Húsz évre visszamenőleg vizsgálnák a vagyonosodást a politikai felsővezetők esetében – közölte Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön a kormányszóvivői tájékoztatón.
A kormányfő azt mondta: a jelenlegi – immár tízéves – vagyonnyilatkozati rendszer teljesen komolytalan, nem képes válaszolni azon egyszerű kérdésre, hogyan tehettek mesés vagyonokra politikusok, miniszterek és államtitkárok a fizetésükből.
Az a cél, hogy a NAV erős jogosítványokat kapjon, és kockázatelemzéssel bele tudjon nézni az adott politikus és vele egy háztartásban élő adataiba – jelezte, hozzátéve: az intézkedés mintegy ezer embert érintene.
Hozzátette: azt is tervezik, hogy akik most lettek képviselők vagy miniszterek, azok is vizsgálhatóak legyenek két év elteltével.
Kiemelte: sürgetik a pénzügyminisztert, hogy a javaslatot minél előbb be tudják terjeszteni.
(MTI)
Hagyj üzenetet