A következőkben egy esetet elemzünk, ahol a számlakibocsátó számláira alapított adólevonási jog gyakorolhatóságának értékelése során az adóhatóságnak azt kellett vizsgálnia, hogy adózó magatartása (adólevonás) törvényes joggyakorlás volt-e.

Az ellenőrzés során az adóhatóságnak kell feltárni és bizonyítani azokat a tényeket, körülményeket, adatokat, amelyek megalapozzák a jogsértés megállapítását, és az ezek miatt indított hatósági eljárást. Az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy az adóhatóság döntését széles körű bizonyítási eljárás alapján hozta meg (ellenőrzések, kapcsolódó vizsgálatok, dokumentumok, nyilatkozatok beszerzése, fuvarozás, raktározás körülményeinek felderítése, az értékesítések pénzügyi teljesítése), amelyekről határozataiban a megfelelően számot adott. Az elsőfokú bíróság a bizonyítékok minősítését is vizsgálta, megállapítva, hogy azokat a revízió és az adóhatóság is egyenként, és összességükben értékelte. Az adóhatóság alappal rögzítette, hogy a számlakibocsátó számláiban feltüntetett gazdasági események a számla tartalmakkal egyezően nem történtek meg, és részletesen kitért az adózó tudattartalmát alátámasztó körülményekre is. Az elsőfokú bíróság vizsgálta a hatóság részéről folytatott bizonyítási eljárást, bizonyítékértékelést, a számlák szerinti teljesítések hiányát okszerűen bizonyító tényeket. Az adózónak a perben bizonyítania kellett, hogy a számlakibocsátó teljesítette a számlákban foglaltakat, továbbá, hogy magatartása körültekintő volt, az észszerűen elvárható intézkedések megtörténtek részéről.

Az adózó keresetlevelében megjelölte az általa vitatott tényeket, bejelentette bizonyítékait és bizonyítási indítványait. Az elsőfokú ítélet indokolása tartalmazza az adóhatóság által feltárt valamennyi körülmény részletes újbóli értékelését. Helytállóan mutatott rá arra, hogy a beszállítói kapcsolat és ezzel párhuzamosan megjelenő értékesítői kapcsolat kialakítása során felmerülő anomáliákra, a beszerzett termékek tárolási hiányosságaira (bérbeadói nyilatkozat), az ezzel kapcsolatban felmerülő adózói ellenőrzés hiányára. A beszállítást és kiszállítást végző cég azonossága, alapvetően nem a cégvezetőn keresztüli, hanem egy olyan meghatalmazott révén történő kapcsolattartás, akinek nincs kapcsolódása a céghez, hirtelen megjelenő eladásra vonatkozó kínálat, majd a másik oldalon megjelenő kereslet, mely lényegében üzleti kockázatot nem hordoz adózóre nézve, olyan árulkodó körülmények, amelyek arra kellett volna, hogy késztesse az adózót, hogy fokozottabb körültekintéssel járjon el ügyleteinek ellenőrzése során. E körben nem elegendő annak kontrollálása, hogy létező, cégnyilvántartásba bejegyzett cégekről van szó, hanem az áru útjának alaposabb ellenőrzése is szükséges, arról való meggyőződés érdekében, hogy az adózó tevékenysége nem vezessen adókijátszásban való részvételhez. Adózó lényegében olyan kereskedelmi tevékenységet végzett, ahol az általa megrendelt áruval semmilyen fizikai kontaktusba nem került, soha nem ellenőrizte annak tárolási körülményeit, azok csupán rövid időre kerültek beszállításra telephelyére, majd ugyanazon fuvarozó által kerültek tovább szállításra. Az Európai Unió Bírósága által megfogalmazott „tudta, vagy tudhatta”- formula alkalmazása során mindenkor alapvető jelentősége van annak, hogy az adózó milyen módon vesz részt a gazdasági esemény teljesítésében. Adózó semmilyen módon nem ellenőrizte a teljesítéseket, melynek következtében relevánssá válnak az adóhatósági határozatnak a rakodásokra, tárolásra, szállításokra, a cégekkel történő kapcsolattartásra vonatkozó megállapításai. Megfelelő eljárás esetén az adózó valóban tudomást szerezhetett volna az adókijátszásról.

