Ingyenes ügyletek áfája (XXXIV. rész)

A sorozat előző részét itt találja.

Az ingyenes ügyletek esetkörei (folyt.)

Ellenértékes termékértékesítésként kezelendő ingyenes ügyletek (folyt.)

Az adóalany megszűnése (folyt.)

Az EUB több döntése is foglalkozik a megszűnéshez kapcsolódó adófizetési kötelezettséggel.

A C-142/12. sz. Marinov ügyben hozott ítélettel érintett alapügyben Marinovot héa megfizetésének elmulasztása miatt törölték a héanyilvántartásból. Az adóellenőrzés megállapította, hogy a vállalkozás járműveket lízingelt, és minden egyes lízingrészlet vonatkozásában gyakorolta a héalevonási jogot. A nyilvántartásból való törlés időpontjában a vállalkozás ezen járműveken kívül saját járművekkel is rendelkezett, amelyek után levonta a héát. A törlés időpontjában Marinov ezen eszközökkel adóköteles tevékenységet folytatott.

A nemzeti bíróság több kérdést is az EUB elé terjesztett, ezek közül az első arra vonatkozott, hogy úgy kell-e értelmezni a héairányelv 18. cikkének c) pontját, hogy az magában foglalja az adóköteles gazdasági tevékenységnek az adóalany héanyilvántartásból való törlése miatti megszűnését is.

Az EUB ítéletében emlékeztetett arra, hogy a héairányelv 18. cikkének c) pontjában említett esetekben ellenérték fejében történő termékértékesítésnek minősülhet a termékeknek valamely adóalany vagy jogutódja által az adóköteles gazdasági tevékenység megszüntetése utáni megtartása, ha e termékek a héa levonására jogosítottak, az ezen irányelv 19. cikkében említett esetek kivételével.

A héairányelv 18. cikke c) pontjának szövegéből kitűnik, hogy az az adóköteles gazdasági tevékenység megszűnését általában említi, anélkül, hogy megkülönböztetné e megszűnés okait vagy körülményeit, és azáltal, hogy csak a héairányelv 19. cikkében említett eseteket zárja ki.

A héairányelv 18. cikke c) pontjának fő célja ugyanis annak elkerülése, hogy a levonásra jogosító termékek az adóköteles tevékenység megszűnését követően – annak okaitól vagy körülményeitől függetlenül – nem adóztatott végső fogyasztás tárgyát képezzék.

Az EUB ezért a kérdésre azt a választ adta, hogy a héairányelv 18. cikkének c) pontját úgy kell értelmezni, hogy az magában foglalja az adóköteles gazdasági tevékenységnek az adóalany héanyilvántartásból való törlése miatti megszűnését is.

A C-552/16. sz. Wind Inovation ügyben a Wold Inovation felszámolás alá került, törölték a héanyilvántartásból, ezt követően azonban új kérelmet terjesztett elő a héanyilvántartásba való bejegyzése iránt arra hivatkozva, hogy nem szüntette meg kereskedelmi tevékenységét, forgalma pedig még a felszámolása cégjegyzékbe történő bejegyzésekor is többszörösen meghaladta a kötelező héanyilvántartásba vétel tekintetében rögzített küszöbértéket. A társaságot kérelme alapján újból héanyilvántartásba vették, a megszűnéshez kapcsolódóan megállapított fizetendő héa tekintetében viszont elutasították a jogorvoslati kérelmét. A nemzeti bíróság kérdései arra vonatkoztak, hogy az ezen elutasítás alapjául szolgáló bolgár szabályozás ellentétes-e a héairányelvvel.

Az EUB ezen ítéletében is hangsúlyozta, hogy a héairányelv 18. cikkének c) pontja általában vonatkozik az adóköteles gazdasági tevékenység megszűnésének esetére, anélkül hogy megkülönböztetné e megszűnés okait vagy körülményeit, következésképpen magában foglalja az adóköteles gazdasági tevékenységnek az adóalany héanyilvántartásból való törlése miatti megszűnését is. Emlékeztetett arra, hogy az említett 18. cikk c) pontjának fő célja annak elkerülése, hogy az adólevonásra jogosító termékek az adóköteles gazdasági tevékenység megszűnését követően – annak okaitól vagy körülményeitől függetlenül – nem adóztatott végső fogyasztás tárgyát képezzék. Következésképpen e megállapítások vonatkoznak a gazdasági tevékenység bírósági határozat nyomán bekövetkező megszűnésére, amely az érintett társaság héanyilvántartásból való kötelező törlését eredményezi. A héairányelv 18. cikkének c) pontja szerint a tagállamok e helyzetben úgy tekinthetik, hogy az adóalany a saját maga részére értékesít, ami azt a kötelezettséget vonja maga után, hogy meg kell állapítania a fizetendő vagy az előzetesen megfizetett héát, és azt az állam részére be kell fizetnie.

