1. Fogalmi alapvetés

Napjainkban a reklámok az élet szinte valamennyi területén jelen vannak: találkozhatunk velük a klasszikus lineáris médiaszolgáltatásokban, így különösen a televízióban és a rádióban, az internetes böngészés során, valamint a közterületeken elhelyezett plakátok formájában is. Mindezek következtében a reklámok a mindennapok gyakorlatilag megkerülhetetlen részévé váltak.

E körülményre, amelyet jelentősen felerősít a XXI. század digitális „szép új világának” a létrejötte, a reklámjogi szabályozás kialakítása rendkívül összetett jogalkotói feladatnak tekinthető, amelyet alátámaszt az is, hogy a fogyasztók kettős érdekrendszerét kell szem előtt tartani a szabályozás szempontrendszerének kialakításakor. Egyrészt az védelmet kell, hogy biztosítson a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szemben, másrészt pedig biztosítani kell az információk szabad áramlását is, tekintettel arra, a hirdetések primer célját az jelenti, hogy a fogyasztók tömegeit a lehető legszélesebb körben szólítsa meg.

Szintén jogalkotási kihívást jelent, hogy az egyes piaci szektorok folyamatos technikai és technológiai fejlődésen mennek keresztül, amely számos olyan egyedi helyzetet eredményez, amelyeket a jogalkotó előre nem képes teljeskörűen felmérni. Ennek következtében felértékelődik az európai uniós szabályozással összhangban kialakított alapelvek – generálklauzulák – szerepe, amelyek a fogyasztók érdekeinek védelmét szolgálják, és hozzájárulnak a legfontosabb garanciális keretek fenntartásához.[1] E kihívásokra reflektálva, három részes cikksorozatunkban áttekintjük a reklámtevékenységek magyar szabályozását, majd szemlézünk néhány esetet a Gazdasági Versenyhivatal vonatkozó gyakorlatából, végül pedig az influenszerek tevékenységének reklámjogi kihívásait vizsgáljuk.

Magyarországon a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeit és egyes korlátait a 2008. évi XLVIII. törvény (röviden: Grtv., Reklámtörvény)[2] határozza meg. A jogszabály deklarálja a reklám fogalmát, a tilalmazott magatartásokat, valamint az egyes termékekre és szolgáltatásokra vonatkozó korlátozásokat. A Grtv. szerint tehát olyan közlés, tájékoztatás, illetve megjelenítési mód, amely valamely birtokba vehető forgalomképes ingó dolog, ideértve a pénzt, az értékpapírt és a pénzügyi eszközt, valamint a dolog módjára hasznosítható természeti erőket (a továbbiakban együtt: termék), szolgáltatás, ingatlan, vagyoni értékű jog (a továbbiakban mindezek együtt: áru) értékesítésének vagy más módon történő igénybevételének előmozdítására, vagy e céllal összefüggésben a vállalkozás neve, megjelölése, tevékenysége népszerűsítésére vagy áru, árujelző ismertségének növelésére irányul reklámnak tekinthető.

Ezek a fogyasztást ösztönző hirdetések olyan gazdasági kommunikációs eszköznek is tekinthetőek, amelyek alapvetően az értékesítést ösztönözik, és a fogyasztói döntéseket befolyásolják, így hozzájuk kapcsolódóan kiemelt kérdésként jelenik meg a tájékoztatás. A reklámok által nyújtott információkat illetően kiemelhető, hogy minden reklámeszköz vonatkozásában a lehetőségekhez képest teljes tájékoztatást szükséges nyújtani a fogyasztók részére. Egyoldalú tájékoztatásból adódó megtévesztés alól nem mentesít az sem, ha a vállalkozások felhívják a fogyasztó figyelmét, hogy a további részleteket hol találja. Arra a kérdésre például, hogy elegendő-e a reklám ajánlatának a részleteiről utólag egyéb felületen, például weboldalon tájékozódni a fogyasztónak, a Gazdasági Versenyhivatal (röviden: GVH) álláspontja szerint nemleges válasz adható. A hatóság ugyanis több ízben is érvényesítette azt az álláspontot, hogy nem elvárható a fogyasztótól további kutatás addicionális információk után.[3] Jellemző, hogy a fő üzenethez kapcsolódó kiegészítő információk kisebb betűmérettel kerülnek feltüntetésre; az eltérő betűméret önmagában nem kifogásolható, ugyanakkor valamennyi információnak jól olvashatónak kell maradnia, és nem eredményezheti azt, hogy a fogyasztó figyelmét elkerülje. Emellett a kisebb betűs rész nem hordozhat a fő üzenettel ellentétes tartalmat.[4]

