Abban az esetben, amikor a vámértéket nem lehet meghatározni a Vámkódex 29. cikke szerint az importált áru ügyleti értéke alapján, a vámértéket e kódex 30. cikkében foglalt rendelkezéseknek megfelelően kell megállapítani, az utóbbi cikk (2) bekezdésének a)–d) pontjában foglalt módszerek egymást követő alkalmazásával. Abban az esetben, ha az importált áru vámértékét a Vámkódex 30. cikke alapján sem lehet meghatározni, a vámértéket e kódex 31. cikkében foglalt rendelkezéseknek megfelelően kell megállapítani. Az említett kódex 29–31. cikkéből, mind pedig azon sorrendből, amely szerint a vámérték-meghatározás kritériumait e cikkek alapján alkalmazni kell, az következik, hogy e rendelkezések között szubszidiárus viszony áll fenn. Ha ugyanis a vámérték nem állapítható meg valamely rendelkezés alapján, csak akkor kell a meghatározott sorrendben közvetlenül utána következő rendelkezésre hivatkozni.

Ami egyrészt azt a kérdést illeti, hogy a vámhatóságok milyen hatáskörrel rendelkeznek, ha valamely hozzájuk benyújtott bejelentés kételyeket ébreszt, a végrehajtási rendelet 181a. cikke előírja, hogy ha a vámhatóságoknak alapos okuk van kételkedni abban, hogy az importált áruk bevallott értéke az árukért megfizetett vagy megfizetendő teljes összeget jelenti, nem kötelesek a behozott áruk vámértékét az ügyleti érték szerinti módszer alkalmazásával meghatározni. A vámhatóságok tehát elutasíthatják a bejelentett árat, ha ezek a kételyek azt követően is fennállnak, hogy a vámhatóságok az érintett személyt adott esetben minden adat szolgáltatására és minden kiegészítő okmány benyújtására felhívták, valamint megfelelő lehetőséget biztosítottak számára, hogy az említett kételyeket alátámasztó indokokról kifejtse az álláspontját.

Az alapos kétség meghatározása nem jelent kétség kívüli bizonyítási kötelezettséget, elegendő annak valószínűsítése, hogy az ügyleti érték bizonyos körülmények fennállása miatt nem elfogadható. Amennyiben az ügyleti érték szerinti vámértéket a hasonló áruk átlagértékére tekintettel veti el a vámhatóság, akkor alapos indokolás nélkül nem vetheti el vámérték meghatározásánál a hasonló áruk ügyleti értékét, mint másodlagos módszert.

Főszabály szerint az áruk vámértékét a 952/2013/EU rendelet (a továbbiakban: Vámkódex) 70. cikkének megfelelően az ügyleti értéken alapuló módszerrel kell meghatározni. A 2015/2447. végrehajtási rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 140. cikk (1) és (2) bekezdése akkor ad lehetőséget az ügyleti érték elutasítására, ha a vámhatóságnak alapos kétsége van arra vonatkozóan, hogy a bejelentett ügyleti érték a Vámkódex 70. cikkének (1) bekezdése szerinti kifizetett vagy kifizetendő teljes összeget magában foglalja, és a nyilatkozattevőtől kért további információkat nem sikerül eloszlatni ezt a kétséget. Az „alapos kétség” fogalmát, annak tartalmi mibenlétét a Vhr. nem határozza meg, bekövetkezését esetről-esetre a vámhatóságnak kell feltárnia és megfelelően alátámasztania. Meghatározása azonban nem jelent kétség kívüli bizonyítási kötelezettséget, elegendő annak valószínűsítése, hogy az ügyleti érték bizonyos körülmények fennállása miatt nem elfogadható. Azt, hogy ehhez milyen módszert kell alkalmazni, sem a Vámkódex, sem a Vhr. nem írja elő. Adóhatóság a C-291/15 számú döntésre figyelemmel azt a módszert alkalmazta, hogy a bejelentett ügyleti érték több, mint 50 %-kal alacsonyabb az általa adatbázisként alkalmazott AREP AMT adatainál. Ezzel megfelelően valószínűsítette az alapos kétséget, a vámadatbázisban szereplő összehasonlítható importált áruk statisztikai átlagértékét figyelembe véve ésszerűen helyezkedett az álláspontra, hogy az ügyleti érték nem alkalmas a vámérték megállapítására.

