A műszaki eszköz a legdrágább tétel
Műszaki eszközt az idei évben kevesebben vásárolnak a tervek szerint, mivel ezek több évig is kitartanak, azonban jóval nagyobb kiadást jelentenek. Laptopot vagy számítógépet a gyermekes családok 10,1 százaléka, tabletet 6 százalék, nyomtatót 3,8 százalék, mobiltelefont pedig 2,4 százalék szerez be idén kifejezetten az iskolakezdéshez kapcsolódóan.
A tanévkezdés továbbra is az egyik legjelentősebb éves kiadási időszak a családok számára. A gyermekenkénti teljes iskolakezdési költés az alsó tagozatosoknál átlagosan 70 055, a felsősöknél 69 282, a középiskolásoknál 62 532, a felsőoktatásban tanulóknál pedig 80 795 forint. Azok a családok, amelyek műszaki cikket is vásárolnak, az alsósoknál átlagosan 114 486, a felsősöknél 96 068, a középiskolásoknál 83 465, az egyetemistáknál 193 251 forintot fordítanak erre.
„Az oktatás digitalizációja ma már egyértelműen megjelenik a családok költéseiben is. Bár a legtöbben továbbra is tanszereket és ruházatot vásárolnak, a legnagyobb kiadási tételt a technológiai eszközök jelentik. Különösen a középiskolás és felsőoktatásban tanuló fiatalok esetében fontos, hogy a tanuláshoz szükséges digitális háttér rendelkezésre álljon” – hangsúlyozza Timár Szabolcs, a PwC kutatásának vezetője.
A mobil és a laptop már alapfelszerelés
A meglévő eszközök magas aránya magyarázhatja, hogy az iskolakezdéskor csak a családok kisebb része vásárol új készüléket: a műszaki cikket nem beszerzők 47,7 százaléka megfelelőnek tartja a jelenleg használt eszközt.
Az AI is bekerült a tanulási eszköztárba
A gyerekek elsősorban információkeresésre használják a mesterséges intelligenciát: ezt az AI-t alkalmazó családok 74,2 százaléka említette. Tananyag magyarázatára 52,2, ötletelésre 46,6, a házi feladat elkészítésének támogatására 39,4 százalék veszi igénybe.
A teljes cikk IDE kattintva érhető el.
Forrás: PwC
Hagyj üzenetet