Kármán András pénzügyminiszter közölte: a benyújtott törvénymódosítás értelmében eltörlik a vényköteles gyógyszerek áfáját. Azzal indokolt: a Tisza-kormány működő és emberséges Magyarországot épít, célja, hogy segítséget nyújtson a nehéz anyagi helyzetben élőknek.

Hangsúlyozta: nem tudják egy csapásra levenni a nehéz helyzetben élők válláról az összes anyagi terhet, mert az „előző rendszer felelőtlen gazdaságpolitikájának súlyos öröksége” még gyakran megköti a mostani kormány kezét. Ugyanakkor úgy értékelt: az áfamentesség bevezetése sokak számára valósi segítséget jelent, a szociálisan rászorulók, az idősek, a krónikus betegek joggal számítanak a kormány támogatására.

Polgár György (Tisza) arról beszélt: az orvosi rendelvényhez kötött gyógyszerek áfamértékének 5 százalékról nullára csökkentésével a Tisza-kormány egy újabb, a választási programban tett vállalását teljesíti. Szerinte a szeptember 1-jével bevezetendő intézkedés 4 millió ember életét könnyíti meg, és egy újabb lépés a működő és emberséges Magyarország felé.

Takács Péter (Fidesz) azt mondta: támogatják a javaslat deklarált célját, a gyógyszerkiadások csökkentését, azonban a járt utat nem tartják megfelelőnek, ráadásul, a kampányban nem arról beszélt a Tisza, amit most tesz. A választóknak tett ígéreteket nem leszűkíteni, hanem teljesíteni kell – fogalmazott. Hangsúlyozta: Magyar Péter a választások előtt nem csupán a vényköteles termékek áfájának nullára csökkentését ígérte, a párt Nemzeti hangja konzultáción is az összes termék áfájának eltörléséről kérdezték az emberek véleményét.

A politikus azzal érvelt: a vényköteles termékek túlnyomó többségét amúgy is támogatja – ára 50, 70 vagy 90 százalékával – a társadalombiztosítás, így sok esetben néhány tíz forintos könnyebbséget jelent a betegeknek a most bevezetni kívánt intézkedés.

Latorcai Csaba (KDNP) közölte, hogy támogatni fogják a szavazásnál a javaslatot, mert az segíti az embereket, de kifogásolta, hogy mindez egy átlagos gyógyszerfogyasztó számára csupán havi pár száz forintnyi megtakarítást jelent majd.

Szabadi István (Mi Hazánk) kijelentette: minden olyan intézkedést támogatnak, amely kedvez az embereknek, és azoknak, akik jelentős összegeket költenek gyógyszerekre, fontos üzenet ez a lépés.

Közölte: ugyanakkor nincs kizárva, hogy a gyógyszergyárak a szabadáras gyógyszerek magasabb árazásával hozzák majd be a kieső bevételüket. Az is probléma, hogy mivel a TB-támogatásba a gyártó kezdeményezésére kerülhet be egy termék, és annak árát a gyártó állapítja meg, a még nem TB-támogatott, de arra javasolt, új gyógyszerek árába a gyártók már eleve beépíthetik az áfamentesség miatt kieső bevételt – vélekedett.

(MTI)