Az adóhatóságot ebben a körben további bizonyítás nem terhelte, az elsőfokú bíróság tévedett, amikor nem fogadta el jogszerűnek adóhatóság eljárást e tekintetben. Az ügyleti érték, mint vámérték elvetésére figyelemmel a Vámkódex 74. cikk (2) bekezdésében megszabott másodlagos módszerek figyelembe vételével, az ott meghatározott sorrendiség alapján kellett a vámérték kimunkálását elvégezni. A Vámkódex 74. cikk (3) bekezdésében írt módszerre való áttérés pedig csak akkor engedélyezett, ha a (2) bekezdésben említett valamennyi módszer kizárásra került.

Abban a kérdésben, hogy az alapos kétség igazolásának perbeli módját követően a tartalék módszer szabadon alkalmazható-e, tévedett az elsőfokú bíróság. Az adóhatóság által irányadónak tekintett C-291/15. számú ítélet tényállása szerint az alapos kétséget ugyan szintén az importált áruk nettó kilogrammra vetített vámértékének a rendelkezésre álló összehasonlítható áruk statisztikai átlagértékéhez képest rendkívül alacsony számla ára alapozta meg, de ezt követően a vámértéket a „hasonló áruk ügyleti értéke” alapján, és nem a jelen perben alkalmazott tartalék módszerrel határozták meg. A perbeli esetben adóhatóság elvetette a vámérték másodlagos meghatározásának módszerei közül a hasonló (közel azonos) áruk ügyleti érték alkalmazhatóságát.

Ezzel azonban a Kúria véleménye szerint feloldhatatlan logikai ellentmondásba került. Az alapos kétség megfogalmazásakor az adóhatóság ugyanis abból a tényből indult ki, hogy az adatbázisban szereplő összehasonlítható áruk átlagértéke 50%-ot elérő mértékben tért el egymástól. Ha a kétség fennállását az adóhatóság a hasonló áruk átlagértékének eltérő voltára alapozta, akkor szükségszerűen kell, hogy legyen olyan áru mely a hasonlósági módszer alkalmazását lehetővé teszi. Nem lehet jogszerű az az adóhatósági határozat mely a kétség megfogalmazásakor erre helyezi a hangsúlyt, majd a módszer alkalmazásának kiválasztásakor tagadja a hasonlóság fennállását és elveti ezen módszer használatát. Nem fogadható el az az adóhatósági védekezés, hogy a vámadatbázisban szereplő adatok hiányosságai okán nem lehetett az áruk hasonlóságát megállapítani.

A Vámkódex és a Vhr. alkalmazásához szükséges adatbázis vezetésének hiányosságai nem eshetnek a adózó terhére, hiszen annak a nyilvántartásnak a megteremtése, amely ezen módszer alkalmazását segíti elő nem a adózó feladatkörébe tartozik. Helytállóan hivatkozott az adózó a hasonlóság megítélése körében a C-1/18. számú döntésére, melynek 27. pontja szerint a „hasonló áruk fogalmának tág meghatározására figyelemmel, amely – amint arra a főtanácsnok az indítványának 40. pontjában rámutatott – az áruknak a példálózó jelleggel említett számos tényező alapján történő részletes értékelésére utal, meg kell állapítani, hogy e fogalom – a gyógyszereket, így a szóban forgó gyógyszerek is beleértve – az áruk minden típusára alkalmazandó. A hasonló áruk azonosítása érdekében ezért a hatáskörrel rendelkező nemzeti adóhatóságnak a rendelkezésére álló valamennyi adatot fel kell tudnia használni ahhoz, hogy a vámértéket a legpontosabb és a valósághoz leginkább közelítő módon állapítsa meg.” [27.pont] Az Európai Unió Bírósága ítéleti megállapítás a Vhr. 1. cikk 14. pontja szerinti „hasonló áruk”-ra adott definíció ismeretében is alkalmazható. Az adózó által csatolt előzetes szakértői bizonyítás és adózó által korábban, azonos árukra vonatkozó vámkezelései is valószínűsítik a hasonló áruk szabályának alkalmazhatóságát (Kúria, Kfv.I.35.257/2020/10.; Kfv.I.35.414/2020/6).

The post Bizonyítási kötelezettség alapos kétség esetén appeared first on Adó Online.