A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Szt.) 69. §-ának (1) bekezdése alapján a könyvek üzleti év végi zárásához, a beszámoló elkészítéséhez, a mérleg tételeinek alátámasztásához olyan leltárt kell összeállítani és e törvény előírásai szerint megőrizni, amely tételesen, ellenőrizhető módon tartalmazza a vállalkozónak a mérleg fordulónapján meglévő eszközeit és forrásait mennyiségben és értékben. A törvény arról is rendelkezik, hogy ha a vállalkozó a számviteli alapelveknek megfelelő folyamatos mennyiségi nyilvántartást vezet, a leltárba bekerülő adatok valódiságáról – a leltár összeállítását megelőzően – leltározással köteles meggyőződni, és azt az eszközök és a források leltárkészítési és leltározási szabályzatában meghatározott időszakonként, de legalább háromévente mennyiségi felvétellel kell elvégeznie (ide nem értve azokat az eszközöket és forrásokat, amelyeknél csak az egyeztetés hajtható végre). Folyamatos mennyiségi nyilvántartás hiányában a mennyiségi felvételt minden üzleti évben el kell végezni. Az Szt. 69. § (2) bekezdés szerint a fenti kötelezettség teljesítése keretében a vállalkozónak a főkönyvi könyvelés és az analitikus nyilvántartások adatai közötti egyeztetést az üzleti év mérlegfordulónapjára vonatkozóan el kell végeznie.

A leltározás és a selejtezés különböző, de összefügg, így általában az utóbbi jó, ha megelőzi az előbbit. Leltározást az Szt. szerint 3 évente elég végezni, viszont az eszközök értékelése az évente esedékes.

Az Szt. 53. § (1) bekezdés b) pontja értelmében terven felüli értékcsökkenést kell az immateriális jószágnál, a tárgyi eszköznél elszámolni akkor, ha az immateriális jószág, a tárgyi eszköz (ideértve a beruházást is) értéke tartósan lecsökken, mert az immateriális jószág, a tárgyi eszköz (ideértve a beruházást is) a vállalkozási tevékenység változása miatt feleslegessé vált, vagy megrongálódás, megsemmisülés, illetve hiány következtében rendeltetésének megfelelően nem használható, illetve használhatatlan. Ugyanezen szakasz (2) bekezdése alapján az e szerint elszámolt érték csökkentését olyan mértékig kell végrehajtani, hogy az immateriális jószág, a tárgyi eszköz, a beruházás használhatóságának megfelelő, a mérlegkészítéskor érvényes (ismert) piaci értéken szerepeljen a mérlegben. Amennyiben az immateriális jószág, a tárgyi eszköz, a beruházás rendeltetésének megfelelően nem használható, illetve használhatatlan, megsemmisült vagy hiányzik, azt az immateriális javak, a tárgyi eszközök, a beruházások közül – a terven felüli értékcsökkenés elszámolása után – ki kell vezetni. A piaci érték alapján meghatározott terven felüli értékcsökkenést a mérleg fordulónapjával, az eszközök állományból történő kivezetése esetén meghatározott terven felüli értékcsökkenést a kivezetés időpontjával kell elszámolni.

Az Szt. fenti rendelkezései alapján, amennyiben egy társaságnál a termelő eszköz feleslegessé válik és a körülmények változása miatt ezen eszköz értékesíthetősége, illetve egyéb módon történő további hasznosíthatósága is bizonytalanná válik, a társaság akkor jár el helyesen, ha a feleslegessé vált eszköznél olyan összegű terven felüli értékcsökkenést számol el annak feleslegessé válásakor, de legkésőbb a feleslegessé válás üzleti évének mérlegfordulónapjával, hogy az eszköz a mérlegkészítéskor érvényes (ismert) piaci értéken szerepeljen a mérlegben. A feleslegessé, értékesíthetetlenné vált eszköz esetében a piaci érték az eszköz hulladékértéke is lehet, ha az eszköz jövőbeni termelésbe állítása kizárt, az eszközkénti értékesítése pedig bizonytalan.

Tekintve, hogy a feleslegessé vált eszközt a jövőben a társaság tárgyi eszközként nem hasznosítja, azt a terven felüli értékcsökkenés elszámolásával egyidejűleg piaci értékén a készletek közé kell átsorolni, figyelemmel az Szt. 23. § (5) bekezdésében foglaltakra is.

