Az országgyűlési honlapon közzétett napirend szerint az ülés 8 órakor a sportról szóló törvény és egyéb törvények sporttal kapcsolatos módosításának általános vitájával kezdődik.
A törvényjavaslat egyebek mellett bevezeti a sportfióktelep fogalmát annak érdekében, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által alapított, doppingellenes programokat megvalósító Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) Budapesten létrehozni tervezett európai központja is élvezhesse a nemzetközi sportszövetségeknek már biztosított előnyöket.
Megtárgyalják a képviselők a társasházi építményi jog bevezetésével összefüggő törvénymódosításokat. Az új jog védelmet biztosítana a vevőnek az ingatlan felépítése előtt ingatlan-végrehajtás vagy felszámolása esetén.
Megvitatják a képviselők a magyar állampolgárságról, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény módosítását, amely rendezi a külföldi állampolgárságú anyától Magyarországon született, és egészségügyi intézményben hagyott gyermekek állampolgárságát.
Tárgyalja a parlament az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló törvény és egyes adótörvények módosítását. Ennek célja a kriptoeszközökre vonatkozó, valamint a globális minimumadószintet biztosító kiegészítő adókkal kapcsolatos adatszolgáltatás és automatikus információcseréről szóló európai uniós irányelvek jogharmonizációs átvétele.
Napirenden lesz az egyes adótörvények adminisztrációt csökkentő és jogharmonizációs célú módosítása, amely egyebek mellett az anyák adókedvezményének szabályait pontosítja, és jövő év elejétől a 27 százalékosból az 5 százalékos áfakulcsba sorolja át a marhahús és a kapcsolódó belsőség értékesítését.
Ötvenszázalékos jövedékiadó-kedvezményt kaphatnak a kisüzemi habzóbor előállítói, az üzemanyagot forgalmazó kereskedőknek viszont jövőre is fizetniük kell a kiskereskedelmi adót.
Megvitatja a parlament a Magyarország 2024-es központi költségvetéséről szóló törvény végrehajtását.
A zárszámadás indoklása szerint 2024-ben a várakozásokhoz képest kedvezőtlenebbül alakult a gazdaság teljesítménye, jelentős mértékben külső tényezők miatt. Tavaly 6 százalékkal bővült a magyar GDP volumene, az eredményszemléletű hiány 5 százalék, az infláció mértéke 3,7 százalék volt, a bruttó reálkeresetek 9,2 százalékkal nőttek.
Utolsó napirend a büntetőjogi tárgyú törvények módosítása egyes uniós jogi aktusoknak, nemzetközi egyezményeknek való megfelelés céljából.
(MTI)
Hagyj üzenetet