A nyugdíj megállapításához, a szolgálati idő és jövedelem igazolásához dokumentumok szükségesek, de azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy nézni szükséges az időszakot, 1998. előtti vagy utáni időszakról van-e szó, mert mások az irányadó jogszabályi rendelkezések. Önmagában a munkavégzés tényének tanúkkal történő igazolása nem eredményez a nyugellátás megállapítása szempontjából jogszerző szolgálati időt, amennyiben a munkavállaló és a foglalkoztató egymással egyetértésben nem tesz eleget a foglalkoztatásból eredő bejelentési és közteherviselési kötelezettségének.

A következőkben ezt érintő jogesetet mutatunk be: a regionális nyugdíjbiztosítási igazgatóság a 2010. május 3-án kelt elsőfokú határozatával 34 év 307 nap nyugdíjjogosultság megállapításához figyelembe vehető szolgálati időt állapított meg M. I. részére, aki a határozatot fellebbezéssel támadta és további szolgálati idők beszámítását kérte. A Nyugdíjbiztosítási Jogorvoslati Igazgatóság a 2011. január 6. napján kelt másodfokú határozattal a fellebbezést elutasította. A közigazgatási eljárásban lefolytatott bizonyítás adatai (foglalkoztatók nemleges adatszolgáltatása, társadalombiztosítási nyilvántartás adatai és a Társadalombiztosítási Igazolvány tartalma) alapján megállapította, hogy nem bizonyított az igénylő által megjelölt két munkáltatónál (R. Kft. és W. Bt.) a szolgálati időt megalapozó jogviszonyok fennállása, figyelemmel a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 37. § (1) bekezdésére és a 43. § (2) bekezdésére.

M. I. a társadalombiztosítási határozatok bírósági felülvizsgálata iránt benyújtott keresetében az R. 2000. Kft.-nél 2001. január 4. és 2002. február 24. napja között fennállt munkaviszonya alapján kérte 416 nap szolgálati idő elismerését. A munkaügyi bíróság ítéletével a társadalombiztosítási határozatokat hatályon kívül helyezte és a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervet, mint alperest új eljárásra és új határozat hozatalára kötelezte.

A bíróság a per során meghallgatott tanúk (B. Zs. és N. J.) vallomását a felperesi előadással egyezőnek és életszerűnek találta a foglalkoztatás körülményei, a felperesi igénylő által betöltött munkakör, a munkaidő és a munkaviszony időtartama tekintetében. Ez alapján a Tny. 43. § (2) és (3) bekezdésére utalva úgy rendelkezett, hogy a nyugdíjbiztosítási szervnek a megismételt eljárásban szolgálati időként kell elismernie a 2001. január 4. és 2002. február 24. közötti időszakot.

A nyugdíjbiztosítási szerv felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását kérte, a Tny. 37. § (1), (2) és (3) bekezdéseinek a megsértésére hivatkozással. Előadta, hogy a járulékbefizetés ténye a perben nem nyert bizonyítást, erre vonatkozóan a társadalombiztosítási nyilvántartásban sem álltak rendelkezésre datok és ez a körülmény álláspontja szerint tanúkkal nem bizonyítható, ráadásul maga az igénylő is elismerte a „feketén” történő foglalkoztatás tényét. Ezen kívül a foglalkoztató nyilatkozata és az igénylő Társadalombiztosítási Igazolványa sem tartalmazott a szolgálati idő elismerését megalapozó adatokat, ezért a bíróság jogszabálysértően rendelkezett annak elismeréséről.

