Egy társaság 2018-ban a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. éi LXXXI. törvény 22/B. §-a szerinti fejlesztési adókedvezményre jogosító beruházást végzett, amelyet a törvényben foglaltaknak megfelelően, határidőben bejelentett. A beruházás üzembe helyezése 2017-ben megtörtént, a vállalkozás a 2018. adóévi bevallása keretében az adókedvezményt első alkalommal igénybe is vette, ahhoz kapcsolódóan adatszolgáltatást is teljesített. A bevallás beadását követően azonban kiderült, hogy a társaság nem volt jogosult a 2018. adóévben a fejlesztési adókedvezmény igénybevételére, mivel környezetvédelmi bírságot szabtak ki rá. Emiatt az érintett adóévi társaságiadó-bevallásból önellenőrzés keretében törölték a fejlesztési adókedvezmény igénybevételét, továbbá a „hiányzó” társasági adó összege is megfizetésre is került. Az önellenőrzés során azonban tévedésből a beruházás üzembe helyezésére vonatkozó adatszolgáltatás is törlésre került.
A beruházással kapcsolatban a társaság 2024. adóévre vonatkozóan „ismét”, vagyis az önellenőrzés miatt tulajdonképpen első alkalommal igénybe vette a fejlesztési adókedvezményt. A 2024-es évre vonatkozóan teljesültek a fejlesztési adókedvezmény igénybevételének feltételei, előírásai. A 2018-as „törölt” adatszolgáltatás pótlására, helyesbítésére az érintett adóév elévülése miatt azonban már nincs lehetősége a társaságnak. Éppen ezért kérdésként merült fel, hogy a társaság jogosult volt-e a 2024. adóévi bevallásába beállítani az adókedvezményt.
A fejlesztési adókedvezmény igénybevételéhez kapcsolódó adatszolgáltatásra vonatkozó előírásokat a fejlesztési adókedvezményről szóló 165/2014. (VII. 17.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 165/2014. (VII. 17.) Korm. rendelet] 7. §-a tartalmazza. A 165/2014. (VII. 17.) Korm. rendelet 7. § (2) bekezdése értelmében az adózót – ott meghatározott tartalmú – adatszolgáltatási kötelezettség terheli a beruházás üzembe helyezésének adóévében és az adókedvezmény igénybevételének adóéveiben is. A bevallásban szerepeltetni kell a beruházás befejezésének időpontját, a ténylegesen felmerült elszámolható költséget és az adókedvezmény igénybevételének jogcímét.
Az üzembe helyezés évében megtett adatszolgáltatás hiánya (a véletlenül bekövetkezett törlés miatt) nem zárja ki az adókedvezmény érvényesítését (egyéb feltételek teljesülése mellett). Ezen adatszolgáltatás ugyanis sem a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény, sem a 165/2014. (VII. 17.) Korm. rendelet szerint nem kifejezetten nevesített feltétele az adókedvezmény igénybevételének, ráadásul az adókedvezmény igénybevételének adóéveiben ezen adatok évről évre bemutatásra kerülnek.
A kérdés és a válasz az Adó szaklap 2026/1-2-es számában jelent meg.
Hagyj üzenetet