A kiegészítő szolgáltatások meglétét mindig az adott szolgáltatás jellegéhez viszonyítva kell elbírálni. A konkrét tevékenységet kell vizsgálni és azt az átlagos fogyasztó szempontjából megítélni. Egy adóhatósági ügy elbírálásának kiindulási pontja a Héa irányelv és annak egységes alkalmazásának biztosítására kiadott 282/2011/EU rendelet (a továbbiakban: Héa vhr.) rendelkezési voltak, így a 6. cikk, mely a termék (étel, ital) értékesítése vagy étkeztetési szolgáltatás nyújtása megkülönböztetése, elhatározása érdekében fogalmaz meg szempontokat. A Héa vhr. 6. cikk (1) bekezdése értelmében az éttermi és vendéglátó-ipari szolgáltatások olyan szolgáltatások, amelyek kész- vagy félkész ételek és/vagy italok emberi fogyasztásra szánt értékesítéséből állnak, és amelyeket az azonnali fogyasztást lehetővé tevő megfelelő kiegészítő szolgáltatások kísérnek. Az ételek és/vagy italok értékesítése csak az egyik összetevője a teljesítésnek, amelyben a szolgáltatások vannak túlsúlyban. Az éttermi szolgáltatás az említett szolgáltatásoknak a szolgáltatásnyújtó létesítményeiben történő nyújtása, a vendéglátó-ipari szolgáltatás pedig az említett szolgáltatásoknak a szolgáltatásnyújtó létesítményein kívül történő nyújtása. A (2) bekezdés szerint nem tekintendő az (1) bekezdés szerinti éttermi vagy vendéglátó-ipari szolgáltatásnak a kész- vagy félkész ételek és/vagy italok, olyan értékesítése – függetlenül attól, hogy az magában foglalja-e a fuvarozást vagy sem – amelyet nem kísér semmilyen más kiegészítő szolgáltatás.

Ennek alapján levonható az a következtetés, hogy a 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: Áfa tv.) értelmében nem attól minősül szolgáltatásnak az ügylet, hogy az ételt, italt helyben elkészítik, hanem az teszi szolgáltatássá az ügyletet, ha az elkészített étel, ital értékesítését az azonnali fogyasztást lehetővé tevő megfelelő kiegészítő szolgáltatások kísérnek, mely szolgáltatáselemek dominálnak az ügyletben. Erre figyelemmel az adózói tevékenység jellemzői alapján kellett eldöntenie, hogy fennáll-e esetében a szolgáltatási elemek dominanciája.

Adózó büfékocsikban működő grillcsirke sütőt üzemeltet, amelyben grillhúsokat, (grillcsirkét, csirkecombot, császárhúst, csülköt, oldalast) savanyúságokat, szószókat, továbbá kész üdítő italokat értékesít. A vásárló döntésétől függően az árusítás elvitelre, illetve helyben fogyasztásra történik, a kiszolgálás önkiszolgáló jellegű, a vásárló az ételeket álló és ülő faraklap garnitúrán tudja elfogyasztani, amihez eldobható műanyag evőeszközöket, műanyag tálcát, műanyag és papír tányérokat biztosítanak. Az étel elfogyasztása után a vásárló az ételmaradékot a műanyag edényeket, a papírtálcát- a műanyag tálca kivételével-, a büfékocsi melletti szemetesvödörbe dobja. 2020. január 1-2021. március 31-i időszakban adózó 5%-os kulcs alá tartozó értékesítésként 11.122.000, -Ft adóalaphoz tartozó 556.000, -Ft fizetendő általános forgalmi adót vallott. Az adóhatóság ellenőrzést folytatott, melynek során arra a következtetésre jutott, hogy adózó helyben fogyasztásra történő értékesítés kapcsán nem a szolgáltatási elemek a meghatározóak, hanem a termékértékesítés, ezért a kedvezményes 5%-os áfakulcs alkalmazásának feltételei nem álltak fenn. Erre figyelemmel adózó terhére adókülönbözet került megállapításra, egyéb szankciók mellett.

