A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás: az elsőfokú adóhatóság ellenőrzést végzett az Ú. F. F. C. Kft-nél. Az ott nyert adatokra tekintettel rendelték el adózó személyi jövedelemadó és százalékos egészségügyi hozzájárulás adónemekben tett bevallásainak utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzését a 2010-2012. évekre. Egyebek mellett megállapították, hogy adózó nagy összegekben vett fel készpénzt az ügyvezetése alatt álló T. Kft. (a továbbiakban: T.Kft.), a L. Kft. (a továbbiakban: L.Kft.) és az S. Ltd. (a továbbiakban: Ltd.) bankszámláiról. Az Ltd. esetében adózó dr. S. P.-től kapott meghatalmazás alapján szerzett rendelkezési jogot a társaság bankszámlái felett. Az adóhatóság megállapítása szerint a felvett összegeknek az érintett cégek érdekében történő felhasználása nem nyert hitelt érdemlően igazolást, így azokat – csökkentve a céges bankszámlákra történő készpénz fizetésekkel – az adózónál egyéb jövedelemnek minősítették a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. tv. (a továbbiakban: Szja tv.) 28. § alapján. Az adóhatóság helybenhagyta az elsőfokú döntést.

Adózó azonban bírósághoz fordult és keresetében hivatkozott az adómegállapításhoz való jognak az adóhatósági határozat kézbesítési hibája miatti elévülésére, hogy a kapcsolódó vizsgálatok anyagát vele részletesen nem ismertették, nem tették az eljárás anyagává az Ú. F. C.-nál végzett adóellenőrzés megállapításait. Az adóhatósági tényállás tisztázatlan, az adózó javára szolgáló tényeket nem tárták fel, illetve a kétséget kizáróan nem bizonyított tények nem értékelhetők adózó, mint adózó terhére. Álláspontjának igazolására nyilatkozatokat csatolt, tanúbizonyítást indítványozott.

Az elsőfokú bíróság 15.K.31.131/2017/18. számú jogerős ítéletének indokolásában megállapította, hogy adózó által a közigazgatási és peres eljárás során csatolt bizonyítékokra figyelemmel indokolt kiegészítő bizonyítási eljárás lefolytatása. Ezért az adóhatóság határozatát az elsőfokú adóhatóság határozatára is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú közigazgatási szervet új eljárásra kötelezte. Az adóhatóság felülvizsgálati kérelme folytán eljáró Kúria a Kfv.I.35.334/2018/6. számú végzésével az elsőfokú bíróság ezen jogerős ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasította azzal, hogy – bemutatva indokolásában az egyes gazdasági társaságokhoz rendelhető pénzfelvételek bizonyítási jellemzőit – az adóhatósági határozat törvényessége eldöntéséhez szükséges további bizonyítás nem olyan terjedelmű, hogy meghaladná a közigazgatási perekben a bíróság által lefolytatható bizonyítás terjedelmét és ez okból indokolt lenne az adóhatósági határozat hatályon kívül helyezése.

A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróság döntött az adózó bizonyítási indítványairól, értékelte a rendelkezésére álló bizonyítékokat, majd ezek eredményeként jogerős ítéletével elutasította adózó keresetét. Indokolása szerint alaptalan a kézbesítés szabálytalansága miatti elévülésre vonatkozó kereseti előadás, valamint az is, hogy az adóhatóság anélkül tette határozata indoklásának részévé az Ú. F. C.Kft-nél végzett adóellenőrzés megállapításait, hogy az szerepelt volna az iratanyagban. A per érdemében általános jelleggel kifejtette, a társasági iratanyag hiánya nem mentesíti adózót az alól, hogy hiteles, szabályszerűen kiállított bizonylatokkal igazolja a bankszámlakivonatokkal tanúsítottan általa felvett összegek visszafizetését vagy az érintett társaságok javára történt felhasználását, majd külön-külön vizsgálta a három gazdasági társaságtól történt készpénzfelvételeket.

