Adózó 2016. május 24-én a N. M.-nél (NGM), mint az adópolitikáért felelős miniszternél (a továbbiakban alperessel együtt: alperes) a szolgáltatási díj egyidejű megfizetése mellett előterjesztett kérelmében adó feltételes megállapítására irányuló kérelmet terjesztett elő, amely alapján az NGM Helyettes Államtitkára 2017. február 1-jén kiadmányozta a miniszter, mint hatáskör gyakorlója megbízásából meghozott érdemi határozatát. A határozat A. IV. pontja szerint az eljárásért fizetendő díj összege 5.000.000 Ft, a VI. pontja értelmében az eljárási határidő megtartott volt.

Az eljárás során az NGM Főosztályának vezetője 2016. augusztus 22-én kelt, adózó által másnap átvett iratával az ügyintézési határidőt az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 132. § (4) bekezdésére utalással – indokolás nélkül – 60 nappal meghosszabbította, majd a 2016. október 18-án kelt hiánypótlási felhívást bocsátott ki – az eljárás megszüntetésének terhe mellett – a kérelemmel érintett adónemek pontosítása érdekében. Adózó válaszát 2016. november 3-án nyújtotta be, és egyben kifogásolta az eljárási határidő túllépését. Az ügyintézési határidő meghosszabbítása és a hiánypótlási felhívás nem végzés formában történt.

Adózó a Bírósághoz fordult és keresetében az alperes határozatának megváltoztatásával az ügyintézési határidő kétszeresének túllépése miatt a megfizetett szolgáltatási díj kétszerese, azaz 10.000.000 Ft és kamatai megfizetésére kötelezését, másodlagosan a döntés hatályon kívül helyezését és ugyanilyen utasítással az alperes új eljárásra kötelezését kérte. Előadta, hogy kérelme elintézésére az Art 132. § (4) bekezdésében megszabott 90 napos ügyintézési határidő 2016. augusztus 22-én, kétszerese 2016. november 20-án lejárt, ezért a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 33/A. § (1) bekezdése és az Art. 135. § (4) bekezdése értelmében az eljárásért megfizetett díj kétszerese kamataival együtt részére jár.

Hivatkozott arra, hogy az ügyintézési határidő meghosszabbítására és a hiánypótlási felhívás kiadására az NGM Főosztályának vezetője részéről végzés forma mellőzésével és hatáskör hiányában került sor, aki az előbbi döntését nem is indokolta, ezért cselekményei joghatás kiváltására, így az eljárási határidő meghosszabbítására nem alkalmasak. Vitatta a hiánypótlási felhívás jogszerűségét is, álláspontja szerint annak kiadására kizárólag az adóigazgatásért felelős osztály rendelkezett hatáskörrel.

A Kúria az ügyet érintően megállapította, hogy az eljárt bíróságok teljes körű és helyes tényállást állapítottak meg, amelyet a Kúria a rendkívüli jogorvoslati eljárásban irányadónak tekintett. Ennek alapján rögzítette, hogy adózó a hatóság feltételes adómegállapításról szóló döntést érdemét illetően nem támadta, keresetében kizárólag az ügyintézési határidő megtartottságával kapcsolatos közigazgatási eljárás és határozati döntés, valamint ennek indokolása törvényességi felülvizsgálatát kérte, továbbá a tisztességes hatósági eljáráshoz fűződő jogai sérelmét állította.

A Pp szerint – ha törvény ettől eltérően nem rendelkezik, a bíróság – az ügy érdemére ki nem ható eljárási szabály megsértésének kivételével – a jogszabálysértő közigazgatási határozatot hatályon kívül helyezi, és szükség esetén a közigazgatási határozatot hozó szervet új eljárásra kötelezi. Az 1/2011.(V.9.) KK vélemény értelmében „az ügy érdemi eldöntésére is kihatással lehet, ha az eljáró hatóságok a Ket. alapelvei között, az 5. § (1) bekezdésében rögzített követelményt is megsértve, pl. az ügyfeleket megillető jogokat nem biztosították.”