Az Európai Unió Bírósága nemcsak a C-497/09. számú ügyben foglalkozott ezzel a kérdéssel, hanem a C-703/19. számú döntésében is kifejtette ezzel kapcsolatos értelmezését. Kimondta, hogy „…az olyan étel-értékesítés, amelyet az ezen ételek végső fogyasztó által való azonnali elfogyasztását lehetővé tevő megfelelő kiegészítő szolgáltatások kísérnek – aminek a vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata –, az „éttermi és vendéglátó‑ipari szolgáltatások” fogalma alá tartozik.” Ismételten hangsúlyozta, hogy az olyan összetett ügylet esetében, amely objektíve egyetlen oszthatatlan gazdasági ügyletet képező, egymáshoz szorosan kapcsolódó műveletekből és cselekményekből áll, a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy annak eldöntéséhez, hogy ezen ügyletet termékértékesítésnek vagy szolgáltatásnyújtásnak kell‑e minősíteni, az ügylet jellemző és domináns elemeinek meghatározása érdekében figyelembe kell venni az összes olyan körülményt, amelyek között az ügylet megvalósul. Megerősítette, hogy hogy a domináns elemet az átlagos fogyasztó szempontjából és átfogó értékelés keretében a szolgáltatásnyújtási elemeknek a termékértékesítési elemekhez viszonyított minőségi, nem csupán mennyiségi jelentőségére tekintettel kell meghatározni.

A végrehajtási rendelet 6. cikkének szövegéből az következik, hogy az adóköteles ügyletnek az „éttermi és vendéglátó‑ipari szolgáltatásoknak” való minősítéséhez az uniós jogalkotó nem az ételek elkészítésének vagy szállítása módjának, hanem a készételek értékesítését kísérő kapcsolódó szolgáltatások végrehajtásának kívánt meghatározó jelentőséget tulajdonítani, mivel e szolgáltatásoknak elegendőnek kell lenniük ahhoz, hogy biztosítsák ezen ételek azonnali fogyasztását, és azok ezen ételek elkészítéséhez képest túlsúlyban vannak. „Ennélfogva az „éttermi és vendéglátó‑ ipari szolgáltatásoknak” a 282/2011 végrehajtási rendelet 6. cikkében szereplő gyakorlattal összefüggésben értelmezett meghatározásából az következik, hogy az annak értékelésével összefüggésben meghatározó szempontok, hogy a készételek értékesítéséhez kapcsolódó szolgáltatások „megfelelő kiegészítő szolgáltatások[nak]” tekinthetők‑e, a fogyasztónak kínált szolgáltatások szintjétől függnek.”

Az Európai Unió Bírósága felsorolt olyan elemeket döntésében melyek megléte esetén a szolgáltatásnyújtást megvalósultnak látja, így a pincérek jelenléte, rendelésnek a konyhába történő továbbítása, az asztalnál történő felszolgálás, zárt és állandó hőmérsékleten tartott, kimondottan a felszolgált étel elfogyasztására szolgáló helyiség biztosítása, az öltöző és mosdó megléte, valamint az étkészlet, bútor vagy evőeszköz biztosítása. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy e szempontok alkalmazását össze kell kapcsolni a fogyasztó azon döntésének figyelembevételével, hogy igénybe veszi ‑e az ételek vagy italok értékesítéséhez kapcsolódó szolgáltatásokat, amely döntés az azonnal fogyasztható étel értékesítési módja függvényében vélelmezhető.

Az ügylet domináns elemét a fogyasztó szempontjából kiindulva kell meghatározni. A fogyasztó döntése, hogy igénybe veszi-e az adóalany által rendelkezésére bocsátott tárgyi és személyi erőforrásokat, ha nem, akkor ezen erőforrások nem meghatározóak e fogyasztó számára. Ebben az esetben úgy kell tekinteni, hogy egyetlen kapcsolódó szolgáltatás sem kíséri az ételek vagy italok értékesítését, és hogy az érintett ügyletet termékértékesítésnek kell minősíteni. Az Európai Unió Bírósága azt is kimondta, hogy a nemzeti bíróság feladata a megadott szempontok alapján annak meghatározása, hogy termékértékesítésről, vagy szolgáltatásnyújtásról van szó. Erre figyelemmel a bíróságnak mindig esetről-esetre, a konkrét ügy körülményeinek értékelésével, a bizonyítékok mérlegelésével kell állást foglalnia arról, hogy dominálnak-e a szolgáltatásnyújtás elemei az adott esetben. Az mindenesetre leszögezhető az Európai Unió Bírósága döntés alapján, hogy a fogyasztó akarata, nyilatkozata – amennyiben a szolgáltatásnyújtás feltételei adottak – a döntő abban, hogy helyben kíván-e fogyasztani vagy a megvásárolt ételt elviszi.

