Munkaszüneti nap és bérszámfejtés: a leggyakoribb tévedések

A munkaszüneti napi munkavégzés

Munkaszüneti napra rendes munkaidő főszabály szerint nem osztható be, azonban a törvény meghatároz bizonyos kivételeket, a rendeltetése folytán e napon is működő munkáltatónál vagy munkakörben, a megszakítás nélküli, illetve idényjellegű tevékenység keretében, a társadalmi közszükségletet kielégítő, illetve külföldre történő szolgáltatás nyújtásához kapcsolódó, valamint küldöldön történő munkavégzés esetén erre lehetőség van [munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (továbbiakban Mt.) 101. § (1) bek.].

A munkaszüneti nap miatt kieső idő elszámolása

Egyértelműen rendezi, mit kell tenni, amikor órabérrel vagy teljesítménybérrel díjazott munkavállalók esetén a munkaszüneti nap az általános munkarend szerinti munkanapra esik. Az Mt. 146. § (1) bekezdés d) pontja szerint ilyenkor a munkavállalót távolléti díj illeti meg a napi munkaidő tartamára, mivel a munkaszüneti nap miatt csökken a teljesítendő munkaidő. Havibéres munkavállalók esetében ugyanez az elv jelenik meg az Mt. 136. § (3) bekezdésében, ahol az időarányos alapbér biztosítja a kieső idő ellentételezését. A joggyakorlat ehhez a szabályhoz kapcsolta a fizetett ünnep megnevezést, kifejezve ezzel, hogy a munkaszüneti napra tekintettel a munkavállalóknak díjazás jár akkor is, ha díjazás részükre egyébként csak a ténylegesen beosztott vagy elvégzett munka alapján járna.

A jogintézmény lényege tehát az, hogy a munkavállalót ne érje hátrány amiatt, hogy egy egyébként munkanapnak minősülő nap munkaszüneti napra esik, a munkaszüneti nap ne váljék hátrányára. A szabályozás ebből következően nem a tényleges munkavégzéshez, hanem a kieső beosztható munkaidőhöz kapcsolja a jogosultságot.

Munkavégzés munkaszüneti napon – a díjazás elemei

Ha a munkavállaló ténylegesen dolgozik munkaszüneti napon, díjazás részére több, egymástól elkülönülő jogcímen jár. Egyrészt jár számára a tényleges munkavégzés ellenértékeként az arányos alapbér a ledolgozott órákra. Ezen felül a munkaszüneti napi munkavégzéshez kapcsolódóan 100%-os bérpótlék illeti meg, és adott esetben – például rendkívüli munkaidő elrendelésekor – további pótlékok is felmerülhetnek.

Ettől elkülönül a munkaszüneti nap miatti kieső idő ellentételezése. A távolléti díj ugyanis nem a tényleges munkavégzéshez kapcsolódik, hanem ahhoz a munkaidőhöz, amely az általános munkarend szerint kiesett volna. A napi munkaidő ebben az összefüggésben az Mt. 92. § (1) bekezdése, valamint a munkavállaló munkaszerződése szerinti teljes napi munkaidőt jelenti, , függetlenül a beosztás szerinti munkaidőtől. Ennek megfelelően a fizetett ünnepre vonatkozó szabályok szerint a távolléti díj akkor is a munkavállaló munkaszerződése szerinti napi munkaidő mértékében, általában 8 órára jár, ha a munkavállaló egyébként dolgozik az adott napon. Ezzel szemben a tényleges munkavégzéshez kapcsolódó díjazási elemek már a beosztás szerinti munkaidőhöz igazodnak. Így egy 12 órás műszak esetén a munkavállalót 12 órára illeti meg az alapbér, valamint erre az időtartamra jár a munkaszüneti napi bérpótlék, és – amennyiben annak feltételei fennállnak – a rendkívüli munkaidő pótléka is.

Összességében tehát a munkavállaló díjazása kettős logika mentén alakul: egyrészt megkapja a munkaszüneti nap miatt kieső 8 órára járó távolléti díjat, másrészt a ténylegesen ledolgozott 12 órára járó alapbért és pótlékokat. Ez azt jelenti, hogy a munkaszüneti napi munkavégzés esetén a fizetett összeg meghaladja a pusztán ledolgozott munkaidő alapján járó díjazást.

Elmaradt munkavégzés és állásidő

Hasonlóképp, ha a munkáltató tevékenysége alapján a munkavállaló beosztható lenne munkaszüneti napra, és a beosztása szerint dolgoznia is kellene, azonban a munkavégzés valamilyen, a munkáltató oldalán felmerülő okból elmarad. Ilyenkor a munkaszüneti nap miatti kieső idő szabályai mellett az állásidőre vonatkozó rendelkezéseket szükséges alkalmazni.

Az Mt. 147. § alapján állásidő esetén a munkavállalót a kiesett munkaidőre alapbér illeti meg. Ha ez munkaszüneti napra esik, akkor ehhez kapcsolódik a munkaszüneti napi pótlék is. Ebben az esetben már a beosztás szerinti munkaidő – például a 12 óra – válik meghatározóvá, hiszen a munkavállaló ennyi időre lett volna beosztva.

Ez a különbségtétel jól mutatja, hogy a munkaszüneti naphoz kapcsolódó jogintézmények eltérő logika mentén működnek: míg a fizetett ünnep az általános munkarend szerinti kieső időhöz kötődik, addig az állásidő a konkrét beosztásból indul ki.

Összességében tehát a munkaszüneti nap elszámolása során a legfontosabb szempont a jogcímek pontos elhatárolása. A távolléti díj nem a tényleges munkavégzéshez igazodik, hanem ahhoz a munkaidőhöz, amely a munkaszüneti nap miatt az általános munkarendben kiesik. Ez egy teljes munkaidős munkavállaló esetében főszabály szerint 8 óra, függetlenül attól, hogy a munkavállaló egyébként milyen hosszúságú műszakban dolgozik.

A helyes elszámolás érdekében a munkáltatóknak minden esetben külön kell kezelniük a tényleges munkavégzés díjazását és a munkaszüneti nap miatti kieső idő ellentételezését. Ennek hiányában könnyen kialakulhat olyan gyakorlat, amely nem felel meg a jogszabályi előírásoknak, és utólagos bérkorrekcióhoz vagy munkaügyi jogvitához vezethet.