Adózó keresetét ügyféli jogai sérelmére alapította: hatáskör hiányában, törvényes határidőn túl, indokolás mellőzésével, ezért a tisztességes eljárás követelményeinek megsértésével megtett közigazgatási cselekmények miatt az ügyintézési határidő objektív túllépése jogkövetkezményeként a törvényben előírt jogkövetkezmények alkalmazását kérte.

A közigazgatási per fő tárgya (érdeme) az volt, hogy az alperes eljárása eljárásjogi értelemben törvényes volt-e, azaz a hatóság jogszerűen mellőzte-e az ügyintézési határidő megtartottsága okán adózó által a kérelemre induló eljárás lefolytatásáért megfizetett 5 millió Ft szolgáltatási díj kétszeresének vissza-, illetve megfizetését. Az első- és másodfokú bíróság által megállapított eljárási jogszabálysértések ezért abból a szempontból voltak vizsgálandók, hogy azok a közigazgatási eljárásjog által biztosított, hatóságot terhelő szankciót megalapozó tényt, azaz az ügyintézési határidő túllépését megalapozzák-e, azzal okozati összefüggésben állnak-e.

Ennek előrebocsátásával a Kúria a felülvizsgálati eljárás során elsőként az ügyintézési határidő megtartottságára vonatkozó, adózó által megjelölt egyes jogszabálysértésekkel kapcsolatos jogerős bírósági ítéleti megállapításokat vizsgálta felül. Az Art. 132. § (1) bekezdése kimondja, hogy az adópolitikáért felelős miniszter az adózó kérelmére – az általa közölt, jövőbeni ügyletre, vagy jövőbeni ügyletnek nem minősülő ügyletre vonatkozó részletes tényállás alapján – a kérelemben megjelölt adókötelezettségre vagy annak hiányára vonatkozó konkrét kérdés(ek) vonatkozásában megállapítja az adózó adókötelezettségét vagy annak hiányát.

A tárgyi eljárásra kizárólag az Art. ezen rendelkezése a hatáskört telepítő jogszabály, ugyanis az Art. 5. § (1) és (2) bekezdése értelmében alkalmazandó Ket. 19. § (3) és (4) bekezdése értelmében a hatóság a hatáskörét vagy annak gyakorlását más hatóságra nem ruházhatja át, kivéve, ha törvény a hatáskör törvényben meghatározott esetben, az ott meghatározott másik hatóságra való átruházását kivételesen lehetővé teszi. Nem minősül a hatáskör átruházásának, ha a hatáskör gyakorlója kiadmányozási jogát jogszerűen átengedte. A hatóságtól a hatáskörébe tartozó ügy nem vonható el. Nem minősül a hatáskör elvonásának, ha az ügyben hatáskörrel rendelkező, e törvény szerint kijelölt más hatóság jár el, vagy törvény vagy kormányrendelet alapján több hatóság a hatáskörét megosztva gyakorolja. A hatáskör jogszerű átengedése esetén – mint ahogy arra az 1/2019 KMPJE III.5.1. pontja rámutatott – a hatáskört átruházó szervnek megszűnik az eljárási jogosultsága és kötelezettsége, döntést az ügyben nem hozhat, az átruházott egyedi ügy tekintetében utasítást nem adhat, a döntésért továbbiakban felelősséget nem visel.