Igazodva a jelenkor követelményeihez, fontos garanciális szabályt jelent, hogy az online közzétett reklámok tekintetében is alkalmazni kell az általános reklámszabályokat. Az általános szabályok alatt azt értjük,[5] hogy a reklám tartalmazzon valamennyi lényeges információt, a hiteles, igaz és pontos tájékoztatási követelményeknek feleljen meg.

A fogyasztók jogainak védelme tekintetében jogszabályi garanciának tekinthető, hogy a Grtv. általános reklámtilalmakat is megfogalmaz, amelyek szerint tilos az erőszakos vagy a személyes-, illetve közbiztonságot veszélyeztető magatartásra ösztönző reklám, a környezet vagy a természet károsító magatartást népszerűsítő reklám, a gyermekek és fiatalkorúak fejlődését veszélyeztető reklám, jogellenes termék vagy szolgáltatás reklámozása, a tudatosan nem észlelhető reklámformák alkalmazása. Egyes termékkategóriák tekintetében a jogalkotó teljes körű reklámtilalmat állapít meg, míg más esetekben a hirdetés csak meghatározott korlátozások mellett megengedett. Így, például tilos a fegyverek, lőszerek, robbanóanyagok, közbiztonságra különösen veszélyes eszközök, állatviadalok és dohánytermékek reklámozása. Az alkoholtartalmú italok esetében ugyanakkor a jogszabály csak meghatározott feltételek mellett enged reklámtevékenységet.

Külön figyelmet érdemel a gyermek- és fiatalkorúak védelme, amely a reklámjog egyik legérzékenyebb területe, így e kívánalom a jogszabályi környezetben is tükröződik. A jogalkotó e korcsoport védelme érdekében külön szabályokat állapított meg, mivel a 18 év alatti személyek fokozottan kiszolgáltatottak a reklámok befolyásoló hatásának. A Reklámtörvény egyik kiemelt célja, hogy megakadályozza a gyermekek testi, lelki, erkölcsi és szellemi fejlődését károsan érintő hirdetések megjelenését. A hazai szabályozás törzsét egyértelműen a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló törvény adja, melyet egyes jogszabályok kiegészítenek a komplexebb szabályozás érdekében, értve ez alatt a 1996. évi LVII. törvényt a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról, az 1997. évi CLV. törvényt a fogyasztóvédelemről, illetve a 2008. évi XLVII. törvényt a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról. Ezen hazai jogszabályok környezete szervesen illeszkedik az Európai Unió irányelveihez, különösen a 2005/29/EK irányelvhez, mely a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szemben tartalmaz iránymutatást. Ez a többszintű normarendszer biztosítja, hogy a kereskedelmi üzenetek ne gyakorolhassanak káros befolyást a kiskorúak értékrendjére és fejlődésére.

