Az alapelv szerint az adójogviszonyokban a jogokat és kötelezettségeket rendeltetésszerűen kell gyakorolni, és nem minősül rendeltetésszerűnek az olyan ügylet, amelynek célja az adószabályokban foglalt kötelezettségek megkerülése. Rendeltetésellenes joggyakorlásról általában akkor beszélünk, amikor egy ügylet vagy ügyletsorozat látszatra jogszerű, azonban az ügylet, ügyletsorozat valós célja kizárólag vagy túlnyomó részben olyan adómegtakarítás elérése, ami ellentétben áll az adószabályok célkitűzéseivel. A rendeltetésellenes joggyakorlás megállapítására akkor van lehetőség, ha a gazdasági esemény csak formálisan, valós gazdasági tartalom nélkül valósul meg, az ügyletek elsődleges célja olyan adóelőny megszerzése, amely ellentétes az érintett adónemre vonatkozó szabályozás céljaival, rendeltetésével, és az adóhatóság mindezeket objektív körülmények feltárásával bizonyítja.

Az eljárás szabályszerűségének nem feltétele az eljárás valamennyi iratának adózó részére való kézbesítése. Hangsúlyozandó, hogy nincs olyan jogszabályi követelmény, hogy az ellenőrzési jegyzőkönyv mellékleteként az eljárás anyagát az adózónak hivatalból át kell adni, ugyanakkor az iratbetekintési jog kérelemre biztosítandó [ régi Art. 12. §, 99. § (3) bekezdés]. Ezzel a jogával az adóhatósági eljárásban a adózó több alkalommal is élt.

Az Európai Unió Bírósága C-298/16 (Ispas) ügyben hozott ítéletében kimondta, hogy a védelemhez való jog tiszteletben tartásának uniós jogi általános elvét úgy kell értelmezni, hogy a hozzáadottértékadó-alap ellenőrzésére és megállapítására irányuló közigazgatási eljárásokban valamely magánszemélynek lehetősége kell, hogy legyen arra, hogy kérelmére tájékoztassák a közigazgatási iratokban található és a hatóság által a határozatának elfogadása céljából figyelembe vett információkról és dokumentumokról, kivéve, ha az említett információkhoz és dokumentumokhoz való hozzáférés korlátozását közérdekű célkitűzések igazolják.

Az Európai Unió Bírósága a C-189/18. (Glencore) ítéletében rögzítette, hogy a Héa-irányelvet, a védelemhez való jog tiszteletben tartásának elvét és az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azokkal főszabály szerint nem ellentétes az olyan tagállami szabályozás vagy gyakorlat, amely alapján az adóhatóság a héa levonásához való jog adóalany által való gyakorlásának vizsgálata során kötve van az ezen adóalany beszállítóival szemben lefolytatott kapcsolódó közigazgatási eljárások keretében általa korábban tett azon ténymegállapításokhoz és jogi minősítésekhez, amelyeken az e beszállítók által elkövetett héa-csalás fennállását megállapító, jogerőre emelkedett határozatok alapulnak, feltéve, először is, hogy az nem mentesíti az adóhatóságot az alól, hogy tájékoztassa az adóalanyt a bizonyítékokról, ideértve az ezen kapcsolódó közigazgatási eljárásokból származó olyan bizonyítékokat, amelyek alapján valamely határozatot meg kíván hozni, és hogy nem fosztja meg ezen adóalanyt attól a jogától, hogy a vele szemben indult eljárás keretében megfelelően vitassa e ténymegállapításokat és jogi minősítéseket, másodszor, hogy az említett adóalany ezen eljárás során betekinthet az ezen kapcsolódó közigazgatási eljárások vagy bármely más eljárás során beszerzett valamennyi olyan bizonyítékba, amelyre az említett közigazgatási szerv a határozatát alapozni kívánja, vagy amely hasznos lehet a védelemhez való jog gyakorlása szempontjából, kivéve ha közérdekű célkitűzések igazolják e betekintés korlátozását, harmadszor pedig, hogy az e határozattal szemben benyújtott jogorvoslati kérelem tárgyában eljáró bíróság vizsgálhatja e bizonyítékokat, valamint az említett beszállítókkal szemben hozott közigazgatási határozatokban tett azon megállapításokat, amelyek a kereset kimenetele szempontjából meghatározóak. Az adóhatóság eljárása ezen követelményeknek megfelelt, mert nem volt olyan bizonyíték, amelyet a adózó nem ismerhetett meg, így az iratbetekintési, észrevételezési és jogorvoslati joga nem sérült.

Az adóhatóság határozatát rendeltetésellenes, visszaélésszerű joggyakorlásra alapította. A rendeltetésellenes joggyakorlás megállapítására akkor van lehetőség, ha a gazdasági esemény formálisan, valós gazdasági tartalom nélkül valósul meg, az ügyletek elsődleges célja olyan adóelőny megszerzése, amely ellentétes az érintett adónemre vonatkozó szabályozás céljaival, rendeltetésével, és az adóhatóság mindezeket objektív körülmények feltárásával bizonyítja.

Az Európai Unió Bírósága a C-255/02. (Halifax), C-653/11. (Ocean Finance), C-103/09. (Weald 47 Leasing) és más döntéseiben elemezte a rendeltetésszerű joggyakorlás megállapíthatóságnak feltételeit, a nemzeti bíróság feladatának minősítette az ügyletek tényleges vizsgálatát. Az Art. általános követelményként rögzíti az adójogviszonyból származó jogok rendeltetésszerű gyakorlását.

Nem teljesíti ezt a követelményt az olyan szerződés vagy más jogügylet, amelynek célja az adótörvényben foglalt rendelkezések megkerülése. Jelen esetben a számlákon szereplő, azonos érdekeltségbe tartozó társaságok közt létrejött ügyletek formálisan megfeleltek az adólevonási jog feltételeinek, az adóhatóság azonban a személyi összefonódások, a pénzügyi rendezés módja feltárásával bizonyította, hogy azok célja az adólevonási jog megteremtése volt, amely ellentétes az adótörvények céljával. Az elsőfokú bíróság döntése ennek következtében megfelel mind az Art., mind a közösségi és nemzeti bírói gyakorlat által visszaélésszerű joggyakorlás szankcionálása körében kialakított elveknek (Kfv.I.35.061/2020/9.; Kfv.I.35.105/2020/9. )

The post Rendeltetésellenes joggyakorlás az adózásban appeared first on Adó Online.