A beszámoló elkészítésekor és a könyvvezetés során a számvitelről szóló 2000. évi C. törvényben (a továbbiakban: Szt.) szerint rögzített alapelveket kell érvényesíteni. Az alapelvektől csak abban az esetben lehet eltérni, ha az összhangban áll az Szt. előírásaival. Az alapelvek érvényesülésére fontos, mert a beszámolónak a lehető legnagyobb mértékben kell tükrözni a gazdálkodó valós vagyoni, pénzügyi és jövedelmi viszonyait, azonban megenged bizonyos eltéréseket. Az Szt. 4. § (4) bekezdés szerint a törvény előírásaitól csak abban a kivételes esetben lehet – a könyvvizsgáló egyetértése és ilyen tartalmú nyilatkozata mellett – eltérni, ha az adott körülmények mellett e törvény valamely rendelkezésének alkalmazása [ideértve a (3) bekezdés szerint a kiegészítő mellékletben való bemutatást is] nem biztosítja a (2) bekezdés szerinti megbízható és valós összképet. Minden ilyen eltérést közölni kell a kiegészítő mellékletben, bemutatva annak indokait, valamint az eszközökre-forrásokra, a pénzügyi helyzetre és az eredményre gyakorolt hatását is. (5) A törvény előírásaitól való (4) bekezdés szerinti – kivételes esetekre vonatkozó – eltérés nem eredményezheti azt, hogy a bemutatott összkép ellentétes az Európai Közösség e jogterületre vonatkozó irányelveiben foglaltakkal, illetve nem lehet olyan számviteli eljárás eredménye, amelynek alkalmazása nincs összhangban azokkal.” Mivel a számviteli alapelvek is az Szt. előírásai közé tartoznak, ezért akár azok érvényesülésében is megengedett némi eltérés. A fenti megengedő lehetőség azonban külső könyvvizsgálói kontrollhoz és a kiegészítő mellékletben való bemutatáshoz kötött. Mindkettőnek az a célja, hogy a beszámolót olvasó számára egyértelmű legyen, hogy az esetleges eltérés mennyiben érinti a beszámolóban szereplő értékeket, illetve tágabb értelemben a gazdálkodóról a beszámolóban kialakított képet. A számviteli alapelveket négy – egymástól jól elválasztható – csoportba lehet besorolni. Ezek a csoportok a következők:

Általános alapelv: 1. A vállalkozás folytatásának elve
Tartalmi elvek: 2. Teljesség elve 3. Valódiság elve 4. Óvatosság elve 5. Összemérés elve
Tartalomra ható kiegészítő elvek 6. Tartalom elsődlegessége a formával szemben 7. Egyedi értékelés elve 8. Bruttó elszámolás elve 9. Időbeli elhatárolás elve 10. Lényegesség elve 11. Költség-haszon összevetésének elve
Formai elvek 12. Világosság elve 13. Folytonosság elve 14. Következetesség elve.

A beszámoló elkészítésekor és a könyvvezetés során a számviteli alapelveket kell érvényesíteni. A számviteli alapelvektől csak a számviteli törvényben szabályozott módon lehet eltérni [Szvt. 14. § (1)-(2) bek.].

A vállalkozás folytatásának elve

A beszámoló elkészítésekor és a könyvvezetés során azt kell valószínűsíteni, hogy a gazdálkodó a belátható jövőben is fenn tudja tartani működését, folytatni tudja tevékenységét, nem várható a működés beszüntetése vagy bármilyen okból történő jelentős csökkenése.

Ha a vállalkozás folytatásának az elve érvényesül az üzletmenetre, akkor a gazdálkodó az eszközeit az Szvt.-ben előírt módon – alapvetően az értékcsökkenéssel, az értékvesztéssel csökkentett, a visszaírt értékvesztéssel növelt bekerülési értéken – értékeli. Amennyiben az üzletmenetre ez az elv már nem érvényes, mert a felszámolási, végelszámolási eljárás megkezdődött, vagy a cég egészét vagy egy részét értékesítik vagy átalakítják, akkor az adott időpontban, az adott körülmények melletti, jogszabályban előírt értékelést kell alkalmazni [Szvt. 15. § (1) bek.].

A teljesség elve

A gazdálkodónak minden olyan gazdasági eseményt könyvelnie kell, amelynek az eszközökre és a forrásokra, illetve a tárgyévi eredményre gyakorolt hatását a beszámolóban ki kell mutatni. Ide értendők azok a gazdasági események is, amelyek az adott üzleti évre vonatkoznak, azaz amelyek egyrészt a mérleg fordulónapját követően, de még a mérleg elkészítését megelőzően váltak ismertté, másrészt azok is, amelyek a mérleg fordulónapjával lezárt üzleti év gazdasági eseményeiből erednek, a mérleg fordulónapja előtt még nem következtek be, de a mérleg elkészítése előtt már ismertté váltak.