Adózó felülvizsgálati kérelemben megjelölt, az Európai Unió Bírósága C-80/11. és C-142/11. egyesített ügyében meghozott ítélet 47., 48. 49. pontjában a következőket állapítja meg: „[a] levonási jog rendszerével azonban nem összeegyeztethető az, ha ezen jog megtagadásával szankcionálják azt az adóalanyt, aki nem tudta, és nem is tudhatta, hogy az érintett ügylet az eladó, illetve a szolgáltató által elkövetett adócsalás részét képezi, vagy hogy az értékesítési láncban az említett adóalany által teljesített ügyletet megelőző vagy követő másik ügylet hozzáadott értékadó kijátszást valósít meg. Az objektív felelősségi rendszer bevezetése ugyanis meghaladná az államkincstár érdekei megóvásának eléréshez szükséges mértéket. A levonási jognak a megtagadása az említett jog általános elvének alkalmazása alóli kivételt képez, az adóhatóság feladata, hogy a jogilag megkövetelt módon bizonyítsa azon objektív körülmények fennállását, amelyek alapján az a következtetés vonható le, hogy az adóalany tudta, vagy tudnia kellett volna, hogy a levonási jogának megalapozására felhozott ügylettel az eladó, illetve a szolgáltató vagy az értékesítési láncban korábban közreműködő gazdasági szereplő által elkövetett adócsalásban vesz részt”.

A fent idézett 47. pont bevezeti az adóalany felelősségének pontos meghatározását mindazokért a számlákért, amelyeket gazdasági tevékenysége során befogad. A felelősség szintje pontosan megállapítható, a felelősséget megalapozza az a tény, hogy az adóalany tudta és tudhatta, hogy az érintett ügyben az eladó, illetve a szolgáltatás által elkövetett adócsalásban részt vesz.

Az adóhatóságnak az ellenőrzési tevékenysége során a feltárt tényállásból azt kellett megállapítania, hogy az adózó a számlák befogadásakor tudta, illetőleg tudnia kellett volna a számlákban feltüntetett ügylet jellegét. A tényállás feltárása során az adóhatóság megállapította és bizonyította, hogy a számlakibocsátó olyan körülmények között bocsátotta ki a számlákat, melyek semmiképpen nem tették őt alkalmasnak a számlák szerinti gazdasági cselekmény elvégzésére, és ezt az adózó a gazdasági eseményben részt véve a legegyszerűbb módon megtudhatta volna.

Az objektív felelősség bevezetését zárja ki (48. pont), amely rendszert az adóhatóság nem is alkalmazta, hiszen objektív felelősség esetén szükségtelen lett volna a széles körű vizsgálódás a beszállítói Kft. oldalán, lekövetni és feltárni az áruk útját. A 49. pont az adóhatóság feladatát rögzíti az adólevonási jog gyakorlása kapcsán megállapítva, hogy az adóhatóságot terheli annak bizonyítása, hogy az adóalany tudta vagy tudhatta volna, hogy a gazdasági események mögött adókijátszás vagy egyéb jogellenes tevékenység húzódik. Hasonló elvárást fogalmaz meg a felek által hivatkozott kúriai KMK vélemény is. Ennek az elvárásnak az adóhatóság eleget tett és a bíróság is helyesen ítélte meg az adóhatósági határozatban felsorakoztatott körülményeket.

Nem tévedett az elsőfokú bíróság akkor sem, mikor az adózó által indítványozott tanúbizonyítás lefolytatását mellőzte. Ugyanis a perben a bíróság feladata az, hogy az adóhatósági határozat jogszerűségét ellenőrizze és ha az a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján kétséget kizáróan megállapítható, mellőzheti a bizonyítás lefolytatását, azzal, hogy annak mellőzését indokolni köteles. E kötelezettségének az elsőfokú bíróság eleget tett, ítéletének indokolásában részletesen kitért valamennyi indítványozott tanú vonatkozásában miért tartja szükségtelennek a bizonyítás lefolytatását. Ezekkel a Kúria mindenben egyetért. Nem hibázott az elsőfokú bíróság X. szerepének megítélésekor sem. Az elsőfokú bíróság megalapozottan fogadta el az adóhatóság által e kapcsolatban felvetett ellentmondásokat (számlakiállítás, szerződés aláírás) és jutott arra logikus következtetésre, hogy X.-nek korlátozott tartalmú megbízása volt, ennél fogva az ügyvezető személyében bekövetkezett változás ezt érintette. Az elsőfokú bíróság nem vonta kétségbe Y. halálát megelőző időszakra eljárási jogosultságát, de helytállóan fejtette ki, hogy az adózó saját iratai és a nyilvános adatok alapján az adózó által is felismerhető olyan anomáliák voltak melyek megalapozták a „tudnia kellett volna” feltétel fennállását. Ha az adóhatóság az ügylet létrejöttével vagy a képviselők személyével kapcsolatban olyan többlet körülményeket tár fel, amelyek fennállása megalapozza a „tudnia kellett volna” feltétel fennállását, a cégnyilvántartásból elérhető adatok ellenőrzése nem elegendő az észszerűen elvárható körülmények teljesítéséhez.