Amint azonban a héairányelv 18. cikke c) pontjának szövegéből és az e rendelkezés által követett célból is következik, ez az elemzés csak abban az esetben érvényes, ha az érintett személy adóköteles gazdasági tevékenysége megszűnt, és e személy már nem végez adóköteles tevékenységeket. Ha az érintett személy tovább folytatja gazdasági tevékenységét, az e 18. cikk c) pontjában foglalt lehetőség már nem áll a tagállamok rendelkezésére.

A jelen esetben a kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza, hogy az alapügy egy felszámolási eljárás alá vont megszüntetendő társaságot érint, amely azonban tovább folytat egyes gazdasági tevékenységeket, és jelentős forgalmat ér el, ami a nemzeti jog alapján arra kötelezi, hogy újból kérje a héanyilvántartásba való felvételét. Az EUB álláspontja szerint ezen összefüggésben a nem adóztatott végső fogyasztás elkerülésére irányuló szándék nem igazolja azt a kötelezettséget, hogy az említett társaságnak a megszüntetése időpontjában rendelkezésére álló eszközök után fizetendő héát meg kell állapítania és az államnak be kell fizetnie ahhoz, hogy érvényesíteni lehessen a megállapított adó levonásához való jogot.

A C-229/15. sz. Jan Mateusiak ügyben a nemzeti bíróság kérdése arra vonatkozott, hogy a héairányelv 18. cikkének c) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy valamely adóalany gazdasági tevékenységének a megszüntetése esetén ellenérték fejében történő héaköteles termékértékesítésnek minősülhet a termékek adóalany által való tulajdonában tartása, amennyiben e termékek beszerzése a héa levonására jogosított, ha a héairányelv 187. cikke szerinti korrekciós időszak (vagyis a tárgyi eszközökre vonatkozó figyelési idő) letelt.

Az EUB szerint a héalevonásra jogosító termékek tulajdonban tartása megadóztatásának célja a héairányelv 18. cikkének c) pontja alapján hasonlóságot mutat a 187. cikk szerinti korrekciós mechanizmus céljával, amennyiben egyrészt annak elkerüléséről van szó, hogy az adóalany jogtalan gazdasági előnyt szerezzen a végső fogyasztóval szemben, aki a héa megfizetése mellett megvásárolja a terméket, másrészt pedig mindkét cél az előzetesen felszámított adó levonása és az áthárított adó beszedése közötti összefüggést hivatott biztosítani.

Ugyanakkor a célok ilyen hasonlósága nem jár azzal a következménnyel, hogy az adólevonásnak a héairányelv 184–187. cikke szerinti több évre kiterjedő részletfizetés útján való korrekciójára előírt időszak olyan időszaknak minősülhessen, amelynek leteltével az ezen irányelv 18. cikkének c) pontja szerinti adóztatás már nem lehetséges. A 18. cikk c) pontja nem ír elő a beszerzést követő azon határidőhöz kapcsolódó feltételt, amelynek során a tevékenység megszűnését követő tulajdonban tartásnak annak adóztathatósága érdekében be kell következnie, nem tartalmaz utalást a levonásnak a héairányelv 184–192. cikkében előírt korrekciójára vonatkozó rendelkezésekre, és a kérdéses pont szerinti adóztatás nem azon az előfeltevésen alapul, hogy a héának a gazdasági tevékenység megszűntetése esetén tulajdonban tartott termékek beszerzésekor végrehajtott teljes vagy részleges héalevonás magasabb vagy alacsonyabb volt, mint amelyre az adóalany jogosult volt, hanem azon, hogy új adóköteles ügylet valósult meg a gazdasági tevékenység megszűntetése időpontjában.

Az EUB álláspontja szerint ezért a héairányelv 18. cikkének c) pontja alapján adókötelezettség keletkezhet akkor is, ha a héairányelv 187. cikke szerinti korrekciós időszak letelt.