A teljesség elvének érvényesítését nagymértékben befolyásolja az, hogy a mérleg fordulónapja után a mérlegkészítés időpontját a gazdálkodó milyen dátumra határozta meg. A mérlegkészítés időpontját ugyanis az Szvt. nem írja elő kötelezően. A beszámoló letétbe helyezésére, illetve közzétételére van kötelező határidő-előírás, ami az adott üzleti év mérlegfordulónapjától számított ötödik hónap utolsó napja.

A mérlegkészítés időpontját úgy kell meghatározni, hogy a megbízható és valós vagyoni helyzet értékeléséhez szükséges – az egyes mérlegtételekhez kapcsolódó – feladatokat el lehessen végezni. A teljesség elvéhez tartozik az is, hogy az adott üzleti évre vonatkozó bizonylatok hiánytalanul, időrendi sorrendben feldolgozottak legyenek [Szvt. 15. § (2) bek.].

A valódiság elve

Csak valós és (dokumentálisan) bizonyítható tételek szerepelhetnek a könyvvitelben és a beszámolóban, úgy, hogy azokat kívülállók is megállapíthassák, illetve ellenőrizhessék. Az Szvt.-ben előírt értékelési elvek és az azokhoz kapcsolódó értékelési eljárások szerint kell ezen tételeket értékelni.

A valódiság elve érvényesülésének alapvető feltétele az, hogy az Szvt. szerint készüljön el a beszámolót alátámasztó leltár, melyben az eszközöket, a kötelezettségeket a törvényben leírt értékelési elvek, módszerek alapján értékeljék, valamint a főkönyvi könyvelés a leltárral egyező összevont adatokat tartalmazzon [Szvt. 15. § (3) bek.].

A világosság elve

A könyvvezetést és a beszámolót áttekinthető, érthető, az Szvt.-nek megfelelő rendezett (részletezett) formában kell elkészíteni.

Az olyan tételeket, amelyek az érthetőséget elősegítik, a (mérleg)sorok megbontásával, vagy a kiegészítő mellékletben kell bemutatni. A beszámoló akkor áttekinthető, ha nem túl részletezett, de nem is túl összevont. Ez a megállapítás nem zárja ki azt, hogy a vállalkozás indokolt esetekben nem él az Szvt. szerinti összevonási lehetőségekkel [Szvt. 15. § (4) bek.].

A következetesség elve

A beszámoló tartalmában és formájában, valamint az azt alátámasztó könyvvezetésben az állandóságot és az összehasonlíthatóságot biztosítani kell. Ezt az alapelvet a következetesen alkalmazott számviteli politikával lehet érvényesíteni [Szvt. 15. § (5) bek.].

A folytonosság elve

Az üzleti év nyitóadatainak meg kell egyezniük az előző üzleti év megfelelő záróadataival. Az egymás utáni években az eszközök és a források értékelése, az eredmény számbavétele csak az Szvt.-ben meghatározott szabályok szerint változhat.

A folytonosság elve hallgatólagosan azt feltételezi, hogy az egymást követő üzleti években az eszközök és források értékelése, az eredmény számbavétele általában nem változik. Amennyiben az előző üzleti év értékelési, számbavételi elveit a törvényben szabályozott módon a gazdálkodó megváltoztatja, akkor a változtatást előidéző tényezőket, azok számszerűsített hatásait a kiegészítő mellékletben külön meg kell adni [Szvt. 15. § (6) bek.].

Az összemérés elve

Az adott időszak eredményének meghatározásakor a tevékenységek adott időszaki teljesítéseinek elismert bevételeit és a bevételeknek megfelelő költségeit (ráfordításait) kell számításba venni, függetlenül a pénzügyi teljesítéstől, azaz a bevételek befolyásától, illetve a kifizetések időpontjától. A bevételeknek és a költségeknek ahhoz az időszakhoz kell kapcsolódniuk, amikor azok gazdaságilag felmerültek.

Az árbevételt akkor kell elszámolni, amikor az áruszállítás, a szolgáltatásnyújtás szerződés szerinti teljesítése megtörtént. Az árbevétellel szembe kell állítani azokat a költségeket, amelyek a termék értékesítése, a szolgáltatásnyújtás érdekében felmerültek. Ebből az is következik, hogy a bevételekhez hozzá kell rendelni az igényelt támogatásokat, de nem lehet a költségekhez (ráfordításokhoz) rendelni a még nem esedékes, még fel nem merült bevételeket.

Az összemérés elve elsősorban az eredmény meghatározására, illetve az azt megalapozó könyvvezetésre hat [Szvt. 15. § (7) bek.].

Példa: Egy Társaság beruházási hitelből megvalósított ingatlanokat ad bérbe 25 évre szóló határozott futamidejű bérleti szerződéssel. A bérbevevőkkel megkötött bérleti szerződés alapján a bérleti díj összege a beruházási hitel évente törlesztendő összegéhez igazodik. A hitel törlesztése évente eltérő összegben történik, így a futamidő alatt a bérlők az első tíz évben évente eltérő összegű bérleti díjat fizetnek. A Társaság véleménye szerint az évente számlázott bérleti díjat kell árbevételként elszámolni, mivel a bérlők ezt a teljesítményt ismerik el követelésként, míg a könyvvizsgáló véleménye szerint a futamidő alatt arányosan kellene az árbevételt elszámolni és az időbeli elhatárolást alkalmaznunk kellene. A bérlők is költségként az általunk számlázott összeget számolják el költségként, az időbeli elhatárolást ők sem alkalmazzák. Melyik elszámolási mód a helyes?