Az L.Kft. esetében az elsőfokú bíróság kiemelte, hogy annak iratanyaga nem áll rendelkezésre, azt az adóhatósági ellenőrzés során nem sikerült beszerezni, kizárólag a cég 2010.01.01-2010.06.08. közötti időszakra vonatkozó pénztárnaplójának főkönyvi kivonata lett csatolva. E dokumentum szerint 2010. január 13-án a cég bankszámlájáról 2.650.000 forint készpénz felvételére került sor, majd ugyanezen a napon az ELMÜ felé 2.421.068 forint összegű és egyéb számlák kiegyenlítése történt meg. A pénztárnapló főkönyvi kivonatából nem vonható le az a következtetés, azaz nem bizonyította megfelelően adózó, hogy a 2010. január 13-án a cégtől felvett készpénz összegét a cég tartozásaira használta volna fel. A Budapesti Elektromos Művek Nyrt. megkeresése iránti adózói indítvány alaptalan volt, mert a társaságnak, vagy a társaság bankszámlájáról felvett összeg társasági tartozásokra való felhasználását állító adózónak kellene rendelkeznie a társasági tartozásokra felhasználást igazoló bizonylatokkal, melyeket sem az adóhatósági, sem a peres eljárásban nem tudott bemutatni és ilyen iratokkal a cég sem rendelkezett. Adózó adóhatósági eljárásban tett nyilatkozat, valamint M. Z.-nak, a társaság időszaki képviselőjének nyilatkozata sem pótolhatja a felvett pénzösszeg elszámolásának, tartozásra történt felhasználásának cég által szabályszerűen kiállított hiteles bizonylatokkal történő igazolását.

Az Ltd. számlájáról felvett készpénzre vonatkozó elszámolást igazoló hiteles bizonylatok nem helyettesíthetők adózónak készpénzfelvételre meghatalmazást adó ügyvezető, dr. S. P. nyilatkozatával, valamint szintén az ügyvezetőtől származó 28 db átvételi elismervénnyel. A nyilatkozat és az átvételi elismervények nem felelnek meg a számvitelről szól 2000. évi C. tv. (a továbbiakban: Sztv.) szerinti szigorú számadási kötelezettség alá tartozó, a készpénzek kezelésére – jelen esetben elszámolására – vonatkozó bizonylatok alaki és tartalmi követelményeinek. Hiányzik a bizonylat sorszáma vagy azonosítója (Sztv. 167.§ (1) bekezdésének a) pontja), az utalványozó, azaz a készpénzt befizető aláírása (Sztv. 167.§ (1) bekezdésének c) pontja), a könyvviteli nyilvántartásokban történt rögzítés időpontja (Sztv. 167.§ (1) bekezdésének i) pontja).

A bíróság hangsúlyozza továbbá, hogy az Ltd. másik képviselője, dr. B. G. nyilatkozata sem pótolhatja az elszámolásról készült bizonylatokat. Képviselői nyilatkozat nem igazolhatja az elszámolás megtörténtét. A bíróság alaptalannak találta adózónak a dr. S. P. általi meghatalmazásra vonatkozó előadását. A társaság képviselője a társaság bankszámláját érintően nem a saját nevében, hanem kizárólag az Ltd. nevében adta meghatalmazását, mivel az nem a saját, hanem a társaság bankszámlája feletti rendelkezésre vonatkozott. Ennél fogva ténylegesen a társaság felé kellett elszámolnia adózónak. Adózó tévesen állítja, hogy nem gyakorolt valós rendelkezési jogot a bankszámla felett: jogosult volt pénzösszeg felvételére. A társaság felé történt elszámolást igazoló bizonylatokkal nem rendelkezett adózó. Nincs jelentősége az ügyvédi titoktartás alóli felmentés kérdésének, mivel dr. S. P. nem ügyvédként, hanem az Ltd. ügyvezetőjének minőségében adott meghatalmazást adózónak, ezért ügyvédi titoktartása alól sem kellett őt feloldani. E körülményt erősíti meg az ügyvezető 2016. november 14. napján tett nyilatkozata is, mely szerint a bankszámlákhoz való „hozzáférési jogosultságot én, mint a S. Ltd. akkori törvényes képviselője adtam K. T.-nak”. Az elsőfokú adóhatóság két alkalommal is felhívta, eredménytelenül, az ügyvezetőt nyilatkozattételre, továbbá az adóhatóság tényállás tisztázási kötelezettsége nem lehet parttalan. Ebből következően alaptalan adózó azon állítása, hogy az adóhatóság nem tett volna eleget tényállás tisztázási kötelezettségének akkor, amikor nem hallgatta meg tanúként az ügyvezetőt.