A Tao. tv. 8. § (1) bekezdésének b) pontja szerint a társaságnak növelnie kell az adózás előtti eredményt az Szt. szerint az adózás előtti eredmény terhére (a mérlegfordulónappal vagy a kivezetés időpontjával) elszámolt terven felüli értékcsökkenéssel.

A Tao. tv. 7. § (1) bekezdés d) pontja értelmében az adózás előtti eredményt csökkenti a tárgyi eszköz forgóeszközök közé való átsorolásakor az eszköz számított nyilvántartási értékének a készletre vett hulladékanyag, haszonanyag értékét meghaladó része, feltéve, hogy a társaság az eszköz értékcsökkenését az Szt. szerint az adózás előtti eredmény terhére elszámolta.

Általános forgalmi adó

A selejtezést, mint gazdasági eseményt nem terheli áfafizetési kötelezettség, viszont a kapcsolódó lehetséges értékesítést az általános áfaszabályok szerint kell kezelni. Ha a selejtezés után az eszköz nem értékesítésre, hanem térítés nélküli átadásra kerül, akkor az átadónak az eszköz piaci értéke után szintén áfafizetési kötelezettsége keletkezik.

Kivételt képez ez alól az Áfa tv. 11. § (3) bekezdés a) pontja alapján a közcélú adomány, ami nem minősül termékértékesítésnek, és ezáltal nem képez áfaalapot.

Általános forgalmi adó tekintetében termékértékesítésnek minősül a termék vállalkozásból történő végleges kivonása és a vállalkozás céljától idegen célra történő felhasználása, feltéve, ha az adóalanyt a termék szerzéséhez kapcsolódóan adólevonási jog illette meg. Az adófizetési kötelezettség megállapításához elegendő annak bizonyítása, hogy az adózó dokumentált készletselejtezést nem hajtott végre, a terméket a vállalkozás érdekében nem hasznosította, a felhasználás körében a vállalkozástól idegen cél feltárása nem szükséges.

Jogeset

Az elsőfokú adóhatóság a 2012. október 8. napjától felszámolás alatt álló felperesnél több évre vonatkozóan valamennyi adóra és költségvetési támogatásra kiterjedő bevallások utólagos vizsgálatára irányuló tevékenységet lezáró ellenőrzést folytatott le, melynek eredményeként a felperes terhére általános forgalmi adó (a továbbiakban; áfa) adónemben 468 597 ezer forint, más adónemekben összesen 3 423 ezer forint adókülönbözetet állapított meg, melyből 435 562 ezer forint minősült adóhiánynak. Az adóhiány után adóbírságot és késedelmi pótlékot is kiszabott. Rögzítette, hogy a felperes megsemmisült készlet-állományváltozásból és készletérték-különbözetből eredő, összesen 1 724 670 ezer forint összegben növelte egyéb ráfordításait. A felperes ügyvezetőjének, S. K.-nak az ellenőrzés során tett nyilatkozata szerint a nagy mennyiségű készletek selejtezését mikrobiológiai romlás indokolta. A selejtezésben részt vevő személyekről nem kívánt nyilatkozni, a selejtezett készletek beszerzésének idejére nem emlékezett. Az adóhatóság a nem megfelelőségi jelentéseket és selejtezési jegyzőkönyveket aláíró személyek nyilatkozatai alapján megállapította, hogy a vonatkozó időszak selejtezési jegyzőkönyvei sem formailag, sem tartalmilag nem hiteles dokumentumok, mert a jegyzőkönyvek hitelesítői a selejtezés fizikai megtörténtét nem igazolták. A felperes heti, havi rendszerességgel selejtezte a nem megfelelő minőségű készleteit, ami ellentmond a nagy mértékű selejtezendő készlet meglétének. A mikrobiológiai romlásból eredő selejtezést a Kft.-nek a helyszíni mintavétel és telepfelmérésről készített jelentése sem igazolta. A selejtezéshez felhasznált vízmennyiségek dokumentálása elmaradt, és nem állt rendelkezésre a veszélyes hulladékok elszállítását igazoló bizonylat sem. P. Zs. minőségirányítási vezető nyilatkozatában F. Gy.-t, valamint az „aktuális műszakot” nevezte meg a selejtezés fizikai végrehajtójaként. F. Gy. a 2011. évi készletselejtezésekről nem rendelkezett információval. A felperes a selejtezett termékek nyilvántartás szerinti értékadataival nem rendelkezett, ezért az adóhatóság a selejtezési jegyzőkönyvekhez mellékelt nyilvántartások adatait figyelembe véve a nem igazolt selejtezések készletértékét becsléssel 1 721 015 ezer forintban valószínűsítette és megállapította, hogy a felperes ilyen értékű készletét gazdasági tevékenysége köréből kivonta, amely az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) 11. § (1) bekezdése szerint adóköteles termékértékesítés.