Az Szt. 15. § (7) bekezdésének az előírása szerint az adott időszak eredményének meghatározásakor a tevékenységek adott időszaki teljesítéseinek elismert bevételeit és a bevételeknek megfelelő költségeit (ráfordításait) kell számításba venni, függetlenül a pénzügyi teljesítéstől. A bevételeknek és a költségeknek ahhoz az időszakhoz kell kapcsolódniuk, amikor azok gazdaságilag felmerültek (összemérés elve).

Amennyiben a bérleti díj számlázása nem a használattal, gazdasági teljesítménnyel arányos, akkor a számviteli törvény 16. §-a (2) bekezdésének előírása alapján az időbeli elhatárolás elvét is alkalmazni kell. A bevételek számviteli elszámolását nem befolyásolja, hogy a bérbeadónak milyen adósság szolgálatot kell teljesítenie. A kérdésben leírtak szerint 25 éves határozott futamidejű bérleti szerződést kötöttek a bérlővel, mely szerződés alapján az első tíz évben évente eltérő összegű bérleti díjat kell fizetni. Így az évente számlázott bérleti díj nem a gazdasági teljesítménnyel arányos (az hol kevesebb, hol több), ezért az árbevétel elszámolásánál az időbeli elhatárolás elvét alkalmazni kell. Az évente elszámolandó bérleti díj összegének a meghatározása a következőképpen történik: a szerződés szerinti 25 év összesített bérleti díja/25 év. A bérlőknek is a bérleti díj költségkénti elszámolásakor ugyanúgy alkalmazniuk kell az előbb hivatkozott összemérés elvét, ezért az időbeli elhatárolást szintén alkalmazniuk kell.

Az óvatosság elve

Nem lehet eredményt kimutatni akkor, ha az árbevétel, vagy a bevétel befolyása, megszerzése bizonytalan. A tárgyévi eredmény meghatározása során az értékvesztés elszámolásával, céltartalék képzésével kell figyelembe venni az előrelátható kockázatot és feltételezhető veszteséget akkor is, ha az az üzleti év mérlegének fordulónapja és a mérlegkészítés időpontja között vált ismertté. Az értékcsökkenéseket, az értékvesztéseket és a céltartalékokat mindenképpen el kell számolni, függetlenül attól, hogy az üzleti év eredménye nyereség vagy veszteség.

Az óvatosság elvéből következik, hogy céltartalék-képzéssel eredményt csökkentő tételként kell figyelembe venni azokat a múltbeli, illetve folyamatban lévő ügyletekből, szerződésekből származó, külső (harmadik) felekkel szembeni fizetési kötelezettségeket, a várható jövőbeni költségeket, amelyekről a mérlegfordulónapon feltételezhető vagy bizonyos, hogy a jövőben felmerülnek, de összegük vagy felmerülésük időpontja még bizonytalan [Szvt. 41. § (2) bek.]. A lényeg az, hogy a mérlegkészítésig rengeteg információ juthat még a cég birtokába, de a céltartalékképzésnél csak olyan tételről lehet ezek közül szó, amelyik már a mérlegfordulónapon is létezett. Eredményt csökkentő tételek továbbá a terven felüli értékcsökkenések, valamint értékvesztések, amelyek az eszközök piaci értéke és az azt meghaladó bekerülési (illetve könyv szerinti) értéke között tartósan mutatkoznak. Az óvatosság elvének érvényesülését befolyásolja az Szvt. azon előírása, amely szerint, ha az alacsonyabb értéken történő értékelés okai már nem, illetve csak részben állnak fenn, akkor a korábban leírt értékvesztést, immateriális javaknál, tárgyi eszközöknél a terven felüli értékcsökkenést meg kell szüntetni, vissza kell írni.

Az óvatosság elvének érvényesülése, a reális eredmény meghatározása a tulajdonosoknak, a befektetőknek is érdeke. A bizonytalan nyereség pénzügyileg nem biztos, hogy realizálható. Ezért, ha ilyen nyereség után adózunk, vagy abból fizetünk osztalékot, azt csak hitelből valósíthatjuk meg, ha a saját eszközök erre nem nyújtanak lehetőséget. Ez pedig újabb költségeket (kamat) keletkeztethet. A reálisnál nagyobb nyereség kimutatásakor – ha tudnak róla -, a befektetők, a hitelezők is bizonytalanságban éreznék magukat, mert irreális nyereség alapján döntenének a befektetésekről, illetve a hitelnyújtásról [Szvt. 15. § (8) bek.].