Az elsőfokú bíróság értékelése szerint adóhatóságnak a készpénzfelvétel tényét kellett bizonyítania, melyet bankszámlakivonatokkal támasztott alá, adózónak pedig az elszámolás tényét kellett volna igazolnia hiteles számviteli bizonylatokkal, ilyen bizonylatokat azonban nem tudott bemutatni. A készpénzfelvételre figyelemmel a jogszabály erejénél fogva egyéb bevétele keletkezett adózónak, mely bevételből fakadóan adókötelezettsége áll fenn, mivel annak adómentességét nem bizonyította az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. tv. (a továbbiakban: régi Art.) 99.§ (2) bekezdésének megfelelően. Adózó általánosságban, konkrétumok nélkül, alaptalanul állította, hogy adóhatóság nem adott lehetőséget számára nyilatkozat megtételére, egyéb nyilatkozat beszerzésére, esetleges ellentmondás feloldására, adóhatóság által kétségesnek ítélt szituációk tisztázására. Az adóhatóság több alkalommal is felhívta adózót a tárgyi gazdasági társaságok iratanyagának benyújtására és a felszámolás alá került társaságok esetén a felszámolót, valamint ügyvezetőket is megkereste az iratok beszerzése érdekében. Adózó papír alapon benyújthatta volna a társasági iratokat, de nem volt elzárva annak lehetőségétől sem, hogy az adózással összefüggő, elektronikus adathordozón tárolt adatokat terjesszen elő az adóhatósági eljárásban. Nem merült fel ugyanis olyan körülmény az adóhatósági eljárásban, mely szerint az adóhatóság kifejezetten akadályozta volna ennek megvalósítását. Ennél fogva az adóhatóság nem sértette meg az Art. 95.§ (3) bekezdésében foglaltakat.

A Kúria döntése és jogi indokai: adózót terhelő bizonyítást a Kúria a Kfv.I.35.334/2018/6. számú végzésében – a kialakult ítélkezési gyakorlatnak megfelelően – nem szűkítette a jogerős ítéletben megjelenő módszerre, azaz arra, hogy adózó csak és kizárólag a gazdasági társaság házipénztárba való befizetésre vonatkozó bevételi pénztárbizonylattal igazolhatná a felvett készpénznek a cég érdekébe történt felhasználását. Ez érhető tetten az L.Kft. esetében, amikor az elsőfokú bíróság az ELMÜ irányába való kifizetés kapcsán azt várta el, hogy legyen adózónak egy-, az L.Kft. által kiállított hiteles bizonylata a felvett pénzösszeg elszámolásáról, ami csak az L.Kft. házi pénztárába való befizetéssel, majd onnan kivételezéssel és ezt követően megvalósuló postai befizetéssel lett volna teljesíthető.

Lényegesnek tekinti ugyanakkor a Kúria, hogy a jogerős ítélet jogi indokolásának elméleti alapvetéseiben maga az elsőfokú bíróság is azt rögzítette, hogy „A készpénzfelvétel bizonyítottsága és iratok hiánya esetén az adózó érdekében áll annak bizonyítása, hogy a felvett összegek visszafizetését vagy az érintett gazdasági társaságok javára történő felhasználását igazolja.”, és „Mindezekből következően a társasági iratanyag hiánya nem mentesíti adózót az alól, hogy hiteles, szabályszerűen kiállított bizonylatokkal igazolja az általa bankszámlakivonatokkal tanúsítottan felvett összegek visszafizetését vagy az érintett társaságok javára történt felhasználását.”

A Kúria – szemben az adóhatósági ellenkérelemben foglaltakkal – irányadónak változatlanul azt tekinti, hogy a gazdasági társaság bankszámlájáról felvett összegekkel való elszámolás mind közvetlenül a társaság részére – jellemzően a házipénztárába – való befizetéssel, mind a társaság javára történő közvetlen felhasználással igazolást nyerhet. Azt, hogy miként történhet a befizetés, illetve felhasználás igazolása, a Kúria már számos határozatában érintette, amelyek közül többre hivatkozott a Kúria új eljárást elrendelő Kfv.I.35.334/2018/6. számú végzése is.

Az eseti döntésekből levonható végső következtetést a Kfv.I.35.414/2016/5. számú ítélet akként rögzítette, hogy a bizonyítási teher úgy oszlik meg, hogy a pénzfelvétel bizonyítása az adóhatóságot terheli, annak bizonyítása pedig, hogy a pénzt a gazdasági társaság érdekében használták fel az adózó terhén marad. A Kfv.I.35.640/2016/10. számú ítélet elvi jelleggel rögzítette, hogy az adózó nem háríthatja el bizonyítási kötelezettségét a gazdasági társaságtól felvett pénzeszközök elszámolásakor azzal, hogy magánszemélyként bizonylatmegőrzési kötelezettség nem terheli. A Kúria továbbra is irányadónak tekinti, hogy a gazdasági társaságok számláiról az ügyvezető vagy megbízottja által felvett pénzösszegek sorsát szigorú számadású nyomtatványokkal, dokumentálhatóan és beazonosíthatóan kell ki- és bevételezni, könyvelni. Ezen nem változtat az a körülmény, hogy az azonos perekben érintett adózók magánszemélyek és őket nem terheli bizonylat megőrzési kötelezettség. Olyan esetekben amikor gazdasági társaságoknál pénzkezelés történik, a számlákról pénzt felvevő személyt is nagyobb felelősség terheli az elszámolás igazolása érdekében, és alapvető érdeke az olyan bizonylatok megőrzése, amelyek utóbb igazolják az elszámolás megtörténtét. Ebből a megállapításból az a következtetés is levonható, hogy amennyiben az adózó rendelkezik a társaság érdekében történt felhasználást igazoló, hangsúlyozottan szabályszerűen kiállított bizonylatokkal, azok figyelembe vétele nem hárítható el csupán csak azzal az érveléssel, hogy a gazdasági társaságnak már nincsenek iratai, azaz az adózó által bemutatott iratok nála nem lelhetők fel.

