A György László kutató, a Harmonikus Növekedésért Alapítvány alapítója által jegyzett műhely tanulmánya rögtön leszögezi, hogy az igazságosabb teherviselés iránti társadalmi igény valós, nem üres politikai szólam.

A kiindulópont egy adat, ami ma szinte hihetetlenül hangzik. Az 1950-es években az amerikai felső középosztály nagyjából 25 százalékos tényleges kulccsal adózott, miközben a legfelső 0,01 százalék adóterhe megközelítette a 70 százalékot.

Ma ennek pontosan az ellenkezője igaz.

A szakadék nem pusztán a gazdagok és a szegények között nőtt meg, hanem a könnyen külföldre vihető nagy vagyonok és a helyhez kötött, magas fizetésű felső középosztály – az orvosok, mérnökök, informatikusok, cégvezetők – között is.

Nem szép, de működik: a járadékadók

A második pillér a járadékok és a nyereségátcsoportosítás adóztatása, és a tanulmány ezzel kapcsolatban nem szépít.

Járadéknak azt a nyereséget nevezik a közgazdászok, amely nem többletteljesítményből, hanem helyzeti előnyből származik: monopolhelyzetből, szabályozási védettségből, egy váratlan árrobbanásból, a közbeszerzési piacokon a verseny hiányából vagy a már korábban említett nyereségátcsoportosításból.

Ilyen volt például az energiacégek és a bankok extraprofitja a 2022-es válság idején, vagy ilyen, amikor egy vállalatcsoport magyar tagja papíron alig termel profitot, miközben a nyereséget belső elszámolóárakon, jogdíjakon és menedzsmentdíjakon keresztül csoportosítja át más országokba, esetenként adóparadicsomokba informatikai költségek, arculathasználati díjak, menedzsment költségek címén.

Az ilyen adók nem elegánsak. Terhelhetik az árbevételt, az előfizetők számát, a közműhálózat hosszát vagy a mérlegfőösszeget – vagyis olyasmit, aminek nem sok köze van ahhoz, mennyit keresett az adott cég. Egy alacsony árréssel dolgozó vállalkozást ugyanúgy elér, mint egy jól kereső monopóliumot, és egy részét a fogyasztókra is át lehet hárítani.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

Forrás: Index.hu