Releváns jogszabályhely: 2017. évi CLIII. törvény 19. § (1) és (5) bekezdés.

 

Ami a tényállást illeti, a felperes az önkormányzati adóhatóságnál előterjesztett beadványában az adószámláján fennálló tartozás elévülés miatti törlését kérte. Az önkormányzati adóhatóság megismételt eljárásban határozatával a kérelmet elutasította.

A tartozás kapcsán megállapította, hogy a tartozás az önkormányzati adóhatóság által a felperes jogelődjénél lefolytatott helyi iparűzési adó- és pénzügyi ellenőrzés megállapításait realizáló elsőfokú határozatot megváltoztató határozat alapján keletkezett. A végleges határozat ellen a felperes keresetlevelet nyújtott be. A megismételt bírósági eljárásban a törvényszék ítéletével a felperes keresetét elutasította. A Kúria végzésével a felperes felülvizsgálati kérelmét elkésettség okán visszautasította. Az önkormányzati adóhatóság szerint a tartozás végrehajtásához való jog későbbi időpontban fog elévülni.

Az új eljárásban az alperes az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A felperes keresetlevelében elsődlegesen az alperes határozatának megváltoztatását és a tartozás elévülés miatti törlését; másodlagosan annak megsemmisítését és új eljárás elrendelését kérte.

Az elsőfokú bíróság döntése

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította.

A felülvizsgálati kérelem tartalma

A felperes elsődlegesen a jogerős ítélet megváltoztatását és az alperes határozatának az elsőfokú határozatra kiterjedő hatállyal történő megsemmisítését; másodlagosan a fentieken túlmenően az elsőfokú hatóság új eljárás lefolytatására kötelezését; harmadlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását kérte.

A Kúria megállapításai

A Kúria megállapította, hogy a felülvizsgálati kérelem alapos.

Az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról szóló 2017. évi CLIII. törvény (Avt.) 19. § (1) bekezdése a végrehajtáshoz való jog elévülésére vonatkozóan az általános elévülési szabályoktól eltérő, speciális adójogi szabályozást állapít meg. E speciális szabályozás értelmezése során elsődlegesen a normaszöveg nyelvtani jelentéséből, valamint a jogintézmény dogmatikai funkciójából kell kiindulni.

A jogszabály első mondata szerint a tartozás és a meghatározott cselekmény végrehajtásához való jog az esedékesség naptári évének utolsó napjától számított négy év elteltével évül el. E megfogalmazás (szemben az alperes és az elsőfokú bíróság álláspontjával) nem pusztán az elévülés bekövetkezési időpontját határozza meg, hanem a napjától számított fordulat nyelvtani jelentése folytán egyértelműen kijelöli az elévülés kezdő időpontját is.

Az Avt. 19. § (1) bekezdéséből az a jogalkotói akarat olvasható ki, hogy az adójogi végrehajtási jog elévülése nem az esedékesség időpontjában, hanem attól elválasztva, az esedékesség évének utolsó napján kezdődik meg. Ez a megoldás az adójog sajátosságaira tekintettel állapít meg egységes, naptári évhez kötött kezdő időpontot, amely eltér az általános polgári jogi elévülési modelltől, és ezáltal speciális adójogi elévülési konstrukciót hoz létre.

E speciális konstrukcióból az következik, hogy az elévülés csak e kezdő időponttól értelmezhető. Az elévülés folyásának megkezdése előtti időszakban (vagyis a követelés esedékessé válásának időpontja és az esedékesség évének utolsó napja között) az elévülés joghatásai fogalmilag nem állhatnak be, mivel maga az elévülési idő még nem kezdődött meg. Ennek megfelelően az ezen időszakban tanúsított hatósági vagy ügyféli magatartások elévülési joghatással nem járhatnak.

Az Avt. 19. § (1) bekezdés második mondata szerint, amennyiben az adóhatóság végrehajtási cselekményt foganatosít, az elévülés hat hónappal meghosszabbodik. E rendelkezés értelmezése szükségképpen feltételezi az elévülés folyamatban létét. A meghosszabbodik kifejezés kizárólag olyan időtartamra vonatkozhat, amely már megkezdődött. Ebből következően kizárólag az esedékesség naptári évének utolsó napját követően, a négyéves elévülési időn belül kifejtett végrehajtási cselekmények alkalmasak az elévülési idő hat hónappal történő meghosszabbítására.

A felülvizsgálati bíróság megjegyzi, nem tekinthető a szabályozás értelmezési hibájának vagy alkotmányosan aggályos következményének az sem, hogy a naptári évhez kötött elévülési kezdő időpont következtében az év utolsó és első napján esedékessé váló kötelezettségek esetében az elévülési idő tényleges hossza eltérő. E különbség a naptári évhez kötött jogintézmények szükségszerű velejárója, amely objektív, előre látható és minden érintettre azonos módon alkalmazott időpontokon alapul, ezért nem sérti az egyenlő bánásmód követelményét, és nem teszi önkényessé az elévülési szabályozást. A jogalkotó e körben nem egyedi méltányossági szempontokat, hanem az adójogi viszonyok tömeges kezeléséhez szükséges, egységes és kiszámítható szabályozást valósította meg.

Mindezek alapján a végrehajtáshoz való jog elévülése az esedékesség naptári évének utolsó napján kezdődik meg, négy év elteltével következik be, és kizárólag az ezen időszak alatt foganatosított végrehajtási cselekmények alkalmasak az elévülési idő hat hónappal történő meghosszabbítására. A követelés esedékessé válásának időpontja és az adott év december 31. napja közötti időszak eseményei elévülési szempontból joghatás kiváltására nem alkalmasak.

Így nem volt erre alkalmas jelen ügyben az, hogy a közigazgatási per bírósága a követelés esedékessé válásának időpontja és az adott év december 31. napja közötti időszak alatt elbírálta az adóhatósági döntés ellen indított közigazgatási per során az első alkalommal előterjesztett halasztó hatály elrendelése iránti kérelmet, majd azt a másodfokon eljárt bíróság helybenhagyta.

A Kúria megállapította, hogy a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a tárgyi ügyben a végrehajtáshoz való jog elévült. Mivel e tekintetben az elsőfokú bíróság eltérő jogértelmezése következtében eltérő, helytelen következtetésre jutott, csakúgy, mint az első- és a másodfokon eljárt adóhatóság, jogellenesen utasították el az elévülés megállapítása mellett a törlésre irányuló kérelmet, ezért a Kúria az elsőfokú bíróság jogerős ítéletét megváltoztatta és az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően megsemmisítette, az elsőfokú hatóság új eljárás lefolytatására kötelezése mellett.

Az ismertetett döntés (Kúria Kfv.V.35.217/2025/9.) a Kúriai Döntések 2026/6. számában 120. szám alatt jelent meg.