Annak megítélése, hogy az értékesítéséhez kapcsolódó szolgáltatások „megfelelő kiegészítő szolgáltatásoknak” minősülnek‑e, a fogyasztónak kínált szolgáltatások szintjétől függenek. Az ügylet domináns elemét a fogyasztó szempontjából kiindulva kell meghatározni. Az a kiindulási pont, hogy a szolgáltatásnyújtás dominanciájának megállapításához az éttermi vendéglátásra jellemző körülményeknek kell megvalósulnia a Kúria álláspontja szerint téves.

Ez a felfogás kizárja az éttermi/vendéglátóipari tevékenységek közül mindazokat, ahol nem kényelmes, zárt, fűtött, hűtött körülmények között, pincéri rendelés, felszolgálás mellett valósulna meg az étkeztetés. Ez a nézőpont kizárólag az éttermi körülmények közötti étel/italfogyasztás esetén tenné lehetővé a szolgáltatásnyújtás dominanciáját, jóllehet az Európai Unió Bírósága döntései ilyen megszorítást nem tartalmaznak. Ennek elfogadása esetén a gyorsétkezdékben, ún. „food-court”-tokban, jellemzően bevásárló központokban megvalósuló étkeztetés is kizárásra kerülne. Itt is jellemző a műanyag tálca, étkészlet és a felszolgálás hiánya. Valóban lényegi jelentőséget tulajdonított ezeknek a körülményeknek az Európai Unió Bírósága, de nem zárta ki a szolgáltatás kevésbé fejlett színvonala esetében annak lehetőségét, hogy szolgáltatásnyújtás valósuljon meg.

Nem lehet döntő az elhatárolás szempontjából az sem, hogy milyen széleskörű az ételkínálat, hanem e tekintetben az a meghatározó, hogy félkész, vagy késztermék értékesítése zajlik, úgymond „csak csekély emberi közbenjárást szükségessé tévő, kezdetleges berendezésekkel ellátott” helyeken történő értékesítést termékértékesítésként tekint.

Márpedig adózó helyben sütött ételeket szolgált fel, nem félkész vagy késztermékeket, amiknek további elkészítésére, sütésére, emberi felügyeletre és szakértelemre volt szükség. Az Európai Unió Bírósága döntése értelmében mindig az átlagos vendég szempontjából kell értékelni a szolgáltatásnyújtás megvalósulását. A vendég dönti el, hogy adózó által nyújtott szolgáltatásokat (étkezési lehetőség biztosítása székek, padok által, műanyag étkészlet alkalmazása) elfogadja, elegendőnek tekinti az éttermi vendéglátás megvalósulásához és igénybe veszi a helyben fogyasztás lehetőségét. Adózó megteremtette ezt a lehetőséget, asztalokat, székeket helyezett ki, tálcát, evőeszközöket, szalvétát biztosított a helyben történő fogyasztáshoz, továbbá gondoskodott az étkezőhely tisztántartásáról. Az a körülmény, hogy tisztálkodási lehetőség az áruház területén valósult meg a Kúria meglátása szerint nem befolyásolta olyan mértékben a tevékenység minősítését, hogy emiatt termékértékesítésnek kellett volna tekinteni valamennyi eladást. Más szóval adózónál rendelkezésre álló egyéb, a helyben fogyasztást megteremtő feltételek okán a Kúria úgy látta, hogy a szolgáltatásnyújtás elemei domináltak abban az esetben mikor a fogyasztó maga is úgy döntött, hogy helyszínen kívánja elfogyasztani a megrendelt ételt.

Nem a szolgáltatásnyújtás színvonala az, ami meghatározó, hanem mindig az adott tevékenységhez igazodó szolgáltatási elemek a lényegesek, ezek vizsgálatával lehet állást foglalni, és azokra figyelemmel dönteni, hogy ezek a termékértékesítéshez képest túlsúlyban vannak-e. A Kúria megítélése szerint adózó esetében megvalósultak azok a minimális szolgáltatási elemek, amelyek a szolgáltatásnyújtás megállapíthatóságát lehetővé tették a termékértékesítéssel szemben. (Kúria Kfv.I.35.181/2022/8)

The post Kiegészítő szolgáltatások dilemmája az áfában appeared first on Adó Online.