A közlemény felidézi, hogy a megvásárolt termékekhez garancia is kapcsolódik, ami jogszabály által előírt vagy az eladó részéről önként vállalt jótállást jelent. A jótállás szerint az eladó köteles helytállni az általa eladott termék hibájáért a jogszabályban meghatározott idő alatt.
Ez az időtartam tartós fogyasztási cikkek esetén a 10 000 forintot elérő, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év, 250 000 forint eladási ár felett három év. Tartós fogyasztási cikknek minősülnek például a háztartási készülékek, a gázkészülékek, a számítógépek, a laptopok, a fényképezőgépek, a mobiltelefonok és még számos termék – írták.
Az ügyészség az ellenőrzései során több esetben azt tapasztalta, hogy a kötelező jótállás alá eső tartós fogyasztási cikkeknél a jogszabályban rögzítettnél rövidebb időtartamban határozzák meg a jótállási időt.
Hangsúlyozták, hogy az ilyen tájékoztatás megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot valósít meg, mivel a fogyasztó tévesen azt feltételezheti, hogy a jótállási idő már egy éve eltelt, és emiatt nem él azon jogával, hogy a terméket kicseréltesse vagy megjavíttassa.
A közérdekvédelmi jogkörében eljáró Pest Vármegyei Főügyészség a jogsértések mielőbbi megszüntetése érdekébe felhívta az érintett vállalkozásokat arra, hogy módosítsák a jótállásra vonatkozó tájékoztatásaikat hatályos jogszabályoknak megfelelően; a vállalkozások az ügyészi felhívásnak eleget tettek, ezért perindítás nem történt – írták.
(MTI)
Hagyj üzenetet