Az első, lényegében szinte mindenkit érintő dátum 2026. május 20. (szerda), mert aznap éjfélig kell benyújtani a személyi jövedelemadó (SZJA) éves bevallást a 2025-ös adóévre vonatkozóan. Ez a magánszemélyek, egyéni vállalkozók és őstermelők többségére vonatkozik. A NAV által készített tervezet az eSZJA oldalán található, ott lehet elfogadni, vagy ha szükséges, kiegészíteni egyéb adatokkal. A vállalkozóktól fokozott figyelmet igényel a NAV tervezetének átnézése, hiszen esetükben lehetnek olyan körülmények, vállalkozáson kívüli bevételek, amelyek miatt a tervezetet módosítani kell.
Május 20. egyben az 1+1 százalék felajánlás végső határideje is: 1% a civil szervezeteknek, a másik 1% pedig egy vallási közösségnek ajánlható fel, esetükben adószám helyett a technikai számot kell megadni.
A második dátum, amelynek minden cégvezető naptárában szerepelnie kell, az május 31-e, ám, itt egy nap extra haladékot kapnak az érintettek, mert a hónap utolsó napja vasárnapra esik, így a szabályok szerint június 1. a valódi határidő.
Június 1-ig kell benyújtani a TAO éves bevallást (a 2025. adóévre vonatkozóan), valamint rendezni az esetleges adókülönbözetet. Ez kizárólag a társas vállalkozásokat érinti.
Ugyanez a határidő érvényes a társas vállalkozások számára kötelező éves számviteli beszámoló beadására és közzétételére a cégbíróságon.
A normál IPA típust választó vállalkozónak – legyen akár egyéni- vagy társas vállalkozó – szintén június 1-ig kell az Iparűzési adó (IPA) éves bevallást benyújtani az illetékes önkormányzathoz, mégpedig a 25HIPAK nyomtatványon keresztül. Egyszerűsített (sávos) IPA típus esetén az adó befizetése is ekkor esedékes, viszont bevallási kötelezettség nem minden esetben merül fel.
A KIVA (kisvállalati adó) alá tartozó vállalkozók számára is fontos dátum június első napja, mert a kisvállalati adót eddig az időpontig kell bevallani és befizetni.
“Ha a fent említett bevallások nem kerülnek benyújtásra, az Adóhatóság megkeresheti az adózót egy felszólítással, amelyben kéri a kötelezettség teljesítését. A határidők be nem tartása bizonyos esetekben akár bírságot is vonhat maga után, ezért érdemes időben gondoskodni a szükséges bevallások beadásáról” – mondta el Pusztán Edina, a Számlázz.hu adózási és könyvelési szakértője.
Hagyj üzenetet