Az Európai Unió Bírósága a Közösségen belüli áfa ügyekben, ahol legkevesebb két közösségi tagállam érintett, a belföldi értékesítésektől eltérően közelíti meg a levonási jog jogosultjának helyzetét. A két terület közös kiindulási pontja, hogy a gazdasági esemény maradéktalan megvalósulása, mint objektív feltétel bekövetkezte esetén fel sem merül az Európai Unió Bírósága által megfogalmazott szubjektív elemek vizsgálandósága. A két értékesítési kör közötti alapvető eltérés pedig abban ragadható meg, hogy míg a belföldi ügylethez kapcsolódóan az vizsgálandó, hogy az adózó tudta, vagy tudhatta-e, hogy adókijátszásra irányuló ügyletben vesz részt, addig a Közösségen belüli értékesítés esetén az adókijátszásban való aktív magatartás hiánya esetén is fennállhat az adózói felelősség. A Közösségen belüli termékértékesítés adómentessége ugyanis megtagadható akkor, ha az érintett adózó nem tett meg minden tőle telhető ésszerű intézkedést annak érdekében, hogy elkerülje az adókijátszásban való részvételt, amivel komoly bizonyítási teher kerül a termékek értékesítőire. A belföldi ügyletek esetén az adózó tudati elemeinek vizsgálata és bizonyítása az adóhatóságot terheli.

A közösségi termékértékesítés kapcsán az adózók által teljesítendő követelményrendszert a nemzeti szabályozás egyértelműen tartalmazza. Az Áfa tv. 89.§ (1) bekezdése alapján mentes az adó alól – a (2) és (3) bekezdésben meghatározott eltéréssel – a belföldön küldeményként feladott vagy belföldről fuvarozott termék értékesítése igazoltan belföldön kívülre, de a Közösség területére, függetlenül attól, hogy a küldeménykénti feladást vagy a fuvarozást akár az értékesítő, akár a beszerző vagy – bármelyikük javára – más végzi, egy olyan másik adóalanynak, aki (amely) ilyen minőségében nem belföldön, hanem a Közösség más tagállamában jár el, vagy szintén a Közösség más tagállamában nyilvántartásba vett adófizetésre kötelezett, nem adóalany jogi személynek. A 2003. évi XCII. törvény ( régi Art.) 99.§ (2) bekezdése szerint, ha az adózót adómentesség, adókedvezmény illeti meg, ezt okirattal vagy más megfelelő módon köteles bizonyítani. Az Áfa tv. rendelkezéseinek következtében a Közösségi termékértékesítés „mentessége” nem felel meg a klasszikus adójogi mentességi szabályoknak, az azonban nem vitatható, hogy a szabályozás a levonási jog biztosításával adókedvezményt nyújt. Ennek következtében az adózót terhelő bizonyítási kötelezettséget az Art. 99.§ (2) bekezdése szerint kell vizsgálni.

Az adózót terhelő bizonyítás kapcsán a nemzeti szabályozás nem tartalmaz a HÉA irányelv szabályaihoz képest többletet. A C-184/05. számú (Twoh International BV) ügyben hozott ítéletben az Európai Bíróság egyértelműen kinyilvánította, hogy „A közösségi jog korlátait tiszteletben tartja az az elv, amely szerint az adózás alóli kivételhez vagy mentességhez való jog bizonyítása azt a személyt terheli, aki a jogra hivatkozik. Azt a követelményt, hogy a termék a feladás következtében elhagyta Magyarország területét az adózó a CMR-ekkel kívánta bizonyítani. Az adóhatóság az Art. szabályainak megfelelően vizsgálhatta, hogy az okmányok ezen állítása valós-e, ezt a fuvarozó, illetőleg a jármű útvonala igazolja-e. Az áruk GPS adatokkal igazolt útja egyértelműen ellentétben álltak a CMR-ek szerinti körülményekkel. Azok kiszállítását a sofőr sem tudta megerősíteni. Ezekre figyelemmel az elsőfokú bíróság okszerűen következtetett arra, a CMR-ek nem igazolják, hogy a szállítmányok az S.r.o-val kötött szerződés alapján elhagyták volna Magyarország területét. Az észszerűen elvárható követelmények kapcsán rögzített körülmények a Kúria megítélése szerint is elegendők voltak a tudattartalom megállapításához.

( Kfv.I.35.327/2020/5. )

The post Mikor törvényes az áfalevonás? appeared first on Adó Online.