A szabályozás áttekintése során megjegyzést érdemel az is, hogy reklámszabályozást alapvetően áthatja a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalma. Ilyen esetekben a kereskedő nem a jóhiszeműség és tisztesség elvéből fakadó, elvárható gondossággal jár el. Tisztességtelennek minősül az a gyakorlat, amely a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg. E magatartás torzítja a fogyasztó döntési folyamatát, és alkalmas lehet arra, hogy őt megtévessze a lényeges információk – például a termék ára vagy származási helye – tekintetében.[6]

2. Felelősségi kérdések és eljáró hatóságok

 A tisztességtelen reklámtevékenység megvalósítása polgári jogi és közigazgatási jogi következményeket egyaránt maga után vonhat, tekintettel arra, hogy a Reklámtörvény mellett, egyéb jogszabályok is alkalmazandóak e magatartás megítélésénél.[7] Külön, ágazati szabályként biztosítja a védelmet a 2008. évi XLVII. törvény[8], amely kifejezetten a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról rendelkezik és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok körébe vonja azt az esetkört, amely során a vállalkozás érzékelhetően rontja azon fogyasztó lehetőségét a termékkel kapcsolatos, a szükséges információk birtokában meghozott tájékozott döntésre, akivel kapcsolatban alkalmazzák, illetve akihez eljut, vagy aki a címzettje, és ezáltal a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna, vagy erre alkalmas.[9]

A széleskörű szabályozási környezet kialakítása mellett, esszenciális jelentőséggel bír a reklámpiaci szereplők együttműködése, amely során alapvető kérdést jelent, hogy az egyes jogi kötelezettségek vonatkozásában ki viseli a felelősséget. Azért beszélhetünk több szereplőről, mert a reklám létrehozásának folyamata során nem csupán a reklámozó vesz részt, hanem az ügynökség, a közzétevő, valamint a különböző platformszolgáltatók is közreműködhetnek. A Reklámtörvény főszabálya e vonatkozásban rögzíti, hogy a reklámozó, a reklámszolgáltató[10] és a reklám közzétevője[11] egyetemlegesen felelősek a jogsértő reklámokért. Amennyiben a reklám tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősül, a 2008. évi XLVII. törvény (Fttv.) alapján az a szemlélet érvényesül, hogy a felelősség azt a vállalkozást terheli, amelynek gazdasági érdekében a reklám megjelenik, vagyis a hirdetőt. A jogsértés a reklám megjelenési módjából is fakadhat; ilyen esetben a közzétevő és a reklámszolgáltató egyetemlegesen felelnek. A közzétevő e felelősség alól csak akkor mentesülhet, ha igazolni tudja, hogy pontos és jogszerű utasítások szerint járt el.[12]

A jogi szabályozás mellett célszerű áttekinteni azt is, hogy mely hatóságokhoz lehet fordulni, illetve milyen lépések tehetők megtévesztő reklám észlelése esetén. Kutatásunk során azt vizsgáltuk, miként reagálnak az emberek, ha ilyen hirdetéssel találkoznak. Kérdőíves kutatásunk célja annak vizsgálata volt, hogy a fogyasztók mennyire tájékozottak e téma kapcsán, tisztában vannak-e azzal, mely hatóságok felelősek jogsértés esetén, mit jelentenek reklámmal kapcsolatos ma már köznyelvben használt kifejezések és hogy mennyire hoznak felelősségteljes döntéseket legyen szó kiskorú fogyasztókról, vagy akár idősebb korosztályról. Kettőszáztíz válaszadó véleménye alapján tudtunk következtetést levonni. Elsőként említhető adat, hogy a kitöltők 97.6%-a úgy nyilatkozott, hogy mindennapjainak részeként tekint a reklámokra. Az eredmények szerint a kérdőív kitöltőinek mindössze 0,5% jelezte, hogy bejelentést tenne, amelynek egyik oka, hogy a válaszadók 62,4%-a nem tudja, mely hatósághoz fordulhatna ilyen esetben. A demográfiai adatok alapján a fővárosban a legmagasabb azok aránya, akik tisztában vannak az illetékes hatóságokkal, és ez az arány fokozatosan csökken a kisebb települések felé haladva. Ezzel összefüggésben fontos kiemelni, hogy mivel a reklámokkal való találkozás gyakoriságában nincs érdemi különbség az egyes lakóhelyek között, a tájékozottság szintjének is ehhez igazodva, arányosan kellene alakulnia.

