A Minden számla számít elnevezésű akció december 31-ig tart, teljes nyereményalapja 120 ezer euró. A résztvevők között havonta egy 10 ezer eurós, egy 5 ezer eurós és öt, egyenként 1000 eurós Visa feltöltőkártyát sorsolnak ki.
A játékban a horvát adóhatóság mPorezna nevű mobilalkalmazásán keresztül lehet részt venni. A felhasználók az adóhatóság rendszerében rögzített, szabályosan kiállított számlákat QR-kód beolvasásával vagy az adatok kézi megadásával tölthetik fel. Az alkalmazásban az érvénytelen számlákat is be lehet jelenteni.
Az adóhatóság szerint a kezdeményezés célja, hogy a fogyasztók aktívabban segítsék az adóelkerülés visszaszorítását. A hivatal hangsúlyozta: a számla nemcsak a vásárlást igazolja, hanem annak a garanciája is, hogy az eladó teljesíti közterheit.
A mostani akció eltér a tavalyitól: akkor a legtöbb számlát összegyűjtőket díjazták, az idén viszont sorsolást tartanak, vagyis minden beküldött számla azonos eséllyel vesz részt a játékban.
Az adóhatóság az áfabevételek alakulásával is indokolta a kezdeményezést: adatai szerint az év első négy hónapjában a befizetések mintegy 10 százalékkal meghaladták az előző év azonos időszakának szintjét.
(MTI)
Hagyj üzenetet