A PM rendelet és az NGM SZMSZ kiadmányozási szabályokat rögzített: a kérelem eljárásjogi szempontú alaki és tartalmi megfelelőségét az adóigazgatásért felelős szervezeti egység [NGM SZMSZ 2. függelék 3.2.1.2. c) 8. pont alapján az adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkár által irányított szervezeti egységként, az Adó- és Vámigazgatási Főosztály egyedi közhatalmi feladatai körében], a tartalmi elbírálását – más szervezeti egységek szükségképesti bevonásával – a főfelelős szervezeti egység [NGM SZMSZ 2. függelék 3.2.1.3. c) 1-4. pontok szerint szintén az adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkár által irányított szervezeti egységként működő Jövedelemadók és Járulékok Főosztály] volt köteles elvégezni, majd a határozattervezet vonatkozásában további ellenőrzési funkciók beépítésével azt eljárásjogi kontroll és a kiadmányozás előkészítése érdekében megküldeni az adóigazgatásért felelős szervezeti egység részére. Ezt követte a határozat hatáskör gyakorlója nevében történő kiadmányozása. A feltételes adómegállapításra vonatkozó nem érdemi döntések kiadmányozási joga a Jövedelemadók és Járulékok Főosztályát az NGM SZMSZ 3.2.1.3.c) 4. pontján alapult. Az egyes, a nemzetgazdasági minisztert illető hatáskörök gyakorlásának delegálása, illetve a kiadmányozásra jogosultak kijelölésével az NGM SZMSZ 4. függeléke kifejezetten rögzítette, hogy a feltételes adómegállapítás iránti kérelem tárgyában folyó eljárásban a döntés a helyettes államtitkár [108. pont], a nem érdemi döntések kiadmányozására a főosztályvezető jogosult [eljárás megindításakor hatályos 109. pont, döntéshozatalkor hatályos 116. pont]. Az alperes eljárása tehát megfelelt a PM rendeletben és az SZMSZ-ben foglaltaknak.

Ennek következtében a másodfokú bíróság jogszabálysértés nélkül helyezkedett az elsőfokú bírósággal és adózóval szemben arra az álláspontra, hogy az eljárási határidő meghosszabbítása és a hiánypótló felhívás nem minősül hatáskör hiánya miatti semmis hatósági döntésnek, mert azokat az érdemi döntés meghozatalára hatáskörrel rendelkező miniszter hivatali szervezete hozta meg.

Ugyanakkor az kiemelendő, hogy a másodfokú bíróság nem értékelte, hogy a két, adózó által kifogásolt hatósági döntés nem kizárólag a formáját illetően, hanem – a keresetben megjelöltek szerint – tartalmi hiányosságai okán sem felel meg az eljárási jogszabályoknak.

A Kúria e körben rámutat, hogy a határozatnak és a végzésnek – egyebek mellett – tartalmaznia kell az eljáró hatóság megnevezését (ez a hatáskör címzettje), a hatáskör gyakorlójának nevét, hivatali beosztását, valamint ha az nem azonos a hatáskör gyakorlójával, a döntés kiadmányozójának a nevét, hivatali beosztását, és a döntés kiadmányozójának aláírását, valamint a hatóság bélyegzőlenyomatát. A kiadmányozási jog jogszerű átengedése esetén ezért fel kell tüntetni, hogy a kiadmányozó (az aláíró) a hatáskörrel feljogosított személy (a hatáskör gyakorlója) nevében járt el. A kiadmányozási jogkört gyakorló főosztályvezető – fellebbezési eljárásban már nem vitatottan nem a törvényes formában meghozott – döntései nem tartalmaztak utalást a hatáskör gyakorlójának megbízásából való eljárásra, amely ténynek az eljárás egészének tisztességessége, szakszerűsége értékelésekor a jogerős ítéletet hozó bíróságnak jelentőséget kellett volna tulajdonítania.

Az eddig kifejtettek szerint semmisnek nem minősülő döntések vonatkozásában – az elsőfokú bíróság álláspontjától részben eltérő indokok alapján – a Kúria azt állapította meg, hogy azok a perben releváns joghatás kiváltására, vagyis az ügyintézési határidő meghosszabbítására nem voltak alkalmasak.

Ennek oka a határidő hosszabbításról szóló döntés esetén az, hogy nem tartalmaz olyan különleges okot, amely a kiváltani szándékozott joghatást megalapozza, a hiánypótló felhívás pedig ennek következtében az ügyintézésre megszabott, és jogilag meg nem hosszabbított törvényi határidőn túl került meghozatalra, ezért a döntéshozatalt jogszerűen további 90 nappal nem késleltethette.