A gyakorlatban sokáig kérdésként jelentkezett, hogy a Gazdasági Versenyhivatal vagy a fogyasztóvédelmi hatóság jogosult eljárni. A jogértelmezési probléma lényegében 1992-ből ered, amikor az Esti Hírlapban rendszeresen jelentek meg alkoholtartalmú italfogyasztást népszerűsítő reklámok[13], annak ellenére, hogy az akkor hatályos 1978. évi I. törvény kifejezetten tiltotta a szeszes italok fogyasztására ösztönző hirdetéseket. Ekkor a fogyasztóvédelmi hatóság indított eljárást a reklámozóval szemben, de a Gazdasági Versenyhivatal is jelentős pénzügyi bírságot szabott ki. A reklámozó álláspontja az volt, hogy a Gazdasági Versenyhivatal nem volt jogosult eljárni, hiszen attól, hogy ismertetésre került a tiltott reklámtevékenység, nem volt önálló törvényi tényállásként szabályozva és ezért a jogalkalmazást kifejezetten a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség hatáskörébe utalta. A Legfelsőbb Bíróság ekkor azonban kimondta, hogy a Gazdasági Versenyhivatal jogosult eljárni minden olyan esetben, amikor a gazdasági verseny tisztasága, szabadsága sérelmet szenved. Az első reklámtörvény hatálybalépését követően, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséget jelölte ki a reklámfelügyelet központi szerveként, azonban a továbbiakban a Gazdasági Versenyhivatalnak is lehetőséget biztosított és meghatározott körben helye volt a bírósági eljárásnak is. [14]

A hatályos jogszabályok szerint a jogszabálysértő reklámok esetén több hatóság is felléphet. A Gazdasági Versenyhivatal tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat és versenyjogi jogsértés esetén, a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) fogyasztóvédelmi ügyekben, Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) média és elektronikus hírközlés esetén, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a pénzügyi reklámok tekintetében, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) szerencsejáték-reklámokra vonatkozó előírások megsértésekor és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) pedig adatvédelmi jogsértések esetén.[15]

A lehetséges szankciók vonatkozásában, általános jelleggel megállapítható, hogy rendkívül gyakori a pénzbírság kiszabása. Ez a büntetés a jogsértés súlyától függően az érintett vállalkozás éves nettó árbevételének az 5-13%-át is elérheti, online platformok esetében pedig akár akár 6% is lehet a Digital Services Act alapján.

3. A vonatkozó reklámetikai irányelvek szerepe

A fentiek alapján megállapítható, hogy a jogszabályi környezet megpróbálja rögzíteni a piaci és a reklámozói magatartás normatív ,,zsinórmértékét”.[16] Megállapítható ugyanakkor, hogy a reklámszabályozás azért is érzékeny területnek tekinthető, mivel folyamatos egyensúlyt igényel a személyiségi jogok védelme, a közízlés érvényesülése és a jogi beavatkozás indokoltsága között. Ebből következően az önszabályozás is kiemelt szerephez jut a reklámok normatív kereteinek alakításában, amelyet jól mutatnak a Pázmándi Kinga által kifejtettek is, amelyek szerint: ,,Az önszabályozás alrendszere, a reklámetika normái és az önkorlátozás gyakorlati fórumrendszere (a reklámetikai konfliktusok feloldására hivatott „belső” fórumrendszer a jog által nehezen kezelhető értékkonfliktusok feloldására, vagy adott esetben a jogi szabályozás önkorlátozó értelmezésére hivatott, és alapvetően a szakma önkorlátozási hajlandóságára épít”.[17]

