Erre példa az alábbi jogeset: az elsőfokú nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv – a igénylő felperessel a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) 96/B. §-a alapján kezdeményezett adategyeztetési eljárás eredményeként, a igénylő fellebbezése alapján – 2017. október 20-án határozatot hozott, amelyben az 1975. június 16. és 2016. december 31. közötti időszakra 32 év 138 nap nyugdíjjogosultság elbírálásához figyelembe vehető szolgálati időt, valamint keresőtevékenységgel járó biztosítási, vagy azzal egy tekintet alá eső szolgálati időt jegyzett be a nyilvántartásba.

A másodfokú társadalombiztosítási szerv az elsőfokú határozatot – a Tny. 42. § (2) bekezdése, 37. §-a (4) bekezdése, 38. § (2)-(3) bekezdése alkalmazásával – megváltoztatta, megállapította, hogy igénylő a fenti időszakban 33 év 139 nap szolgálati és ugyanennyi nők kedvezményes öregségi nyugdíjára jogosító idővel, ezen belül 30 év 213 nap keresőtevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal szerzett szolgálati idővel rendelkezik. A határozat indokolása szerint a igénylő fellebbezésében megjelölt 1992. január 1. és 1996. december 31., valamint 1998. január 1. és február 28. közötti, egyéni vállalkozóként eltöltött időszakból az 1996. január 1. és december 31. közötti időszakot a NAV által lefolytatott ellenőrzés és a becsatolt bevallás alapján beszámították a szolgálati időbe, a további időket azonban – a Nyilvántartási Osztály és a NAV adatközlése, valamint a igénylő által csatolt okiratok alapján – nem lehetett elismerni. Igénylő a vitás időszakban bevallást nem teljesített, a folyószámlán terhelés nem található, a személyi jövedelemadó (szja) bevallások az egyéni vállalkozói szja-köteles jövedelemről szólnak, a bevallott és befizetett járulékokról nem tartalmaznak adatot. Az elismerni kért időszakban a nyugdíjjárulék megfizetése nem igazolt, bevallás hiányában az igénylő folyószámláján terhelés, járulék-előírás, ennek hiányában járulékfizetés sem történt. Az 1996. év azért került elismerésre, mert az 1997. november 30-i, 177.462 forint összegű túlfizetés megfelelt a NAV által a 2001. évi utólagos ellenőrzés során előírt 1996. évi járulékok összegének.

Igénylő keresetében a társadalombiztosítási határozat felülvizsgálatát azért kérte, mert az nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnek az 1992. január 1. és 1995. december 31. közötti időszakot a rendelkezésre álló okiratok alapján szolgálati időként el kellett volna ismernie. Hivatkozott arra, hogy bevallást nemcsak 1996. évre, hanem 1992. és 1995. évekre is benyújtott, amelyekben – az alkalmazottja (testvére) mellett – rá vonatkozó járulékfizetési adatok is szerepelnek. Az általa csatolt okiratokkal igazolta, hogy a bevallási, befizetési kötelezettségét teljesítette, az adóhatósági iratokból megállapítható az is, hogy túlfizetései is voltak. Igénylő a fentiekkel összefüggésben sérelmezte, hogy a nyugdíjbiztosítási szerv a tényállás megállapítási és az indokolási kötelezettségének nem tett eleget.

A nyugdíjbiztosítási szerv a kereset elutasítását kérte határozata ténybeli és jogi indokai fenntartásával. Kiemelte, hogy a Nyilvántartási Osztálya és a NAV adatszolgáltatása szerint a vitatott években az igénylőtől járulék bevallások nem érkeztek, az szja. bevallások nem minősülnek járulék bevallásának; a bevallás hiányában teljesített befizetések – a Kúria Mfv.III.10.824/2010/4. számú ítéletében is rögzítetten – nem minősülnek járulékoknak, ezért arra szolgálati idő elismerése iránti igény sem alapítható.

