„Mért prédálsz? Mért kuporgatsz?”

(Dante: Isteni színjáték, 7. ének, részlet)

Dante halálának 700. évfordulójáról az Adó Online lapjain is megemlékezünk. Az első részben Dante életéről szóltunk röviden, a második részben az Isteni színjáték kulturális hatásairól szóltunk, bemutatva a legfontosabb irodalmi, képzőművészeti, zenei, sőt filmművészeti hatásokat is.

A keresztény teológia szerinti hét főbűnt Dante tovább részletezte, azok súlyosságát is értékelte, ennek megfelelően helyezte el azokat a Pokol kilenc körében. Ezekről szintén a második részben volt szó.

Ha az ember még halála előtt őszintén megbánta elkövetett bűneit, akkor a Purgatóriumba kerülhet(ett), ahol vezekléssel a bűnei törlésre kerülhetnek. A büntetés és a vezeklés módja összefüggésben van az elkövetett bűnökkel.

Ha valaki a Pokolra kerül, akkor az elkövetett bűnök szerint kerül a Pokol meghatározott helyére, és ott szenvedései örökké tartanak, nincs esély máshová kerülnie.

A Pokol térképe (Sandro Botticelli, 1480 és 1490 között, Vatikáni Apostoli Könyvtár)

A Purgatórium hegyén más a helyzet! A hegy kilenc lépcsőből, teraszból, párkányból áll (a fordítástól függ az elnevezés), a vétkező ember lelke a legalsó fokon kezdi vezeklését, majd a kiszabott időt követően egy szinttel feljebb léphet, tehát mindegyik szinten vezekelni kell a léleknek, ha elkövette azt a bűnt. A súlyosabb bűnök vannak az alsóbb lépcsőkön, a kevésbé súlyosak a magasabb szinteken. Az elkövetett bűnök mértékétől függően az egyes szinteken a vezeklés rövidebb vagy hosszabb ideig tart, ez akár száz vagy akár ezer esztendő is lehet!

A Purgatórium hegyének tetején van a földi paradicsom, ide felérve a vétkes lelke már megtisztul, bebocsátást nyerhet a Paradicsomba.

A pénz bűvöletében a Pokolban és a Purgatóriumban

A pénz imádata Danténál nem tartozik a nagyon súlyos bűnök közé, többé-kevésbé ezt minden ember elköveti az élete során. Ennek megfelelően a pénzimádók a Pokol negyedik körében bűnhődnek (az igazán súlyos bűnöket elkövetők a 6-9. körökben szenvednek).

A pénz imádata két formában is megvalósulhat, egyrészt a pénz, a vagyon céltalan, mindenek felett álló gyűjtésében, másrészt a mértéktelen pénzszórásban, költekezésben. Erre utal a cikk mottójául választott idézet is.

A pénzimádat Danténál egy állat, a farkas képében is megjelenik, a műben jó néhányszor utal a farkasra, mindig azonosítva azt a kapzsisággal, a mértéktelen halmozással. Többször is a pápák (és más egyházi jellegű szervezetek, személyek, például szerzetesrendek) ilyen bűneit személyesíti meg a farkassal (allegória!), de előfordul, hogy nevén is nevezi a pápákat, püspököket, vagy más ismert személyeket. A vallást, az egyház egészét soha nem bírálja Dante, maga is hithű keresztény ember volt.

A pénzimádók büntetése az, hogy nagy súlyos köveket görgetnek mellükkel. A kuporgatók az egyik irányba, a tékozlók a másik irányba. Mikor a körben összetalálkoznak, akkor mind megfordulnak, és a másik irányba görgetik a köveket, mígnem újból összetalálkoznak.

Miként Kharübdisz örvény-áradásban

tör hullámot hullámmal, úgy kerengtek

az árnyak hangos összevisszaságban.

Eddig itt voltak legtöbben a lelkek,

követ hordván mellükön s vetve torlaszt

egymásnak, két irányból tülekedtek.

Ütötték egymást, szörnyen szitkozódtak,

s – visszafordulva terhével – gyalázta

a többit mind: „Mért prédálsz? Mért kuporgatsz?”

Visszakerengett folyton mindahány a

fekete körbe, átfordulva nyomban,

és mindnek átkozódva járt a szája,

majd indult újra s visszatért legottan,

amint elért kimért köre feléhez.

És én, ki már elbizonytalanodtam,

megkérdeztem: „Mester, miféle nép ez?

És e csuhások, nyírva tonzurásan,

kik ők, itt balra? Szóm most erre kérdez.”

