Az öregségi nyugdíj egy olyan saját jogú nyugellátás, amely meghatározott életkor, az adott személyre meghatározott öregségi nyugdíjkorhatár elérését követően, valamint meghatározott szolgálati idő megszerzése esetén jár. Amennyiben az előbbi feltételek valamelyike hiányzik, úgy az igénylő nem jogosult öregségi nyugdíjra. Az öregségi nyugdíjon belül megkülönböztetünk öregségi teljes nyugdíjat és öregségi résznyugdíjat, valamint külön szabályok vonatkoznak a nők kedvezményes nyugdíjára.

Az öregségi teljes nyugdíjra az a magánszemély jogosult, aki az irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, és legalább 20 éves szolgálati időt szerzett és nem áll – belföldön és külföldön sem – biztosítással járó jogviszonyban. Öregségi résznyugdíjról akkor beszélünk, ha a magánszemély betöltötte a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt, de nem rendelkezik 20 éves szolgálati idővel, azonban szerzett legalább 15 évnyi szolgálati időt, továbbá nem áll – belföldön és külföldön sem – biztosítással járó jogviszonyban. Öregségi teljes nyugdíjra életkorától függetlenül jogosult az a nő is, aki legalább negyven év jogosultsági idővel rendelkezik. A 40 év jogosultsági idő szempontjából nem vehetők figyelembe az alábbi időtartamok, ha ezen időtartamok egyébként szolgálati időnek számítanak: – tanulószerződés alapján szakképző iskolai tanulmányok ideje, – a szakmunkástanulóként megszerzett szolgálati idő, – a munkanélküli ellátások időtartama, – a felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán folytatott tanulmányi idő, – a passzív táppénz időtartama, – a fizetés nélküli szabadság, illetve az igazolt- és igazolatlan távollét időtartama.

Az alábbiakban egy érdekes esetet mutatunk be, kiemelve, hogy a nyugdíj megállapítása során évtizedeket kell vizsgálni, így a dokumentumok, bevallások meglétének, beadásának, a járulékok megfizetésének kiemelt szerepe van.

Az alperes BFKH a 2016. április 21-én kelt határozatával – a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) 18. § (1) bekezdése, (2a) bekezdése és 43. § (2) bekezdése alkalmazásával – elutasította a felperes öregségi nyugdíj megállapítása iránti igénybejelentését. A másodfokú társadalombiztosítási szerv az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A munkaügyi bíróság a keresetet – a Tny. 18. § (1) bekezdése, (2a) bekezdése, 37. § (1) bekezdése és 43. § (1)-(2) bekezdése, valamint a BH2011. 318. számon közzétett határozatban foglaltak alapján – elutasította.

A bíróság az okiratok (NAV jövedelemigazolás, NYENYI-lap, Szja-bevallás, NAV adatszolgáltatás) alapján megállapította, hogy a felperes könyvelője 2006. évre a 06584 számú járulékbevallásban a 8,5% egyéni nyugdíjjárulék sort nem töltötte ki, ezért a befizetett összegek túlfizetésként jelentkeztek. Mivel a bevallás nem lett teljeskörűen kitöltve, függetlenül attól, hogy csak adminisztratív hiba történt, a felperesnek nincs lehetősége arra, hogy a befizetés megtörténtét egyéb okirati bizonyítékokkal igazolja. A befizetéshez szükséges a jogcím „társítása” is, ami maga a bevallás; amennyiben a bevalláson a befizetést nem rögzítik, úgy kell tekinteni, mintha bevallást nem is teljesítettek volna.

A szolgálati idő elismerése szempontjából a bevallásnak van jelentősége, ami – a felperes által sem vitatottan – elmaradt, ezért az alperes jogszabálysértés nélkül mellőzte a 2006-os év szolgálati időbe való beszámítását. A felperes a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt nem töltötte be, kereső tevékenységgel járó, vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonyban 40 év jogosultsági időt nem szerzett, ezért öregségi nyugdíjra, illetve a nők kedvezményes öregségi teljes nyugdíjára sem jogosult. A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel.

A Kúria megállapította, hogy a perben csatolt okiratok (a NAV alperesnek küldött adatszolgáltatásai és a felperesnek írt, 2016. március 24-én kelt tájékoztatása) alátámasztották a határozat azon megállapítását, hogy a főfoglalkozású egyéni vállalkozó felperes által 2006. évre befizetett, a NAV nyilvántartásában túlfizetésként jelentkező összegeket – a nyugdíjjárulék bevallása hiányában – a későbbi évekre jóváírták. A felperesnek megküldött tájékoztatás tartalmazta azt is, hogy a folyószámlán – bevallás hiányában – kimutatott túlfizetésről a felperes a 2007. december 20-án benyújtott „Átvezetési- és kiutalási kérelemmel” rendelkezett; a NAV a fenti okiratokban rögzítette azt is, hogy a bevallás elévülési időn túli módosítására nincs lehetőség. Mivel a 2006. évre befizetett összegek – a könyvelést végző személy tévedése és a felperes rendelkezése folytán – más évekre kerültek átvezetésre, a nyugdíjjárulék 2006. évre nem tekinthető megfizetettnek, emiatt a szolgálati idő elismerésének Tny. 37. § (1) bekezdésében írt feltétele nem teljesült.

A felperes azért nem jogosult a 2006-os év szolgálati időbe való beszámítására, mert a nyugdíjjárulék erre az időszakra – a fent kifejtettek szerint – nem minősül megfizetettnek. A jogerős ítélet indokolása az adminisztrációs hiba kijavítására, a járulék utólagos megfizetésére vonatkozó megállapítást, utalást nem tartalmaz, az adóhatóság hatáskörébe tartozó azon kérdésről, hogy a járulékbevallás utólagos, az elévülési időn túl történő korrekciója lehetséges-e, a társadalombiztosítási szerv nem rendelkezhetett és nem is rendelkezett. Ez utóbbi kérdés, ezzel összefüggésben a régi és az új Ptk. rendelkezéseinek megsértése a társadalombiztosítási per tárgyát nem képezi és – figyelemmel arra, hogy a bíróság döntését az elévülésre nem alapította -, a felülvizsgálati eljárásban sem vizsgálható. Mindezek alapján a Kúria a jogerős ítéletet – az indokolás pontosításával – hatályában fenntartotta. (Mfv.III.10.315/2017/7.)

The post Könyvelő és a nyugdíj kapcsolata appeared first on Adó Online.