Releváns jogszabály:

A sorozat előző részét itt találja.

Az ingyenes ügyletek esetkörei (folyt.)

Ellenértékes termékértékesítésként kezelendő ingyenes ügyletek (folyt.)

Az Áfa tv. 11. § (2) bekezdésének hatálya alá tartozó ingyenes ügyletek (folyt.)

Adólevonásra nem jogosító tevékenységhez történő felhasználás (folyt.)

Adólevonásra nem jogosító tevékenységhez történő felhasználás valósul meg akkor is, amikor az adóalany által végzett adóköteles és „tárgyi” mentes tevékenysége alapvetően nem ugyanazon termékkörre vonatkozik (mint a cikksorozat XXVIII. részében említett 2012/7. Adózási tanácsban példaként említett lakás esetén), hanem egymástól egyébként független tevékenységekről van szó, de az adóalany úgy dönt, hogy az eredetileg adóköteles tevékenységhez előállított vagy beszerzett terméket a „tárgyi” mentes tevékenységéhez használja fel.

Ez a helyzet például akkor, ha egy bútorokat gyártó cég tulajdonában van egy lakóingatlan is, melynek bérbeadását adómentesen végzi, és a cég úgy dönt, hogy az eredetileg adóköteles értékesítésre gyártott bútorok közül néhányat felhasznál a bérbeadott lakóingatlan berendezéséhez. Ekkor a bútorok eredetileg készletnek minősültek, és a tervezett adóköteles értékesítésükre tekintettel levonható volt az előállításukhoz kapcsolódó input áfa. A bérbeadáshoz történő felhasználásuk következtében viszont a bútorok tárgyi eszközökké minősülnek át, az adómentes tevékenységhez történő felhasználásuk pedig az Áfa tv. 11. § (2) bekezdés c) pontja alapján adóköteles termékértékesítésként kezelendő.

Megjegyzést érdemel, hogy az Áfa tv. 11. § (2) bekezdés c) pontja akkor alkalmazandó, ha az adóalany a tárgyi eszköznek nem minősülő terméket gazdasági tevékenységéhez használja fel, csak éppen olyan tevékenységhez, amely nem jogosít adólevonásra. Ide tartozik mind az, ha a terméket „tárgyi” adómentesen értékesítik, mind pedig az, ha az addig adóköteles tevékenységre szánt terméket az adóalany úgy kezdi használni, hogy az immár adólevonásra nem jogosító tevékenységet szolgál. Amennyiben viszont a használat egyáltalán nem az adóalany gazdasági tevékenységéhez történik, hanem az adóalany saját vagy alkalmazottainak magánszükségleteire vagy egyéb vállalkozásidegen célra használja fel a terméket, akkor az Áfa tv. 11. § (1) bekezdése vagy 14. § (1) bekezdése alapján keletkezik adófizetési kötelezettség (attól függően, hogy a terméket véglegesen kivonják-e a gazdasági tevékenység köréből, illetve ingyenesen más tulajdonába adják-e, avagy csak időlegesen vonják ki a vállalkozásból).

Az adóalany megszűnése

Az Áfa tv. 11. § (2) bekezdés d) pontja értelmében ellenérték fejében teljesített termékértékesítésként kezelendő az adóalany megszűnése is, ha az adóalany a megszűnés időpontjában olyan terméket tart tulajdonában, amelynek beszerzéséhez vagy b) pont szerinti felhasználásához kapcsolódóan egészben vagy részben adólevonási jog illette meg.

Ilyen rendelkezés hiányában például az egyéni vállalkozását megszüntető magánszemély úgy lehetne a termék tulajdonosa, hogy ahhoz kapcsolódóan levonási joga volt, míg ha eleve magánszemélyként szerezte volna be a terméket, nem vonhatta volna le az áfát. Az ilyen helyzetekből adódó igazságtalanságot, a nem adóztatott végső fogyasztást hivatott kiküszöbölni a hivatkozott szabály.

Lényeges, hogy nem önmagában a megszűnés keletkeztet áfakötelezettséget: ha a megszűnéskor az adóalany tulajdonában nincs olyan termék, amelyhez kapcsolódóan akár részben is levonhatta az áfát, akkor a megszűnéskor nem kell áfát fizetnie.

Ha tehát egy magánszemély egyéni vállalkozást indít, amelyre alanyi adómentességet választ, majd a későbbiekben megszünteti alanyi mentes vállalkozását, akkor áfafizetési kötelezettsége nem merül fel, hiszen az alanyi mentesség időszakában beszerzett termékek áfáját az Áfa tv. 187. § (2) bekezdés b) pontja értelmében részben sem vonhatta le.

Ugyanígy nem kell áfát fizetnie az adóalanynak akkor, ha áfakörös ugyan, de a megszűnéskor készleteit már mind eladta, ingatlanait (székhely, telephely) és termelőeszközeit pedig csak bérelte. A „tart tulajdonában” kitételből következően ugyanis a megszűnéskor az adóalanynak csupán birtokában, nem tulajdonában lévő termékek után nem keletkezik adófizetési kötelezettség.

A megszűnéshez kapcsolódó áfafizetési kötelezettség mind készletnek, mind tárgyi eszköznek minősülő termékekre vonatkozik. Tárgyi eszközök esetében a figyelési időnek ezen értékesítési tényállás szempontjából nincs jelentősége, a figyelési idő leteltét követő megszűnés esetén is keletkezhet adófizetési kötelezettség.

A levonási jog tekintetében a „beszerzéséhez vagy b) pont szerinti felhasználásához kapcsolódóan” kitételből következik, hogy nemcsak a vásárolt, hanem az adóalany saját vállalkozásában kitermelt, előállított, összeállított, átalakított, megmunkált termékekhez fűződő levonási jog is teljesíti a kérdéses kritériumot. A csupán karbantartás, működtetés során felmerült levonási jog viszont nem tartozik ide. Ha tehát az adóalany magánszemélytől vásárolt például egy raktárt, akkor ez után a megszűnéskor áfafizetés fel sem merül, tekintve, hogy a beszerzést egyáltalán nem terhelte áfa, így értelemszerűen levonható áfa sem volt. Az, hogy az ingatlan karbantartásának áfáját az adóköteles tevékenységre tekintettel levonta, nem bír jelentőséggel az Áfa tv. 11. § (2) bekezdés d) pontja szerinti adókötelezettség szempontjából.