És ő felelt: „Itt csak félcédulás van,

ameddig élt, mértéket egy se tartott,

sem tékozlásban, sem kuporgatásban.

Szavukból a természetük kihallod.

Amint találkoznak a célhoz érve:

ellen-vétkük parancsol hátraarcot.

Többen papok voltak a földön élve,

érsekek, pápák, akiket gyakorta

fukarrá torzított a pénznek éhe.”

Én erre: „Mester, nézem őket sorra,

s szemeim ismerősre nem találnak,

pedig emlékszem bűn-foltos papokra.”

S ezt mondta ő: „Megtévesztett a látszat,

bevonja őket vétkük mocska, szennye,

nyoma sincs már a régi arcvonásnak.

Két ponton kell nekik tusázni egyre,

egyik csukott markú, másik hajatlan

lesz majd, ha szól az angyal kürtje zengve.

Azért gyötrődnek örök kárhozatban,

mert rosszul adtak s vettek – s lásd az Éden

távoli ott, hol ennyi indulat van.

Beláthatod, nem kell erről beszélnem,

hogy tréfa csak a sóvárgott szerencse –

Fortuna dús volt mindig is szeszélyben.

Mert minden kincs, aranyak százezerje

– amit e fáradt lelkek birtokoltak –

kevés, hogy nyugtát egy is visszanyerje.”

(Pokol 7. ének, részlet, Baranyi Ferenc fordítása)

A halmozók, pénzimádók büntetése – mellükkel súlyos köveket görgetnek

A pénzimádók, ha megbánták haláluk előtt bűneiket, a Purgatóriumba is kerülhetnek. A kilenc lépcsőből a hetediken vezekelnek (fölöttük már csak a falánkság és a testiség/bujaság bűnösei vannak).

A pénzimádók büntetése az, hogy a földön fekve (fetrengve) állandóan lefelé kell nézniük, nem emelhetik fel tekintetüket, mivel a földi életben mindig fölfelé néztek a pénzre, vagyonra.

Dante itt is találkozik egy pápával, V. Hadriánnal (=Adorján), aki címhalmozása miatt kerülhetett a kapzsiság bűnét elkövetők közé (alig több, mint egy hónapig volt pápa 1276-ban, tehát Dante ismerhette V. Hadrián bűneit).

Dante igen hosszan részletezi a kapzsisággal kapcsolatos „eseményeket”, a Purgatórium 19-22. énekeiben nagyon sok híres és hírhedt esetre tesz utalást. Külön is érdemes kiemelni a francia királyi házat, amelynek pénzéhségét erőteljesen ostorozza a 20. énekben. Korának francia uralkodóját, Szép Fülöpöt többfajta bűnnel is ’felruházza’ – anélkül, hogy a király nevét akár egyszer is leírta volna művében –, így a templomosok ellen indított hadjáratát majd kivégzését is Fülöp pénzéhségével magyarázza.

Amint az Ötödik Párkányra léptem,

rengeteg síró embert vettem észre,

akik a földön feküdtek, hason.

„Lelkem a porban hever!” – hajtogatták

olyan mélyről jövő sóhajtozással,

hogy alig értettem a szavukat. …

„A megtérésem, jaj, kései volt:

mikor megtettek Róma Pásztorának,

megláttam, mennyire hazug az élet.

Láttam, hogy ott nem nyughat meg a szív,

az az élet már nem visz fölfelé;

így ezt az életet kezdtem szeretni.

Addig silány, Istentől távoli,

rossz lélek voltam, rang- és pénzimádó;

most, amint látod, bűnhődöm ezért.

Hogy mit is tesz velünk a pénzimádat,

azt tisztulásunk módja jól mutatja.

Nincs itt a hegyen keserűbb vezeklés.

Ahogy szemünket föl sosem emeltük,

csak bámultuk a földi dolgokat,

jogos, hogy most a földet nézegessük.

Ahogy a pénzvágy kioltotta bennünk

minden más jónak a szeretetét,

jogos, hogy büntetésül földre nyomva,

megbéklyózott tagokkal szenvedünk;

s amennyit gondol Jó Uralkodónk,

annyit fekszünk itt mozdulatlanul.” …

„Jaj, pénzimádat! Hogy tudsz ártani!

Utódaimat úgy meghódítottad,

hogy már saját vérükkel sem törődnek!…

De múlt s jövő bűnei semmiségek,

mert Anagniba jön a liliom

s a helytartóban Krisztust teszi rabbá.

