A sorozat előző részeit itt találja.

Az előző cikkben áttekintettük az első iránymutatás-csomag legfontosabb megállapodásait, most tegyük meg ugyanezt a második csomaggal is.

A második iránymutatás-csomagban (122. ülésen elfogadott iránymutatások, 1074. sz. munkadokumentum, C. dokumentumban) a következőkben állapodtak meg. Az Európai Unió Bíróságának a C-637/20. sz. DSAB Destination Stockholm ügyben hozott ítélete fényében az Áfa-bizottság egyhangúlag megerősítette, hogy ahhoz, hogy egy olyan eszköz, mint a városkártya a Direktíva 30a. cikkének 1. pontja értelmében utalványnak minősüljön, azt a kötelezettséget kell maga után vonnia, hogy azt termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás ellenértékeként vagy rész-ellenértékeként elfogadják (i.), és az értékesítendő termékeket vagy szolgáltatásokat, illetve azok potenciális értékesítőit meg kell jelölni a városkártyán vagy a kapcsolódó dokumentumokban, beleértve a használati feltételeket is (ii.). Ezek a feltételek kumulatívak, és mindkét feltételnek teljesülnie kell ahhoz, hogy bármely eszközt utalványnak lehessen minősíteni.

Tekintettel arra, hogy egy eszköz minősítése ténybeli körülményektől függ, az Áfa-bizottság egyhangúlag elismerte, hogy nem minden városkártya minősül szükségszerűen utalványnak. A Direktíva 30a. cikkének 1. pontja értelmében utalványnak minősül az a városkártya, amely feljogosítja a kártyabirtokost arra, hogy a kártyát a kijelölt harmadik fél szolgáltatók által biztosítandó, meghatározott látványosságokra való belépés ellenértékeként használja, valamint adott helyen, korlátozott időtartamra és meghatározott összeghatárig igénybe vegye a városkártya kibocsátója által biztosított túrabusz- és hajózási szolgáltatásokat.

Amennyiben – mint a vizsgált üzleti modell esetében is – a szolgáltatásokat mind a városkártya kibocsátója, mind pedig harmadik fél szolgáltatók nyújtják, akkor a városkártya kibocsátója által nyújtott szolgáltatás – vagyis a kártyabirtokos által igénybe vett autóbuszok és hajók üzemeltetése – adóalapja a városkártyáért fizetett, az áfával csökkentett ellenérték, tovább csökkentve a szóban forgó városkártya alapján harmadik fél szolgáltatók által nyújtott szolgáltatásokért az e szolgáltatók számára fizetett esetleges összegekkel.

A vizsgált üzleti modell szerint, amennyiben a szolgáltatásokat mind a városkártya kibocsátója, mind pedig harmadik fél szolgáltatók nyújtják, az Áfa-bizottság szinte egyhangúlag egyetértett abban, hogy a harmadik fél szolgáltató által a kártyabirtokosnak nyújtott olyan szolgáltatások esetében, mint a múzeumi belépő, a látványosságok vagy a városnézés, amelyekért a városkártyát részleges ellenértékként használják, az adóalap a nyújtott szolgáltatásnak a vonatkozó dokumentációban feltüntetett pénzbeli értéke, csökkentve az e szolgáltatáshoz kapcsolódó áfa összegével. Amennyiben a városkártya kibocsátója és a harmadik fél szolgáltató közötti megállapodás előírja, hogy a szolgáltatás pénzbeli értéke a szokásos ár bizonyos százaléka, akkor ezt a csökkentést a szolgáltatásnyújtás időpontjában elért árengedménynek kell tekinteni.

A szerző, Molnár Péter független adótanácsadó.