Ha összehasonlítjuk ezt a két szociális ellátást, az egyik eltérés a két ellátás között az, hogy a gyermekek otthongondozási díja csak gyermek gondozása, ápolása esetén jár, függetlenül azonban annak életkorától, az ápolási díj pedig ápolásra szoruló hozzátartozó (tehát gyermek, vagy más hozzátartozó) után.

Gyermekek otthongondozási díja

Gyermekek otthongondozási díjára (GYOD-ra) jogosult az a vér szerinti, vagy örökbefogadó szülő, aki a súlyos fogyatékosságból, vagy tartós betegségből eredően önellátásra képtelen vér szerinti vagy örökbefogadott gyermekéről gondoskodik.

A gyermek súlyos fogyatékosságából vagy tartós betegségéből eredő önellátásra képtelen egészségi állapotát jogszabályban meghatározott szakértő szakvéleményben állapítja meg.

A betegség akkor tekinthető tartósnak az ellátás szempontjából, ha a gyermek egészségi állapotára tekintettel előreláthatóan három hónapnál hosszabb időtartamban ápolásra, gondozásra szorul.

Ha a szülő nem tudja ellátni a gondozást (például megromlott egészségi állapota miatt) a szülőn kívül más, a gyermekkel közös háztartásban élő hozzátartozó számára is megállapítható a GYOD.

A GYOD havonkénti összege az ellátás bevezetésekor, 2019-ben 100.000 forint volt, ma már a juttatás eléri a minimálbér összegét.

Az új összeg 2025-ben

Ennek alapján az ellátás összege ebben az évben eléri a minimálbér 2025. január 1-jétől érvényes összegét, azaz a 290.800 forintot havonta.

A gyermekek otthongondozási díja egyidejűleg csak egy gyermekre tekintettel folyósítható, de a havonkénti összeg másfélszerese illeti meg a szülőt, ha a szülő több olyan gyermekéről is gondoskodik, akik után egészségi állapotuk alapján a GYOD megállapítható lenne.

Keresőtevékenység

A GYOD mellett napi négy órában lehet keresőtevékenységet folytatni, vagy időkorlát nélkül, ha a munkavégzés otthon történik.

A GYOD melletti munkavégzés esetén a gyermekek után az általános munkajogi kedvezmények illetik meg a szülőt. Így például a gyermekek utáni pótszabadság, és többlet pótszabadságként további két munkanap jár a gyermek fogyatékosságára tekintettel.

Megkönnyíti a GYOD melletti munkavégzést, hogy a munkavállaló kérésére részmunkaidőt kell engedélyeznie a munkáltatónak a gyermek négy éves koráig, három vagy több gyermek esetén hat éves korig.

Ha a GYOD melletti munkavégzés három évesnél fiatalabb gyermek mellett történik, vagy a munkavállaló egyedül neveli tizenhat év alatti gyermekét, a kirendeléshez, (ideiglenesen más helységben végzett munkánál), a munkavállaló hozzájárulása kell.

Nyugdíj

A GYOD-ból nyugdíjjárulékot kell fizetni, ezért időtartama nyugdíjra jogosító szolgálati időt jelent. Az ellátásban részesülő személy jogosult egészségügyi szolgáltatásra is.

A nők negyven év jogosultsági idővel történő kedvezményes nyugellátása megállapításához jogosultsági időnek számít a GYOD időtartama gyermekgondozási időként.

A negyven év jogosultsági időnél figyelembe vételre kerül, hogy a GYOD jelentős egészségi problémával érintett gyermekek otthoni gondozása miatt vehető igénybe, mert azonosan a súlyosan fogyatékos gyermekre tekintettel megállapított ápolási díj időtartamával, ennél az ellátásnál is kedvezmény alkalmazása történik a jogosultsági időnél. Ebben az esetben a negyven éven belül nem harminckét év, hanem csak harminc év keresőtevékenység kell, és nem nyolc év, hanem tíz év gyermeknevelési idő vehető figyelembe.

Azt is jó tudni, hogy az öregségi nyugdíj alapjául szolgáló havi átlagkereset meghatározásánál a gyermekek otthongondozási díjának összegét csak akkor kell figyelembe venni, ha az az igénylőre nézve kedvezőbb.