Releváns jogszabályok:
– 2000. évi C. törvény a számvitelről
– 2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról
A társaságoknál leltározási kötelezettségük során leltárhiányra, vagy egyéb hiányosságra is fény derülhet. A leltározás az a tevékenység, mely során megállapításra kerülnek a vállalkozás tulajdonában lévő vagyonelemek, eszközök. A leltározással feltárhatók az elfekvő készletek, valamint egyéb készleteltérések, melyek a különféle nyilvántartásokban nem kerültek rögzítésre (például lopásból, hanyag eszközkezelésből stb.), illetve megállapítható, hogy van-e eltérés a ténylegesen meglévő, és a könyv szerinti készletérték, és mennyiség között. A nyilvántartás szerinti mennyiség és a tényleges, leltározott mennyiség közötti különbség, előjelétől függően hiány vagy többlet lehet. Leltártöbbletről akkor beszélünk, ha a tényleges készletérték nagyobb, mint a könyv szerinti érték. A leltárhiány pedig nem más, mint a kezelésre szabályszerűen átadott, illetőleg átvett leltári készletben – tehát anyagban vagy áruban – ismeretlen okból keletkezett, a természetes mennyiségi csökkenéssel és a kezeléssel járó veszteség mértékét (forgalmazási veszteség) meghaladó hiány.
A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Szt.) 69. § (1) bekezdése alapján a könyvek üzleti év végi zárásához, a beszámoló elkészítéséhez, a mérleg tételeinek alátámasztásához olyan leltárt kell összeállítani és e törvény előírásai szerint megőrizni, amely tételesen, ellenőrizhető módon tartalmazza a vállalkozónak a mérleg fordulónapján meglévő eszközeit és forrásait mennyiségben és értékben. A törvény arról is rendelkezik, hogy ha a vállalkozó a számviteli alapelveknek megfelelő folyamatos mennyiségi nyilvántartást vezet, a leltárba bekerülő adatok valódiságáról – a leltár összeállítását megelőzően – leltározással köteles meggyőződni, és azt az eszközök és a források leltárkészítési és leltározási szabályzatában meghatározott időszakonként, de legalább háromévente mennyiségi felvétellel kell elvégeznie (ide nem értve azokat az eszközöket és forrásokat, amelyeknél csak az egyeztetés hajtható végre). Folyamatos mennyiségi nyilvántartás hiányában a mennyiségi felvételt minden üzleti évben el kell végezni.
Az idézett szabályok azt követelik meg a vállalkozótól, hogy meghatározott időközönként mennyiségi felvétellel győződjön meg a leltárba kerülő adatok valódiságáról, függetlenül attól, hogy vezet-e nyilvántartást, illetve milyet vezet. Ennek a módja a „számolás”, azaz a fizikailag számba vehető eszközök (tárgyi eszközök, áruk, késztermékek, félkész termékek, anyagok stb.) fordulónapon történő tényleges megszámlálása, megmérése és egyben állapotának vizsgálata. Ez általában együtt jár a működés (például a gyártósorok) leállításával is, annak érdekében, hogy az eszközök fizikai mozgása, illetve az azokon végzett munkaműveletek ne akadályozzák a leltárfelvételt. Ez a leállás gyakran egybeesik a tervszerű megelőző karbantartás, a technológiai takarítás vagy egyéb, leállást igénylő munkafolyamat elvégzésével is. Adódhatnak azonban olyan esetek is, amikor technológiai okokból nincs mód a leállásra. Erre példa amikor a (félkész-) terméket mélyfagyasztásban kell tartani egy emberi belépéstől elzárt területen. Ilyenkor a költség-haszon összevetésének számviteli alapelve alapján indokolatlan lenne a gyártási folyamatot csak azért megszakítani, hogy egy emberektől egyébként elzárt üzemi területre belépve végre lehessen hajtani az eszközök számbavételét, mivel ez a felleltározott eszközök károsodásával járna együtt. Ezesetben a „számolást”, azaz az emberektől elzárt üzemi területen lévő eszközök számbavételét szükségképpen az eszközök üzemi területre való belépéséhez, valamint az onnan való kilépéséhez indokolt telepíteni. Az elzárt üzemi területen belüli eszközök fordulónapi mennyiségét és állapotát pedig a gyártási folyamatok jellemzői alapján kell meghatározni, a belépéskor és a kilépéskor ténylegesen számolt/mért mennyiségekből. Ennek a számításnak a részleteit az eszközök és a források leltárkészítési és leltározási szabályzatában kell rögzíteni.
Az Szt. 69. § (2) bekezdés szerint a fenti kötelezettség teljesítése keretében a vállalkozónak a főkönyvi könyvelés és az analitikus nyilvántartások adatai közötti egyeztetést az üzleti év mérlegfordulónapjára vonatkozóan el kell végeznie. A leltározás és a selejtezés különböző, de összefügg, így általában az utóbbi jó, ha megelőzi az előbbit. Leltározást az Szt. szerint 3 évente elég végezni, viszont az eszközök értékelése az évente esedékes.
Nem minden leltárhiány von maga után áfafizetési kötelezettséget. Nem minősül leltárhiánynak és áfafizetési kötelezettséget sem keletkeztet a norma szerinti, vagy forgalmazási veszteségnek megfelelő hiány. A vállalkozás határozza meg azoknak az anyagoknak, áruknak a körét, amelyek után az anyag jellegére, méretére, a raktározás vagy a tárolás feltételeire való tekintettel forgalmazási veszteség számolható el, továbbá annak elszámolható mértékét is. Tipikusan ilyennek tekinthető az áru vagy anyag természetes mennyiségi csökkenése (beszáradás, elpárolgás, romlás stb.), illetve a kezeléssel természetszerűleg együtt járó veszteség (törés, elfolyás, olvadás stb.) is.
Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) 2. § a) pontja kimondja, hogy adót kell fizetni az adóalany által – ilyen minőségben – belföldön és ellenérték fejében teljesített termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása után. Ellenérték fejében teljesített termékértékesítésnek minősül az Áfa tv. 11. § (1) bekezdése alapján az is, ha az adóalany a terméket vállalkozásából véglegesen kivonva, azt saját vagy alkalmazottai magánszükségletének kielégítésére vagy általában, vállalkozásától idegen célok elérésére ingyenesen felhasználja, illetőleg azt más tulajdonába ingyenesen átengedi, feltéve, hogy a termék vagy annak alkotórészeinek szerzéséhez kapcsolódóan az adóalanyt egészben vagy részben adólevonási jog illette meg.
Mindezek alapján elsődlegesen azt kell vizsgálni, hogy a leltárhiánnyal érintett termékeknek a vállalkozási tevekénységből történő kivonása megtörtént-e, vagy sem. Amennyiben megtörtént, úgy áfafizetési kötelezettség terhelheti az adózót, amennyiben korábban adólevonási joga állt fenn.
Elsődlegesen azt szükséges vizsgálni, hogy a hiányzó termékhez kapcsolódóan a korábban levonásba helyezett általános forgalmi adóhoz kapcsolódóan keletkezik-e utólagos korrekciós kötelezettség.
A közös hozzáadottértékadó rendszerről szóló, a Tanács 2006/112/EK Irányelve (a továbbiakban: Héa irányelv) 185. cikke az alábbiakról rendelkezik:
(1) Korrekcióra különösen akkor kerül sor, ha az adólevonás összegének meghatározásakor figyelembe vett tényezők a HÉA-bevallás benyújtása után módosultak, többek között meghiúsult beszerzések vagy kapott árengedmények esetén.
(2) Az (1) bekezdéstől eltérve nem kerülhet sor korrekcióra részben vagy egészben kifizetetlen ügyletek esetében, a termék megfelelően bizonyított vagy igazolt megsemmisülése, elvesztése vagy ellopása esetében, valamint a 16. cikkben említett kis értékű ajándékok és minták céljára felhasznált termék esetében.
Részben vagy egészben kifizetetlen ügyletek és lopás esetében azonban a tagállamok megkövetelhetik a korrekciót.
Az Áfa tv. felsorolja azon eseteket, amikor a levont adó korrekcióját utólag el kell végezni az adózónak. Az Áfa tv. 153/C. § (1) bekezdése szerint a levont adó egy részét, vagy egészét vissza kell fizetni abban az esetben, ha a levonható előzetesen felszámított adó összegét meghatározó tényezőkben utólag, az adólevonási jog keletkezését követően változás következik be, s ez a levonható adó csökkenését, vagy növekedését eredményezi. Azonban vannak olyan kivételek, amelyek nem minősülnek az eredetileg levonható előzetesen felszámított adó összegét meghatározó tényezők utólagos változásának. Egy esetleges leltárhiány keletkezése sem fog áfafizetést eredményezni.
Az Áfa tv. 153/D. §- szerint nem minősül az eredetileg levonható előzetesen felszámított adó összegét meghatározó tényezők utólagos változásának:
a) az adó áthárítására jogalapot teremtő ügylet fejében járó ellenérték teljes vagy részleges meg nem térítése, ide nem értve a 77. § (7) bekezdése szerinti esetet;
b) a 11. § (3) bekezdésében és a 14. § (3) bekezdésében meghatározott esetek;
c) a megsemmisülés és más olyan vagyoni kár, amelyet az adóalany tevékenységi körén kívül eső elháríthatatlan ok idézett elő, és ez utóbbi ok fennállását az adóalany bizonyítja;
d) a c) pontban nem említett egyéb vagyoni kár, ha az adóalany bizonyítja, hogy a kár elhárítása, illetve csökkentése érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható;
e) ha az egycélú utalvány ellenében nem teljesítenek termékértékesítést, szolgáltatásnyújtást.
A Héa irányelv fenti rendelkezéseit a magyar Áfa tv. a 153/D. § c) és d) pontjaiban implementálta.
Leltárhiány többféle okból állhat elő, azonban a leggyakoribb esetei a dolgozói, vezetői, beszállítói, vásárlói visszaélések és összejátszások által a társaságnak okozott hiány. Ide tartoznak a vagyon elleni cselekmények úgymint: lopás, csalás, sikkasztás, hűtlen kezelés. Azonban leltárhiány nem kizárólag a termék(ek) ellopása miatt keletkezhet.
Az idézett Áfa tv. 153/D. § c) pontja az elemi károk, természeti katasztrófák esetén sem írja elő a levont adó korrekcióját az esemény elháríthatatlanságára tekintettel. Ilyen pl. az árvíz, földrengés vagy tűzvész miatt előálló leltárhiány. Az Áfa tv. 153/D. § d) pontja alapján nem elemi károk (nem természeti katasztrófák) esetén szintén nem kell a levont adót korrigálni, feltéve, hogy a vállalkozás a kár elhárítása, illetve csökkentése érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Amennyiben a vállalkozás a kár elhárítása, illetve csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, akkor nem a levonható adót kell korrigálni, hanem az Áfa tv. 11. § (1) bekezdését kell alkalmazni. Azaz a fentiek alapján az adózó által tanúsított magatartást is minden esetben meg kell vizsgálni és ennek függvényében kell az áfafizetési kötelezettséget megállapítani, vagy mellőzni.