A Kúria döntése és jogi indokai: az egyéni vállalkozói jogviszony 1992. január 1. és 1994. december 31. közötti időszakának szolgálati időbe való beszámítása tárgyában folyamatban volt perben, az nyugdíjbiztosítási szerv által is felhívott Mfv.III.10.824/2010/4. számú ítéletében korábban iránymutatást adott arról, hogy milyen jogkövetkezménnyel járhat, ha az egyéni vállalkozó nem tesz eleget a T. 103/D. § (8) bekezdésében írt, a társadalombiztosítási igazgatási szerv felé fennálló bevallási kötelezettségének. A Kúria rámutatott arra, hogy a járulékbevallás megléte a szolgálati idő és a nyugellátás összegének számításakor elengedhetetlen. A perbeli esetben az igénylő által befizetett összegek jogcímének beazonosítása, éves, illetve havi bontásban történő elkülönítése a bevallási kötelezettség teljesítésének hiányában nem volt lehetséges, a járulékfizetési kötelezettség az igény előterjesztésekor már nem volt teljesíthető, a havi kereset, jövedelem összege nem volt megállapítható. A Kúria rámutatott arra, hogy a fenti körben a mulasztás az igénylő terhére esett, annak következtében részére szolgálati időt, függetlenül attól, hogy adóhátraléka nem volt és annak ellenére, hogy utóbb (2007-ben) társadalombiztosítási járulék túlfizetést mutattak ki, szolgálati idő elismerésére nem volt lehetőség.

A Kúria fenti ítéletében kifejtettek a jelen ügyben is irányadók: a jelen ügy igénylőre részben azonos időszakban (1992. január 1.-1995. december 31.) fennállt azonos jogviszony (egyéni vállalkozói jogviszony) szolgálati időkénti elismerését kérte, a társadalombiztosítási szerv a beszámítást azonos okból, a T. 103/D. § (8) bekezdésében írt bevallási kötelezettség elmulasztásával összefüggésben, amiatt mellőzte, mert annak hiányában, a rendelkezésre álló okirati bizonyítékok alapján a nyugdíjjárulék megfizetésének tényét nem lehetett megállapítani.

A közigazgatási és munkaügyi bíróság tévesen, a Kúria fenti határozatával ellentétesen jutott arra a következtetésre, hogy a T. 103/D. § (8) bekezdésében foglalt kötelezettség igénylő által történt elmulasztása azért nem zárhatta ki a szolgálati idő elismerését, mert jogszabály kifejezetten nem tartalmaz ilyen jogkövetkezményt. A nyugdíjbiztosítási szerv a vitatott időszakot – a Tny. 38. § (2) bekezdés alapján – azért nem ismerte el szolgálati időnek, mert ezen időszakra a főállású egyéni vállalkozó igénylő járulékbevallást az nyugdíjbiztosítási szerv Nyilvántartási Osztálya és a NAV adatközlése szerint sem teljesített, a bevallás hiányában eszközölt befizetésekre pedig szolgálati idő elismerése iránti igény nem alapítható.

Az igénylő által csatolt okiratokat a bíróság sem találta alkalmasnak arra, hogy a nyugdíjjárulék alapot képező jövedelem megfizetésének tényét megállapítsa. A bíróság a nyugdíjbiztosítási szervet az alapul szolgáló jogszabályok megjelölése nélkül, tévesen kötelezte arra, hogy az 1994. és 1995. évi adóbevallások és a igénylő által csatolt, társadalombiztosítási szervekhez (Budapesti és Pest Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság, Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár) és az adóhatósághoz teljesített befizetéseket igazoló csekkek adatainak egybevetésével, az adóhatóság 2001. évi eljárásához hasonlóan vizsgálja a járulékfizetéssel „fedezett” időszakokat. Az 1996-os év szolgálati időkénti elismerésére azért kerülhetett sor, mert az adóhatóság az általa 2001-ben lefolytatott utólagos ellenőrzés során az elévülési időn belül járulékfizetési kötelezettséget írt elő; a korábbi időszakot illetően erre nem került sor. A nyugdíjbiztosítási szerv helytállóan hivatkozott arra, hogy a társadalombiztosítási szervhez teljesített befizetések jogcíme bevallás és járulékelőírás hiányában nem azonosítható. Járulék előírására bevallás, vagy ellenőrzés alapján kerülhet sor, az 1992-1995. évekre vonatkozóan ellenőrzésre és járulék megállapítására a társadalombiztosítási szervek eljárásában nincs jogszabályi lehetőség, így a nyugdíjbiztosítási szerv a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nem volt további bizonyításra kötelezhető.

A fentiek alapján a Kúria a jogerős ítéletet a Kp. alkalmazásával hatályon kívül helyezte és – tekintettel arra, hogy a társadalombiztosítási határozat a keresettel támadott körben nem jogszabálysértő -, a keresetet elutasította. ( Kúria Kfv. 37.837/2019/6.)

The post Egyéni vállalkozó és a szolgálati idő appeared first on Adó Online.