Látom, hogy gúnyolják másodszor is,

látom újra az epét s ecetet,

s hogy meghal élő bűnözők között.

Látom, mily kegyetlen az új Pilátus,

neki ez nem elég; jogtalanul

a Templomosokra támad mohón.” …

„hogy fért el szívedben a pénzimádat

a sok józan és bölcs tudás között,

amikkel szorgalmasan töltekeztél?” …

„A kérdésedből látom: azt hiszed,

pénzéhes voltam másik életemben –

azért, mert abban a körben találtál.

Tudd meg, a pénzéhség ellenkezője

volt a hibám: mértéktelen pazarlás.

Sok ezer hónapig bűnhődtem érte.

S ha nem fordultam volna jó irányba,

miután elolvastam, amit írtál

korholva emberi természetünket:

»Az emberek pénzétvágyát miért

nem jól vezérled, tisztes aranyéhség?!«–

most súlyokat görgetnék ütközésig.

Ez ébresztett rá, hogy szétnyílt tenyérből

csak szóródik a pénz; s ezt a hibámat

megbántam többi vétkeimmel együtt. …

Bár azok között voltam itt, akik

a pénzimádatuk miatt zokognak,

nekem pont ellenkező volt a bűnöm.”

(Purgatórium 19-22. ének, részletek, Nádasdy Ádám fordítása)

A pénzimádók és költekezők vezeklése

Dante a Paradicsom 29. énekében még egyszer foglalkozik a római pápák és megbízottaik mérhetetlen pénzgyűjtésével. A következő sorokban a búcsúcédulák árusítását kritizálja, mondván, hogy értéktelen érmékkel (búcsúcédulával) vásárolják meg a purgatóriumbéli idő lerövidítését (annak semmit nem érő ígéretét):

Ma viccekkel meg jópofa szöveggel

állnak ki beszélni, s ha nevetés van,

dagad a csuha – többre nincs igény.

De olyan madár fészkel ott a csuklyán,

hogy a nép, hogyha látná, értené:

miféle »bűnbocsánatot« remélhet!

A földön úgy megnőtt a butaság,

nem néznek megbízást, igazolást;

bármilyen ígéretre már rohannak.

Ezen híznak Szent Antal disznai,

meg mások, akik disznóbbak azoknál,

mert értéktelen érmékkel fizetnek.

(Paradicsom 29. ének, részlet, Nádasdy Ádám fordítása)

Pénzhamisítók

A Pokol 8. körében bűnhődnek a személy- és pénzhamisítók (a személyhamisításra lásd Puccini Gianni Schicchi című operáját, amelynek alaptörténete szintén szerepel az Isteni színjátékban). Ezeknél a hamisításoknál – Danténál – már csak egy súlyosabb bűnfajta van, az árulás.

Dante korában a pénzeket ezüstből vagy aranyból készítették (ekkor már általában verték), az értékét a benne lévő nemesfém mennyisége határozta meg. Ha a pénzt hamisították – kisebb súlyban készítették, mint ami a névérték szerint kellett volna, vagy értéktelenebb ötvöző anyagokat használtak –, az alkalmas volt a pénzbe vetett bizalom megingatására, aláásta a társadalom, az állam megítélését. Éppen ezért az uralkodók nagyon is vigyáztak arra, hogy ’jó’ pénz legyen forgalomban.

De nem mindig!

Már az ókorban is folyamodtak különböző trükkökkel a névérték és a tényleges érték eltérítéséhez, ez eredményezhetett akár gazdasági válsághelyzetet is. Nem olyan mértékben, mint manapság, mert a pénzgazdálkodás, a pénzforgalom jóval alacsonyabb szinten állt akkoriban.

A Színjátékban egy Ádám mester nevű pénzhamisítóval találkozhatunk, aki a firenzei aranypénzt – melyen Keresztelő Szent János képe volt – hamisította, oly módon, hogy a huszonnégy karátnyi aranyból három karátnyit olcsóbb fémmel (talán rézzel) helyettesített. Ádám mester ezen rajta vesztett, leleplezték és máglyahalálra ítélték. Maga Dante is láthatta kivégzését 1281-ben.

A Pokol 8. körében Ádám mesterrel találkozik Dante. Büntetése a vízkórság, teste felpüffed a sok elfogyasztott folyadéktól, de szomjúsága (tulajdonképpen az aranyra!) nem csökken. A pénzhamisítók emellett folyamatosan veszekednek, ordítoznak egymással, és ép kezeikkel egymást püfölik.