Az Art. alapelvei keretében rendelkezik az általános ügyintézési határidőről [5/A. § (1) bekezdés], annak meghosszabbításáról [5/A. § (1a) bekezdés]. Utóbbi keretében kifejezetten említette ezt az eljárástípust [120. § (3) bekezdés e) pont] is. Az alapelvi rendelkezések célja az eljárás általános, valamennyi ügytípusra vonatkozó szabályainak a törvény értelmezését elősegítő rögzítése. Mindennek következtében a másodfokú bíróság tévesen helyezkedett arra az álláspontra, hogy az ügyintézési határidő meghosszabbításával kapcsolatos indokolási kötelezettség az adópolitikáért felelős minisztert az Art. szerinti eljárásában nem terheli. Az elsőfokú bíróság kimerítő és logikus érveléssel támasztotta alá álláspontját, hogy a feltételes adómegállapítás törvényi szabályai között elhelyezett Art. 132. § (4) bekezdése az általános ügyintézési határidőtől (30 nap) hosszabb, 90 napot biztosít a döntés meghozatalára, és lehetővé teszi annak az általános 30 naptól eltérő, 60 nappal történő meghosszabbítását. Az eltérő időtartamok rögzítése mellett ugyanakkor nem rendelkezik sem a döntés formájáról, sem annak feltételeiről, és mivel az alapelvek közt elhelyezett az 5/A. § (1a) bekezdés kifejezetten lehetővé teszi a tárgyi eljárásban is a határidők meghosszabbítását, az itt szabályozott további követelmények ebben az eljárásban is alkalmazandók. Ennek megfelelően a határidő meghosszabbításra kivételesen indokolt esetben, egy alkalommal, az indokokat kifejezetten megjelölő végzésben van lehetőség.

A másodfokú bíróság mindennek következtében jogszabálysértően mellőzte a kereset elbírálása során az Art. alapelvi rendelkezését, és tévesen következtetett arra, hogy az ügyintézési határidő meghosszabbítása törvényes volt.

Az Art. és egyes adótörvények módosításáról szóló 2015. évi CLXXXVII. törvény iktatta be a határidő-hosszabbításról szóló döntéssel szembeni követelményeket előíró 5/A. §-a (1a) bekezdését. Az előterjesztői indokolás szerint „garanciális rendelkezés, hogy a határidő meghosszabbításáról rendelkező végzésben a határidő-hosszabbítás indokait kifejezetten meg kell jelölni”. Az ügyféli jogok erősítésének alapelvi szintű szabályozása semmiképp nem járhat azzal a következménnyel, hogy bizonyos eljárásokra az előírás nem alkalmazandó, másrészt pedig azzal sem, hogy az ügyintézési határidő az alapelvi és az adott eljárásra vonatkozó sajátos rendelkezések alapján külön-külön is meghosszabbítható lenne. Erre a másodfokú bíróság tévesen hivatkozott. Mint ahogy arra az adózó és az elsőfokú bíróság helytállóan utalt, az adott eljárásra vonatkozó időtartamokat a döntéssel szembeni általános előírásokkal együttesen kellett volna a hatóságnak alkalmaznia. Az alperes mellőzte a végzés formával járó szabályok betartását, nem jelölte meg a határidő hosszabbítást indokoló körülményeket sem, adózó, mint adózó garanciális jogai védelme érdekében a döntése joghatás kiváltására alkalmatlan. Ennek következtében a 2016. május 2-án indult hatósági eljárás 2016. augusztus 22-én eredménytelenül lejárt, így azt az újabb 57 nap elteltével kiadott felhívás nem hosszabbíthatta meg. Jogszabálysértően állapította meg ezért az alperes az ügyintézési határidő végét a hiánypótlásra adott 2016. november 3-i választól számított 90 nap elteltekor, 2017. február 1-i időpontban.