A felperes fellebbezése folytán eljárt alperesi adóhatóság határozatával az elsőfokú határozatot helyben hagyta. Határozatának indokolásában az akkor hatályos az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 44. § (1) bekezdésére, 108. (1)-(2), (3) bekezdés b) és c) pontjára, (5) bekezdésére, az Áfa tv. 11. § (1) bekezdésére és a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Szt.) 15. § (2)-(3) bekezdésére, 165. §-ára, 166. §-ára, 169. § (1)-(4) bekezdéseire utalva kiemelte, hogy az elsőfokú adóhatóság tényállástisztázási és bizonyítási kötelezettségének eleget tett, a becslés a selejtezésekkel kapcsolatosan az Art. 108. § (3) bekezdés c) pontja alapján indokolt volt, és az alkalmazott becslés megfelelt az Art. 108. § (5) bekezdés rendelkezéseinek. A felperes a selejtezéssel érintett készletet a gazdasági tevékenysége köréből kivonta, ezért nem volt indokolt annak további vizsgálata, hogy mi lett a készleteknek a sorsa.

A felperes keresetet nyújtott be az alperesi határozatának felülvizsgálata iránt, állítva, hogy az adóhatóság nem bizonyította a selejtezés elmaradását, illetve a vagyon adókötelezettséget keletkeztető kivonását. A selejtezést a selejtezési szabályzatának megfelelően hajtotta végre, melynek indokoltsága nem ítélhető meg a korábbi selejtezési gyakorlatból. Vitatta a becslés jogalapjának fennállását, valamint az adóhatóság által alkalmazott becslési módszer alkalmasságát.

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét nem találta megalapozottnak, ezért azt elutasította. Jelen perbeli esetben a Kúria azt állapította meg, hogy az elsőfokú jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben foglalt okból nem jogszabálysértő. Az elsőfokú bíróság vizsgálta a közigazgatási eljárás teljes anyagát, ezen belül részletesen értékelte a felperes adózó által rendelkezésre bocsátott dokumentumokat [megfelelőségi jegyzőkönyveket, selejtezési jegyzőkönyveket, az okiratokat aláíró személyek nyilatkozatait, a perben csatolt további okiratokat (selejtezési szabályzat, vízfelhasználás nagyságrendjét igazoló iratok)], ily módon a bizonyítékokat a Pp. mentén a maguk összességében értékelte és a helyesen megállapított tényállásból jogszerű következtetést vont le. A Kúria egyetértett mind a becsléssel, mind az Áfa tv. 11. §-ával kapcsolatos jogvitában hozott döntésével, azt megismételni nem kívánta, ugyanakkor kiemelte, hogy a felülvizsgálat tárgya a jogerős ítélet jogszerűségének vizsgálata volt a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályok keretei között. A felperes felülvizsgálati kérelmében azokat a jogszabályokat sorolta fel, amelyek alapján az alperes határozatát tartotta jogszabálysértőnek, ezért kérelme tartalmát tekintve valójában a bizonyítékoknak a Pp. szerinti szabad mérlegelését támadta.