Az L.Kft. esetében adózó a gazdasági társaság 2010.01.01-2010.06.08. közötti időszakra vonatkozó pénztárnaplójának főkönyvi kivonatát csatolta már az adóigazgatási eljárásban. Adóhatóság a bizonyítékot azért vetette el, mert a dokumentum önmagában, egyéb hiteles számviteli bizonylat hiányában nem igazolja az elszámolás megtörténtét. Az elsőfokú bíróság értékelése szerint a pénztárnapló főkönyvi kivonatából nem vonható le az elszámolásra vonatkozó következtetés, azaz nem bizonyította megfelelően adózó, hogy a 2010. január 13-án a cégtől felvett készpénz összegét a cég tartozásaira használta volna fel. A megismételt eljárásra utasító Kfv.I.35.334/2018/6. számú végzés [38] pontjában a Kúria azt hangsúlyozta, hogy alapvetően könyvelési bizonylatok képesek igazolni pénzmozgásokat, amelyek a konkrét tranzakcióról készült bizonylatok, nem származtatott dokumentumok (mint a pénztárnapló). A Kúria ezen iránymutatással nem zárta ki abszolút értelemben a bizonyítékok köréből a pénzmozgásokhoz közvetlenül kapcsolódó bizonylatok alapján keletkezett adatokat tartalmazó egyéb bizonylatokat, mint a megjelölt pénztárnapló is, amelyek egyéb – akár magukból a bizonylatokból származó – adatokkal alátámasztottan alkalmasak lehetnek az adózói elszámolás igazolására.

A pénztárnapló szerint 2010.01.13-án 2.650.000 forint készpénzfelvétel történt az L.Kft. bankszámlájáról, majd ugyanezen a napon, a készpénzfelvételt követően postai levélfeladás az ELMÜ részére 2.421.068 forint összegben. Adóhatóság, majd az elsőfokú bíróság önmagában, csak a főkönyvi kartont, mint bizonylatot értékelte, annak tartalmát nem vette figyelembe, miközben – a fentiek szerint – a bizonylatban szereplő egyéb adatok igazolhatják az elszámolást. A Kúria ilyen egyéb adatként értékelte a pénztárnapló összegszerűségre és időbeliségre vonatkozó egyezőségét, amely a készpénzfelvétel és a postai befizetés között mutatkozik. A felülvizsgálati eljárásban nincs lehetőség a bizonyítékok felülmérlegelésre, azonban a bizonyítékok okszerűtlen vagy a logika szabályaival ellentétes mérlegelése megalapozhat olyan fokú jogszabálysértést, amely megnyitja a Kúria számára az adott bizonyítékkal összefüggésben a jogerős ítélet megváltoztatását: az L.Kft. esetében a Kúria ilyen fokú jogszabálysértést észlelt. A kifejtettekre figyelemmel a Kúria a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel nem támadott részét nem érintette, támadott részében a Pp. alapján a L.Kft.-re vonatkozó megállapítások körében hatályon kívül helyezte, az adóhatóság határozatát ebben a körben – az elsőfokú határozatra is kiterjedően – hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú hatóságot új eljárásra kötelezte. A jogerős ítéletet egyebekben hatályában fenntartotta.

Az új eljárás során a 2010.01.13-i 2.650.000 forint készpénzfelvételből adózó igazoltan elszámolt 2.421.068 forinttal, az elszámolt összeg nem tekinthető adózó Szja tv. 28.§ (1) bekezdés szerinti egyéb jövedelmének. Adózó 2010-2012 évi szja és százalékos EHO fizetési kötelezettségét ezt figyelmen kívül hagyva kell megállapítani. (Kúria, Kfv.I.35.278/2020/9.)

The post Készpénzfelvétel minősítése appeared first on Adó Online.