A Kúria megítélése szerint ezért nincs annak perdöntő jelentősége, hogy a PM rendelet értelmében hiánypótlásnak vagy kiegészítő adatkérésnek minősül az alperes „más” adónemek megjelölésére való felhívása, mert a határidőn túl megtett intézkedés az ügyintézési határidőt további 90 nappal nem hosszabbíthatta meg. Mindemellett a hatóság által a kérelem benyújtását követően észszerű határidőben elmulasztott felhívás pótlása, kibocsátása adózó érdekében állt, ugyanis a hiányos kérelem miatti elutasító döntés következtében az eljárásért megfizetett díjat elvesztette volna.

Megjegyezte ugyanakkor a Kúria, hogy feltételes adómegállapítás csak meghatározott adónemre kérhető, az alperes felhívása erre való utalást nem tartalmazott, annak közlése, hogy a magyar adórendszer „más” adónemet nem ismer, adózót így nem segítette jogai gyakorlásában, illetve hiánypótlási kötelezettsége teljesítésében. Ennek értékelése tisztességes eljárás követelményei körében szintén elmaradt a fellebbezési eljárás során. Mindezek alapján a Kúria megállapította, hogy a 2016. május 24-én indult eljárásban az ügyintézési határidő 2016. augusztus 22-én eltelt. A döntés kiadmányozására 2017. február 1-én, a kérelem benyújtásától számított 253. napon került sor, a jogerős ítéletben foglaltakkal szemben eddig az időpontig az ügyintézési határidő kétszeres túllépése, mint az adózói kereset jogalapja fennáll. Az elsőfokú bíróság ítélete tehát nem volt jogszabálysértő, azt a másodfokú bíróság tévesen változtatta meg.

Az eljárásért fizetett díj, illetve kétszerese az ügyfél időszerű döntéshez való sérelmének kompenzálását, a mulasztó hatóság szankcionálását szolgálja. Adózó további garanciális jogsértések miatt állította, hogy az eljárás nem felelt meg a tisztességes eljárás alkotmányos követelményeinek.

A per tárgyául szolgáló közigazgatási eljárás nem hivatalból, hanem kérelemre indult, azonban az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésében és a tisztességes ügyintézéshez, a jogszabályokban meghatározott határidőben hozott döntéshez való (alap)jogokat ebben az eljárástípusban is biztosítania kell a hatóságnak. Emellett az ügyfél számára biztosítania kell, hogy jogairól és kötelezettségeiről tudomást szerezzen, és elő kell mozdítania az ügyféli jogok gyakorlását. Ezek a kötelezettségek a jogi képviselőjével eljáró féllel szemben is teljesítendők.

A tisztességes eljárás követelményének megsértése a Kúria álláspontja szerint a hivatalból indult eljárásokhoz hasonlóan csak az eljárás egészének minősége alapján ítélhető meg. Azzal, hogy az alperes a törvényben előírt döntési forma mellőzésével, indokolás nélkül, a kiadmányozási jog gyakorlására vonatkozó tények megjelölése mellőzésével hosszabbította meg az ügyintézési határidőt, adózót a jogorvoslat lehetőségéről nem tájékoztatta, eljárásának egésze nem felelt meg az alapjogi követelményeinek. Ehhez járult, hogy az ügyintézési határidő meghosszabbításáról annak utolsó napján határozott, és eddig az időpontig értékelhető eljárási cselekményt nem végzett. Az általa meghosszabbított határidő letelte előtt 3 nappal, a kérelem beadásától számított 147. napon adott csak ki hiánypótlási felhívást, majd az arra érkezett választ követő 90. napon kiadmányozta határozatát. Mindezen körülmények figyelmen kívül hagyásával, jogsértően állapította meg a másodfokú bíróság az eljárás tisztességes voltát, mert mellőzte a jogvita elbírálásánál a konkrét ügy tényállását, és nem értékelte az eljárás egészét.

A Kúria mindezek folytán a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság döntését – az indokolás részbeni módosításával – helybenhagyta. (Kúria, Kfv.V.35.385/2019/9.)

The post Az eljárás tisztessége I. appeared first on Adó Online.