Az elmúlt öt évben csökkent a bankpiaci tranzakciók száma Közép- és Kelet-Európában, a térségen belül a lengyel, a magyar és az ukrán piac volt a legmozgalmasabb – mondták.
A visszaesést részben az ukrajnai háborúval magyarázták, valamint azzal, hogy a térség bankpiacai az utóbbi csaknem 10 évben konszolidálódtak, a résztvevők száma jelentősen csökkent 2017 óta. Az évtized akvizíciós csúcsa 2021-re esett, az utóbbi évek legaktívabb felvásárlója a Raiffesien és az Erste volt, de az MBH és az OTP is az élmezőnyben található. A legnagyobb eladóvá a Sberbank lépett elő, miután az ukrajnai háború miatt eladta regionális hálózatát – közölték.
Az elemzők szerint a régiós érdekeltségű bankok egyre inkább ott aktívak, ahol jelentősebb piacrész megszerzésére látszik esély, a tőkearányos megtérülés ugyanis összefügg a piaci részesedés nagyságával. Az utóbbi évek régiós mozgásaiból is az látszik, hogy 5 százalékos arány alatt könnyen eladóvá válhat egy-egy érdekeltség.
A bankpiaci konszolidációs folyamat mostanra csillapodni látszik, de csökkenő ütemben még folytatódhat. Várhatóan az MBH és az OTP tranzakciós aktivitása is mérséklődni fog a következő évek során, de a nemzetközi szereplők közül többen is megjelenhetnek vevőként belföldön, ha találnak vételi lehetőségeket – tették hozzá.
A Deloitte összességében kedvezőnek látja a térség bankpiaci kilátásait, bár a gazdasági környezet a geopolitikai kockázatok miatt bizonytalan. A bankok tőzsdei értékeltsége ettől függetlenül jelentősen nőtt 2025-ben, részvényeik a piaci átlag felett teljesítettek. Jövedelmezőségeik ugyancsak kedvezően alakulnak, eszközeik minősége továbbra is kiváló, a nem teljesítő hitelek aránya mérséklődött, a régiós átlag 3,7 százalék. A banki mérlegfőösszegekben nincs jelentős változás, a tőkemegfelelések pedig továbbra is magasak, van tehát pénzügyi háttér az újabb akvizíciók finanszírozásokhoz a tanulmány szerint.
(MTI)
Hagyj üzenetet