E célok megvalósítása érdekében az első Magyar Reklámetikai Kódex 1981-ben került létrehozásra. A Magyar Reklámszövetség által, ezzel olyan normagyűjtemény jött létre, amely a párizsi székhelyű Nemzetközi Kereskedelmi Kamara Kódexén, illetve az akkori társadalmi-gazdasági renden, és az abból fakadó körülményeken alapul. A társadalmi, gazdasági és jogi környezet változásai indokolták, hogy 1997-ben a Magyar Reklámszövetség Etikai Bizottsága és az Önszabályozó Reklám Testület közös munkabizottsága módosításokat hajtson végre a Kódexen. A Kódex gyakorlati alkalmazása során szerzett tapasztalatok pedig később a 2001. évi felülvizsgálatot és további módosításokat tették szükségessé, azonban az eltelt időszakban a reklámipar és a szabályozási környezet további változásokon ment keresztül.[18] A ma használt Magyar Reklámetikai Kódex egy általános jellegű dokumentum, amely nem tartalmaz speciális iparági szabályokat. A speciális területeken – így különösen a televíziós műsorszórás és az elektronikus tartalomszolgáltatás körében – olyan etikai kódexek érvényesülnek, amelyek kifejezetten az adott szektor sajátosságaira reflektálnak. Ilyen speciális önszabályozó eszköz például a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE) által jegyzett Eredeti Tartalomszolgáltatói Kódex[19], amely az internetes felületek egyedi etikai kérdéseit rendezi, vagy a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) által elfogadott Televíziós Etikai Kódex[20]. Az ezek mentén kialakított etikai fórumrendszer a reklámszakma több mint 70%-át lefedi, figyelemmel az abban részt vevő szakmai szervezetek jelentőségére és súlyára. A kódexek nem a jogszabályi előírások részletes megismétlésére törekszenek, hanem azokat kiindulópontként, ismert normaként.[21] Célja az, hogy a Magyarországon reklámtevékenységet folytatók számára szakmai-etikai normagyűjteményként szolgáljon és ezáltal megvalósuljon az Országgyűlés által a gazdasági reklámtevékenységről szóló törvény bevezető részében is elismert szakmai önszabályozás.[22]

Olyan rendelkezések találhatók a Kódexben, mint például, hogy a reklámot a szakmai gondosság követelményeinek megtartásával és társadalmi felelősségérzettel kell elkészíteni, illetve nem ronthatja a reklámszakma hírnevét, nem ingathatja meg a reklámtevékenységbe vetett közbizalmat.[23]

A Kódexben olyan területek is szabályozásra kerülnek, amelyek a jog által csak nehezen kerülnének szabályozásra. Erre példa a közízlés és erkölcs kérdése, amely alapján a reklám nem tartalmazhat olyan elemeket, amelyek sértik a társadalom által elfogadott erkölcsi-etikai normákat, általános közízlést.[24] Fontos az érzelmi manipuláció kérdésköre is, ami a félelemmel, szorongással teli fogyasztókon túl a babonás fogyasztók védelmét is előírja.[25]

Amellett, hogy a Kódex kiegészíti a jogszabályi rendelkezéseket, hozzájárul a szakma jóhírnevének megőrzéséhez is, és törekszik az ún. „szürke zónák” rendezésére, vagyis a jogi szabályozás és az etikai elvárások közötti tér kitöltésére.

  1. Zárásképpen

Összegzésként megállapítható, hogy a reklámszabályozás nem merül ki az általános jogszabályi keretek meghatározásában, ugyanis a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalma, a részletes felelősségi rendszer és a hatósági kontroll mellett az önszabályozás is meghatározó szerepet tölt be e terület vonatkozásában. A reklámetikai kódexek a jog által nehezebben megragadható területeken – így különösen a közízlés, az erkölcsi megítélés vagy az érzelmi befolyásolás kérdésében – nyújtanak iránymutatást, és hozzájárulnak a reklámszakma iránti közbizalom fenntartásához. E kettős – jogi és etikai – szabályozási rendszer együttesen biztosítja, hogy a reklámtevékenység egyszerre maradjon hatékony és a fogyasztók érdekeit tiszteletben tartó. Jelen általános kérdéseket bemutató cikk után, cikksorozatunk következő két részében specifikus kérdéseket teszünk vizsgálat tárgyává.

