A KSH csütörtöki közleménye szerint a kísérleti statisztika elemzi a hipa-bevétel területi eloszlását településtípusok, települések és járások, valamint nemzetgazdasági ágazatok szerint.
Bemutatja az egyes területi egységek teljes hipa-bevételét, továbbá ennek az összegnek az egy lakosra jutó értékét 2023-ban. A jelenleg rendelkezésre álló adatok mellett a későbbiekben újabb adatforrások bevonásával a területi koncentráció részletesebb vizsgálata és közlése is lehetővé válik.
Magyarországon egy lakosra átlagosan 131 ezer forint hipa-bevétel jutott 2023-ban, de jelentősek a területi különbségek: a fővárosban 297 ezer forint volt, a megyei jogú városok átlaga is meghaladta az országos átlagot, míg a többi város és község átlagértéke alatta maradt annak.
Budapest a teljes országos hipa-bevétel 40 százalékát adja, ami 2023-ban 498 milliárd forintot tett ki. Kiemelkedő az V. kerület szerepe, ahonnan 275 milliárd forint folyt be, az országos hipa-bevétel 22 százaléka. A statisztika szerint a bevétel túlnyomó többsége néhány nemzetgazdasági ágban koncentrálódott, a feldolgozóipar, a kereskedelem és az építőipar együttesen a teljes hipa-bevétel közel 50 százalékát adta.
A KSH kiemelte, hogy a kísérleti statisztika hasznos lehet egyebek mellett a helyi gazdaságfejlesztési stratégiák kialakításához, valamint a befektetők, a vállalkozók és a gazdasági elemzők, kutatók számára a területi gazdasági aktivitás intenzitásának és koncentrációjának megismeréséhez. A kísérleti statisztikákra jellemző módon a statisztikai hivatal a jövőben vizsgálja az elemzés kibővítésének, új adatforrások és egyedi adatok felhasználásának, illetve a módszertani fejlesztéseknek a lehetőségeit – közölték.
(MTI)
Hagyj üzenetet