A Kúria a felülvizsgálati kérelemben írtakra figyelemmel az alábbiakat fejti ki. Téves az a felperesi érvelés, hogy a selejtezési szabályzat vizsgálata nélkül az alperes a selejtezések megtörténtét érintően megalapozott döntést nem hozhatott, mivel e dokumentum létezésére a felperes először a per első tárgyalásán hivatkozott. A selejtezési szabályzat rendelkezése szerint a selejtezés során a selejtezési jegyzőkönyv mellett a megsemmisítésről külön jegyzőkönyvet kell készíteni. A felperes a megsemmisítési jegyzőkönyveket sem az ellenőrzés során, sem a perben nem mutatta be, ezért a selejtezés megtörténtét az alperes és az elsőfokú bíróság egyaránt csak a selejtezési jegyzőkönyvek és az okiratokat aláíró személyek nyilatkozata alapján vizsgálhatta, figyelemmel arra, hogy a selejtezési jegyzőkönyvek a minőségromlással érintett szóban forgó készlet megsemmisítésének tényét rögzítették. Az alperesi határozat és az elsőfokú bíróság ítélete egyaránt számot adott azokról a körülményekről, amelyek alapján nem volt igazolható a 2011 második felében elszámolt selejtezések megtörténte. Az elsőfokú bíróság az alperes által lefolytatott bizonyítási eljárás eredményének felülvizsgálata során figyelembe vette nemcsak a selejtezési okiratokat kiállító személyek nyilatkozatait, hanem a vízfelhasználásra vonatkozó jelentést és adatszolgáltatást is, és az összes bizonyíték egyenként és összességében történő mérlegelése alapján okszerű következtetést vont le a selejtezési jegyzőkönyvek hiteltelenségére és ezáltal az Art. 108. § (3) bekezdés c) pontja szerinti becslés alkalmazhatóságára vonatkozóan.

A Kúria hangsúlyozta, hogy a minőségromlást és a selejtezést igazoló hiányzó dokumentációk tanúvallomással nem pótolhatóak, mert az Art. 44. § (1) bekezdése és az Szt. 15. § (3), 165. § (1)-(2) bekezdései, valamint 166. § (1)-(2) bekezdései alapján az adózónak kell rendelkeznie olyan hiteles bizonylatokkal, amelyek a gazdasági eseménnyel egy időben készültek és kívülállók számára is megállapítható módon igazolják a selejtezés indokát és annak végrehajtását. Különösen nagy jelentőséggel bír a gazdasági esemény pontos dokumentálása olyan esetben, amikor szokatlanul nagy volumenű készletváltozást kíván elszámolni az adózó, úgy, hogy nem tud észszerű magyarázatot adni a selejtezésre okot adó minőségromlásra. A vizsgált időszak vízfelhasználására vonatkozó nyilatkozatok és dokumentumok a selejtezést igazoló hiteles dokumentumok hiányában önmagában nem alkalmasak annak igazolására, hogy a selejtezés ténylegesen megtörtént.

Az Áfa tv. 11. § (1) bekezdése értelmében a termék vállalkozásból történő végleges kivonása ellenérték fejében teljesített termékértékesítésnek minősül, ha az adóalany saját vagy alkalmazottai magánszükségleteinek kielégítésére, illetve általában a vállalkozást idegen célok elérésére ingyenesen felhasználja, illetőleg azt más tulajdonába ingyenesen átengedi, feltéve, hogy a termék vagy annak alkotórészének szerzéséhez kapcsolódóan az adóalanyt egészben vagy részben adólevonási jog illette meg. Az Áfa tv. 55. § (1) bekezdése szerint adókötelezettség csak akkor keletkezik, ha az adóztatandó ügylet tényállásszerűen megvalósul. Az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló adatok alapján okszerűen vonta le azt a következtetést, hogy értékesítés és selejtezésének hiányában a felperes a hiányzó készletet gazdasági tevékenysége köréből kivonta, ezáltal megvalósult a készletnek a vállalkozás céljától idegen célra történő felhasználása, amely az Áfa tv. 11. § (1) bekezdése alapján a termékértékesítéssel egy tekintet alá eső áfafizetési kötelezettséget keletkeztető jogügyletnek minősül.

A Kúria is egyetért a jogerős ítélet azon megállapításával, hogy a készletselejtezéstől különböző felhasználási módot az alperesnek nem kellett bizonyítania. Az alperesi eljárásban elegendő volt annak bizonyítása, hogy a készlet vállalkozás érdekében történő hasznosítása és ellenérték realizálása nem történt, ennek ellenére a készlet igazolt módon nem áll a vállalkozás rendelkezésére. Az Áfa tv. 11. § (1) bekezdése szerinti adófizetési kötelezettség megállapításához nem szükséges a vállalkozásból kivont termék sorsának felkutatása, mert ilyen feltételt a jogszabály nem ír elő.

A fentiekre tekintettel a Kúria a Pp. alkalmazásával a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2.K.33.248/2014/13., Kúria Kfv.III.35.437/2015/6).

The post Selejtezés és az áfa appeared first on Adó Online.