Sok a bizonytalan, felkészületlen vállalkozás
2024-ben lépett életbe Magyarországon a Minimumadó törvény, amely kötelezi a 750 millió eurót meghaladó bevételű multinacionális vállalatcsoportokat a globális minimumadó megfizetésére. A WTS Klient nem reprezentatív, online felméréséből is kiderült: a vállalatvezetők közel egyharmada még abban sem biztos, hogy cégük az új adónem, a globális minimumadó hatálya alá tartozik-e.
„A felmérésünk szerint körülbelül ugyanekkora arányban vannak azok a szakemberek, akik egyáltalán nem érzik magukat felkészültnek a témában, és azok is, akik arról sem tudtak, hogy az érintett cégeknek év végéig adatot kell szolgáltatniuk. A válaszadók 70%-a szerint a globális minimumadó szabályrendszere az átlagosnál bonyolultabb, és közülük is 22% véli úgy, hogy az rendkívül bonyolult” – ismertette a gyorsfelmérés eredményeit a konferencia elején Szadai András, a WTS Klient adózási üzletágát vezető partnere, a rendezvény házigazdája.
Megnyugtató fejlemények
Bár a bejelentés határideje, december 31. vészesen közeleg, és az ehhez szükséges GloBE adatlap csak nemrég – mondhatjuk, az utolsó pillanatban – jelent meg a NAV honlapján, ráadásul a mulasztási bírság elérheti akár az 5 millió forintot, vannak megnyugtató fejlemények is.
Például különböző mentességek is igénybe vehetők az átmeneti CbCR Safe Harbour vagy az állandó Safe Harbour szabályokkal. Emellett ahogyan az Lars Behrendt, a WTS Németország adószakértőjének előadásából kiderült, arra is kifejlesztett klaszter módszerek léteznek már, hogy mi a teendő olyan országokkal (például Kína, India vagy az Egyesült Államok) való érintettség esetén, ahol még nem jelentették be a bevezetést, vagy a közeljövőben még nem látni a bevezetés mikéntjét. Nyilvánvaló ugyanis, hogy ha ezek a gazdaságilag jelentős országok nem vezetik be a GloBE szabályokat, akkor az megnehezíti a magyarországi szabályok alkalmazását vagy az esetlegesen Magyarországot megillető adók beszedését.
A konferencia kerekasztal-beszélgetésén elhangzott az is, hogy a GloBE adatlap benyújtásával kapcsolatban sem szükséges feltétlenül aggódni: akkor is érdemes benyújtani, ha az adattartalom helytelen, hiszen lehetőség nyílik a bejelentés módosítására. Az év végéig teljesítendő hazai bejelentéssel kapcsolatban a hazai csoporttagok dönthetnek akár úgy is, hogy egy általuk kijelölt, magyar csoporttag teljesíti minden magyar csoporttag GloBE bejelentését egy nyomtatványban.
Az Európai Bizottság által októberben közzétett DAC9 javaslat alapján pedig valószínűleg lehetőség arra is lehetőség nyílik, hogy az adatszolgáltatást (Globe Information Return – GIR) az anyavállalat vagy egy adatszolgáltatásra kijelölt csoporttag teljesítse és információcsere keretében kapják meg azt az érintett uniós tagállamok majd 2026-ban.
Minisztériumi álláspont
Bár a fontos részletszabályokat tartalmazó, a globális minimumadó törvényben is említett miniszteri rendelet még nem jelent meg, Dr. Tormáné dr. Boris Szilvia, a Pénzügyminisztérium társasági adózási szakértője igyekezett megnyugtatni a résztvevőket. Annak ellenére, hogy a magyar jogi környezetbe az érintett részletszabály még nem került be tételesen, a nemzetközi szintű OECD modellszabályok alkalmazandók a törvény alapelveinek megfelelően.
„A globális minimumadó szabályrendszerének nemzetközi továbbfejlesztése folyamatos. A legutóbbi nemzetközi tárgyalások célja, hogy a globális minimumadóval kapcsolatos adóelkerülési struktúrák és tranzakciók azonosíthatóvá váljanak, és hogy a tagállamok között uniós és világszinten is lehetővé váljon a kölcsönös adatcsere a globális minimumadó adatszolgáltatásra (GIR) vonatkozóan (DAC9 irányelv javaslat és OECD Multilateral Competent Authority Agreement)” – mondta el a minisztériumi szakértő.
Hagyj üzenetet