Hogy elrohant a két vadultnak árnya,

kiket figyeltem eddig, visszatértem,

a többi lelket fürkészőn vigyázva.

Lant formájú lett volna egy egészen,

ha a lágyéka el lett volna metszve

ott, hol törzsünk két ágra oszlik éppen.

A vízkór /melytől torz mindenki teste,

mert a nedvet aránytalanul osztja,

az arc kárára potrohot növelve/,

összezárt ajkait ketté nyitotta

így tesz a hektikás, mikor a szája

csücsörít s fittyed, mert gyötrő a szomja.

Ó ti – szólt most –, kik bűntől nem igázva

jártok /bár tudnám, hogy miért/ e honban,

nézzetek rám, szemetek látva lássa,

mint senyved Ádám mester nagy nyomorban,

míg éltem, mindent megadott az élet,

és most egy csöppnyi víz sem oltja szomjam. …

A zord igazság úgy is ostoroz ma,

hogy idézi a földet, hol a vétkem

elkövettem – s így fájdalmam fokozza.

Ott van Roména, hol érmékre véstem

Szent János arcát: hitvány, gyatra pénzre,

miért is végül máglyatűzön égtem.

Gaz Guido, Alessandro s fivére

e kettőnek ha látnám, hogyan szenved,

nem adnám Brenda kútjáért cserébe! …

Miattuk jöttem én e társaságba,

ők biztattak: hamis forintot verjek –

rossz fém miatt csak három volt karátja.” …

Hogy társa ily becsmérlőn emlegette:

a görögnek úgy felhorgadt haragja,

hogy az öklével durván hasba verte.

Puffant az, mintha verő dobra csapna,

de Ádám mester is képébe vágott,

hisz néki sem volt hitványabb a karja.

S szólt: „Nehéz lettem, semmit sem csinálok,

de a kezem, ha kell, mozdulni nem fél:

latrot pofozni mindig készen állok.”

Erre amaz: „Mikor máglyára mentél,

korántsem voltál ilyen gyors, de bezzeg

az voltál, mikor pénzt csalásra vertél.”

„Igazad van ezegyszer – így felelt meg

a vízkóros –, de hol volt igazad,

Trója népe mikor vallatni kezdett?”

Nekem szavaim voltak hamisak,

neked a pénzed” – szólt az. – „Egy a vétkem,

de te lefőzöd a démonokat!”

(Pokol 30. ének, részletek, Baranyi Ferenc fordítása)

Pénzhamisítók, alkimisták

A pénzhamisítást az uralkodók gyakran maguk is elkövették. Két utalást is ad erre Dante a Paradicsom 19. énekében:

– Ismét (lásd fentebb a templomosok kivégzését) Szép Fülöp francia királyra utal azzal, hogy „mekkora bajt okoz / a Szajnánál a hamispénz-verő, / akit egy vadkan küld majd a halálba” (Szép Fülöp egy vadászaton szerzett halálos sebet, a túlvilági utazás idején, 1300-ban még élt, de a dantei sorok megírásakor már halott volt). Fülöp a hadi kiadásait fedezte a csökkent értékű pénz veretésével, de ennek következménye Franciaország elszegényedése lett.

– A másik hamisító II. Uros István szerb király volt, aki velencei mintára veretett kis értékű pénzt. Mivel az érmék a megszólalásig hasonlítottak a velencei pénzre, ez alkalmas volt a velencei pénzbe vetett bizalom csorbítására is.

Irodalom:

Boccaccio művei – Dante élete (Európa Könyvkiadó, Budapest, 1975)

Dante Alighieri összes művei (Magyar Helikon, Budapest, 1965)

Dante: Isteni színjáték (Nádasdy Ádám fordítása) (Magvető, Budapest, 2020)

Dante Alighieri: Pokol (Baranyi Ferenc fordítása) (Tarandus Kiadó, Győr, 2012)

Dante: Isteni színjáték – Purgatórium (Baranyi Ferenc és Simon Gyula fordításában) (Kossuth Kiadó, Budapest, 2017)

Dante Alighieri: Az új élet (Baranyi Ferenc fordításában) (Hungarovox Kiadó, Budapest, 2013)

A külön nem jelölt képek forrása: The British Library, az Isteni színjátékot tartalmazó kódex miniatúrái (Itália, Toszkána, Siena?, 1444 és 1450 között),

The post Dante-700 – Pénzimádók és pénzhamisítók (3. rész) appeared first on Adó Online.