvényesítési sorrendjét, mely a következő lesz:

a 30 év alatti anyák kedvezménye,
a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye, a három gyermeket nevelő anyák kedvezménye vagy a két gyermeket nevelő anyák kedvezménye,
a CSED, a GYED és az örökbefogadói díj kedvezménye,
a 25 év alatti fiatalok kedvezménye,
személyi kedvezmény,
az első házasok kedvezménye,
családi kedvezmény.

Mivel a gyermeket nevelő anyák esetében már több adóalapkedvezményt fogalmaz meg az Szja tv. ezért, ha az 1. és 2. pontban megfogalmazott kedvezmények közül több kedvezményre is jogosult az anya a teljes év soroán, úgy ezek közül a kedvezmények közül az anya döntése alapján lehet a kiválasztott kedvezményt érvényesíteni.

A cikk folytatásában az szja-bevallási kötelezettség alóli mentesülésről, a nyugdíjas anyák utáni szochóról, és a különbözeti bírságról olvashat.

A cikk szerzője S. Csizmazia György okleveles könyvvizsgáló, okleveles adószakértő, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központjának oktatója, az MKVK Adótagozatának elnöke, és az MKVK Komárom-Esztergom vármegyei Szervezetének elnöke. A Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központja az Adó Online szakmai partnere.