A Tny. 37. § (1) bekezdése szerint a Tbj.-ben biztosítottnak minősülő személy biztosítással járó jogviszonyának 1997. december 31. napját követő időtartama szolgálati időnek számít, ha az erre az időszakra előírt nyugdíjjárulékot megfizették. A (2) bekezdés a szolgálati idő elismerésére lehetőséget ad abban az esetben, ha a foglalkoztató a biztosított keresetéből, jövedelméből a nyugdíjjárulékot levonta, azonban annak befizetését részben vagy egészben elmulasztotta. A (3) bekezdés alapján, amennyiben a társadalombiztosítási szervek nyilvántartásaiból megállapítható a biztosítás ténye és a biztosítással járó jogviszony időtartamára vonatkozó adatok, azonban a nyugdíjjárulék levonás és befizetés ténye okiratok hiányában, illetve a foglalkoztató megszűnése miatt nem bizonyítható, abban az esetben a nyugdíjjárulék levonását (megfizetését) vélelmezni kell.

A szolgálati idő igazolására vonatkozó és a Tny. 43. § (2) és (3) bekezdésében meghatározott bizonyítási szabályok (egykorú foglalkoztatói okirat, eredeti nyilvántartások alapján kiállított igazolás, egyéb hitelt érdemlő bizonyítási mód és ezek értékelése) alapvetően e fenti rendelkezésekre figyelemmel értelmezhetőek. A szolgálati idő elismeréséhez ugyanis nem elégséges a konkrét munkavégzés igazolása, mivel a Tny. 37. §-a alapján a járulék levonás vagy befizetés igazolásától nem lehet eltekinteni, illetve a járulék levonásának, befizetésének vélelmezését megalapozó körülmények fennállása hiányában a nyugdíjjogosultságot megalapozó időszak nem ismerhető el. A jogalkotó ugyanis nem azt kívánta e szabályok megalkotásával lehetővé tenni, hogy a teljesen illegális foglalkoztatást követően, amely során a munkaviszony egyik alanya sem tesz eleget a közterhek bevallásával és befizetésével járó kötelezettségeinek, utóbb, a munkavégzés tényének igazolásával szolgálati idő legyen elismerhető.

Peradat, hogy a felperesi igénylő a keresetlevelében a következők szerint nyilatkozott: „Az R. Kft. … elmulasztotta a törvényben előírt foglalkoztatói kötelességét és nem jelentett be és nem fizette be a köztartozásokat sem, tehát feketén alkalmazott”. A perben rendelkezésre álló egyéb bizonyítékok szintén azt támasztották alá, hogy a felperest az R. 2000. Kft. – függetlenül a munkavégzés tényétől – munkavállalóként nem tartotta nyilván, foglalkoztatói adatszolgáltatást nem teljesített, a munkabérből nem intézkedett a nyugdíjjárulék levonása, vagy akár bevallása iránt és erre nézve a felperes sem tett lépéseket, a saját oldalán felmerült nyugdíjjárulékot igazoltan nem fizette be.

Mindezekre figyelemmel a munkaügyi bíróság a jogszabály téves értelmezésével jutott arra a következtetésre, hogy a tanúvallomások alapján – a biztosítási jogviszonyt igazoló társadalombiztosítási nyilvántartás, illetve a járulék levonást vagy befizetést igazoló, és mindennek a vélelmezése lehetőségét alátámasztó adatok hiányában – megállapítható a nyugdíjjogosultságot megalapozó szolgálati idő.

Rámutat a Legfelsőbb Bíróság, hogy a tanúk vallomása egyébként sem volt olyan jelentőségű, hogy önmagában ítélkezés alapjául szolgálhatott volna, mivel az adott helyszínen biztonsági őrként történő munkavégzés tényén kívül a tanúk nem tudtak konkrétan nyilatkozni, sem a munkabér pontos összegére, sem a jogviszony konkrét időtartamára, illetve egyéb olyan körülményre, ami az érvényes munkaviszony létrejöttét és annak eredményeként a közterhek viselésével történő foglalkoztatást bizonyították volna.

A Legfelsőbb Bíróság mindezek alapján a jogerős ítéletet a Pp. alapján hatályon kívül helyezte; mivel a döntéshez szükséges tények megállapíthatóak voltak, ezért a kereset elutasításáról rendelkezett. (Legf. Bír. Mfv. III. 10.840/2011.)

The post Munkaviszony igazolása tanúkkal appeared first on Adó Online.