“Minden szent tehén rossz szabály, de nem minden rossz szabály minősül szent tehénnek.” A jelenség lényege, hogy a szabály továbbra is hatályos, különösebb kétely nélkül alkalmazzuk, miközben valójában már nem szolgál ki érdemi gyakorlati igényt. A munkajog egészére is vethetünk egy pillantást e szemüvegen keresztül, hiszen maga a jogág arra épül, hogy ellensúlyozza a munkáltató természetes fölérendeltségét a munkavállalóval szemben: garanciális szabályokkal teremti meg az alá-fölérendeltségből fakadó helyzet korrekcióját. Ez a dogmatikai rendszer ugyan történetileg indokolt, ám a modern, rugalmas, digitális munkavégzés világában egyre több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, vajon minden elemében változatlanul fenntartható-e.

Az előadás egyik kiemelt témája az üzemi tanács intézménye volt, amelyet gyakran éri az a kritika, hogy „puha” érdekvédelmi forma, szerepe pedig sokszor inkább formális, mint funkcionális. A 2011-es Széll Kálmán Terv is úgy fogalmazott, hogy az üzemi tanács olyan kötelezettség, amely „a vállalatvezető idejét rabolja”, miközben nem nyújt valós védelmet a munkavállalóknak. Az előadó ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a munkavállalói lojalitás egyik alapfeltétele az átláthatóság és a részvétel. Az ezt biztosítani hivatott intézmények azt a célt szolgálják, hogy a dolgozók megismerhessék a foglalkoztatási kereteket, és legyen csatorna, amelyen keresztül részt vehetnek azok alakításában. A várható európai üzemi tanács irányelv-módosítás pedig új lendületet hozhat az intézmény működésébe, ami hosszú távon erősítheti annak relevanciáját.

A munkajog megingathatatlan „szent tehenei” közé tartoznak a munkaidő és pihenőidő fogalmai. Jelenleg a szabályozás mereven választja el a kettőt: munkaidő az Mt. 86. § (1) bekezdése alapján a munkavégzésre előírt idő kezdetétől annak befejezéséig tartó idő, valamint a munkavégzéshez kapcsolódó előkészítő és befejező tevékenység tartama, minden más gyakorlatilag tehát pihenőidőnek tekintendő. A gyakorlat azonban jóval árnyaltabb. Az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlata, többek között a Jaeger (C-151/02), SIMAP (C-303/98), Vorel (C-437/05), Matzak (C-518/15), Tyco C-266/14 ügyek azt vizsgálják, hogy a munkavállalót adott időszakban mennyire korlátozzák objektív módon az egyes fogalmi szabályok, meghatározások. A jogesetek mindegyike fontos dogmatikai kérdésekre világít rá.

A digitális eszközök elterjedésével új dilemmák jelentek meg, például az, hogy munkaidőnek számítanak-e a munkaidőn túl érkező üzenetekre történő válaszadások, amelyek „visszarántják” a dolgozót a munkakörnyezetbe? A jelenlegi szabályozás erre nem ad megfelelő választ, miközben mind hazai, mind uniós szinten egyre erősebben merül fel a „lecsatlakozáshoz való jog” iránti igény, amely lehetővé tenné, hogy a munkavállaló munkaidőn kívül ne legyen köteles digitális eszközön rendelkezésre állni. A problémakör mögött meghúzódik egy szintén elemi jelentőségű, de mégis már elavultnak tekinthető jogintézmény: a napi nyolcórás munkaidő, amely eredetileg az ipari munkaszervezéshez igazodott, ma azonban a szellemi munka természetéhez egyre kevésbé illeszkedik.

Az előadó a szabadság intézményén belül is több funkcióvesztett elemet azonosított. A szabályozás kazuisztikus és következetlen, egyes munkakörökre például indokolatlanul kiterjednek pótszabadságok, másokra pedig érthetetlen módon nem. A szabadság kiadására vonatkozó korlátozások, különösen a munkavállalói autonómiát érintő tilalmak, szintén felülvizsgálatra alkalmasak. A betegszabadság szabályaival kapcsolatban az előadó felidézte, hogy korábban létezett az igazolás nélküli távollét lehetősége, amely bár egyszerűsítette a munkavállalók helyzetét, ugyanakkor gyakran visszaélésekhez is vezetett. Ezen intézmény visszahozása a gyakorlatba ma már valószínűleg nem működne jól, de a régi módszereken alapuló tapasztalások bizonyítják, hogy a jelenlegi szabályozás sok tekintetben túl szigorú, miközben a valós munkavégzési helyzetekhez kevéssé igazodik.

Az előadás arra is felhívta a figyelmet, hogy nem minden egyszerűsítési törekvés indokolt. A munkavédelmi oktatás vagy az orvosi alkalmassági vizsgálat választhatóvá tétele például a munkavállalói biztonságot veszélyeztetné. Bár a jogalkotás sokszor az „egyszerűsítés” jelszavával él, a gyakorlatban ezek a döntések sokkal összetettebb következményekkel járnak, mint ahogyan azt elsőre gondolnánk.

Dr. Kártyás Gábor előadása fontos reflexióként szolgált a munkajog folyamatosan változó társadalmi, technológiai és gazdasági környezetével kapcsolatban. A „szent tehenek” felismerése nem a tradíciók felrúgását jelenti, hanem annak vizsgálatát, hogy mely szabályok jelentenek még valós védelmet, és melyek azok, amelyek pusztán a múlt örökségeként élnek tovább. A modern munkajog feladata, hogy e különbséget érzékelje, és a jogrendszert a valós munkavégzési igényekhez igazítsa.

A cikk a Wolters Kluwer Hungary Kft. termékeire/szolgáltatásaira vonatkozó reklámot tartalmaz.