A tájékoztatás szerint az OTP-csoport ezzel 14 országra bővíti jelenlétét, több mint 10 százalékkal növeli mérlegfőösszegét, az eurózónán belüli működésének részaránya eléri az 50 százalékot.

A tranzakciót a szükséges hatósági engedélyek megszerzése után zárhatják le – jelezték a közleményben.

A Luminor a balti régió harmadik legnagyobb pénzügyi szolgáltatója, magánszemélyek, családok és vállalatok pénzügyi igényeit szolgálja ki. A bank 2025-ben 158 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben saját tőkére vetített megtérülése 8,6 százalék volt. Tőkehelyzete kiemelkedően erős, a CET1-mutatója 2025. december 31-én 20,2 százalék, teljes tőkemegfelelési mutatója pedig 24,6 százalék volt.

Csányi Péter, az OTP Bank vezérigazgatója a közleményben kiemelte, a Luminor felvásárlása nem csupán földrajzi terjeszkedést jelent, hanem stratégiai belépést egy fejlett, stabil, és jelentős növekedési potenciállal rendelkező régióba.

Az OTP-csoport Kelet-Közép-Európa egyik vezető bankcsoportja, amely 11 országban 17,5 millió ügyfelet szolgál ki. 2001 óta összesen 25 bankfelvásárlást hajtott végre sikeresen. A csoport mérlegfőösszege meghaladja a 130 milliárd eurót, saját tőkére vetített megtérülése (ROE) pedig 2025-ben meghaladta a 21 százalékot.

(MTI)