[1] Tímár Petra: Elég a megtévesztő reklámokból, avagy mit tehetünk a reklámátverések ellen, 2022., https://arsboni.hu/eleg-a-megteveszto-reklamokbol-avagy-mit-tehetunk-a-reklamatveresek-ellen/ (letöltés ideje: 2025. 10. 20.)

[2] 2008. évi XLVIII. törvény a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól

[3] Reklámszabályok: https://reklamjog.hu/reklamszabalyok (letöltés dátuma: 2025. 09. 03)

[4] Reklámszabályok: https://reklamjog.hu/reklamszabalyok/altalanos/mit-kell-tudni-az-aprobeturol-csillagozasrol (letöltés dátuma: 2025. 09. 02.)

[5] 2008.  évi         XLVII.   törvénnyel           kapcsolatos          elvi        jelentőségű          döntések. https://www.gvh.hu/pfile/file?path=/jogi_hatter/magyar_piacra_iranyado_szabalyozas/elvi_jelentosegu_dontese k/vt_elvi_jelentosegu_dontesek_fttv_2020&inline=true (letöltés ideje: 2025. 09. 08.) 29.

[6] Kovács Éva: Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat, Közszolgálati Online Lexikon, https://lexikon.uni-nke.hu/szocikk/tisztessegtelen-kereskedelmi-gyakorlat/ (letöltés ideje: 2025. 11. 03.)

[7] Tímár Petra: Elég a megtévesztő reklámokból, avagy mit tehetünk a reklámátverések ellen, 2022., https://arsboni.hu/eleg-a-megteveszto-reklamokbol-avagy-mit-tehetunk-a-reklamatveresek-ellen/ (letöltés ideje: 2025. 11. 03.)

[8] Megjegyzést érdemel, hogy a szabályozás Európai Uniós előzménye az UPC irányelv.

[9] 2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról.

3.§ (1) b, pont. Megjegyzést érdemel, hogy alkalmazhatóak a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény

rendelkezései, amelyek széles körben biztosítják a fogyasztók jogainak az oltalmát.

[10] Reklámszolgáltató: aki önálló gazdasági tevékenysége körében a reklámot megalkotja, létrehozza, illetve ezzel összefüggésben egyéb szolgáltatást nyújt

[11] Reklám közzétevője: aki a reklám közzétételére alkalmas eszközökkel rendelkezik és ezek segítségével a reklámot megismerhetővé teszi

[12] Dr. Szalai Anita: Ki lesz a felelős a jogsértő reklámért? https://www.szalailegal.hu/ki-lesz-a-felelos-a-jogserto-reklamert/ (letöltés ideje: 2025. 10. 17.)

[13] Pribula László: A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat és a reklám – a szabályozási koncepció megváltozása, Orac Kiadó, Budapest, 2009, 7-11.  (letöltés ideje: 2025. 10.20.)

[14] Uo.

[15] Szalai Anita: Ki lesz a felelős a jogsértő reklámért? https://www.szalailegal.hu/ki-lesz-a-felelos-a-jogserto-reklamert/ (letöltés ideje: 2025. 10. 17.)

[16] Pázmándi Kinga: Modern reklámjog, Hvg Orac Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2007, 33.

[17] Uo.

[18] Pázmándi Kinga: Modern reklámjog, Hvg Orac Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2007, 269.

[19] Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete: https://mte.hu/etikai-kodex/ (letöltés ideje: 2026. 04. 28.)

[20] A Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesületének Társszabályozási Magatartási Kódexe: https://panaszbejelentes.memeinfo.hu/magatartasi-kodex (letöltés ideje: 2026. 04. 28.)

[21] Önszabályozó Reklámtestület: Magyar Reklámetikai Kódex

[22] Pázmándi Kinga: Modern reklámjog, Hvg Orac Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2007, 269.

[23] Önszabályozó Reklámtestület: Magyar Reklámetikai Kódex 3. cikkely, 7.

[24] Uo. 8.

[25] Uo. 7.